Categories
Zsoltárok

Zsoltárok 33

Isten dicsőítése

1 Örüljetek azÚrnak, ti, igazak!

Az igaz emberekhez illik a dicséret.

2 Adjatok hálát azÚrnak citeraszóval,

tízhúrú lanttal zengjetek neki!

3 Énekeljetek neki új éneket,

szépen zengjenek hangszereitek!

4 Mert azÚrigéje igaz,

mindent hűségesen cselekszik.

5 Szereti az igaz ítéletet,

azÚrszeretetével tele van a föld.

6 AzÚrigéje alkotta az eget,

egész seregét szájának lehelete.

7 Gáttal torlaszolta el a tenger vizét,

mederbe zárta hullámait.

8 Féljen azÚrtól az egész föld,

rettegjen tőle a világ minden lakója,

9 mert amit ő mondott, meglett,

és amit parancsolt, előállott.

10 Semmivé teszi azÚra nemzetek tervét,

meghiúsítja a népek szándékait.

11 De azÚrterve örökké megmarad,

szívének szándéka nemzedékről nemzedékre.

12 Boldog az a nemzet,

amelynek Istene azÚr,

az a nép, amelyet örökségül választott.

13 Letekint a mennyből azÚr,

és lát minden embert.

14 Lakóhelyéből rátekint

a föld minden lakójára.

15 Ő formálta mindnyájuk szívét,

ismeri minden tettüket.

16 Nem a nagy sereg segíti

győzelemre a királyt,

nem a nagy erő menti meg a hőst.

17 Csalódik, aki lovaktól vár segítséget,

mert nagy erejük nem ment meg.

18 De azÚrszeme ügyel az istenfélőkre,

akik szeretetében bíznak.

19 Megmenti őket a haláltól,

éhínség idején is megtartja életüket.

20 Lelkünk azUrat várja,

ő a mi segítségünk és pajzsunk.

21 Benne van szívünk öröme,

mert szent nevében bízunk.

22 Maradjon velünk,Uram, szereteted,

mert mi is benned reménykedünk!

Categories
Zsoltárok

Zsoltárok 34

Isten megsegíti övéit

1 Dávidé, abból az időből, amikor eszelősnek tettette magát Abímeleknél, aki aztán elkergette, ő pedig elment.

2 Áldom azUrat mindenkor,

állandóan őt dicséri szám.

3 AzÚrral dicsekszik lelkem.

Hallják ezt az alázatosak, és örülnek.

4 Hirdessétek velem azÚrnagyságát,

magasztaljuk együtt az ő nevét!

5 AzÚrhoz folyamodtam,

és ő meghallgatott,

megmentett mindattól,

amitől rettegtem.

6 Örömre derülnek, kik rátekintenek,

nem pirul az arcuk.

7 Kiáltott az elesett,

azÚrmeghallgatta,

és minden bajából kiszabadította.

8 AzÚrangyala őrt áll

az istenfélők mellett, és megmenti őket.

9 Érezzétek, és lássátok, hogy jó azÚr!

Boldog az az ember, aki hozzá menekül.

10 Féljétek azUrat, ti, szentjei,

mert nem szűkölködnek az istenfélők.

11 Az oroszlánok is sínylődnek és éheznek,

de akik azÚrhoz folyamodnak,

nem nélkülözik a jót.

12 Jöjjetek, fiaim, hallgassatok rám,

megtanítalak benneteket azÚrfélelmére.

13 Ki az az ember, akinek tetszik az élet,

és szeretne jó napokat látni?

14 Vigyázz, hogy nyelved ne szóljon rosszat,

és ajkad ne beszéljen csalárdságot!

15 Hagyj fel a rosszal, és cselekedj jót,

törekedj békességre, és kövesd azt!

16 AzÚrszeme látja az igazakat,

füle meghallja kiáltásukat.

17 AzÚra gonosztevők ellen fordul,

emléküket is kiirtja a földről.

18 Akik azÚrhoz kiáltanak,

azokat meghallgatja,

és kimenti őket minden bajból.

19 Közel van azÚra megtört szívűekhez,

és a sebzett lelkűeket megsegíti.

20 Sok baj éri az igazat,

de valamennyiből kimenti azÚr.

21 Megőrzi minden csontját,

egy sem törik el közülük.

22 Halálos veszedelem éri utol a bűnöst,

megbűnhődnek, akik gyűlölik az igazat.

23 AzÚrmegváltja szolgái életét,

és nem kell bűnhődnie senkinek,

aki hozzá menekül.

Categories
Zsoltárok

Zsoltárok 35

Könyörgés oltalomért

1 Dávidé.

Perelj,Uram, a velem perlőkkel,

harcolj az ellenem harcolókkal!

2 Ragadj pajzsot, vértet,

és siess segítségemre!

3 Végy elő lándzsát és csatabárdot

üldözőim ellen!

Szólj így hozzám:

Én megsegítelek téged!

4 Érje szégyen és gyalázat azokat,

akik életemre törnek!

Hátráljanak meg, és piruljanak,

akik rosszat terveznek ellenem!

5 Legyenek olyanok,

mint a szélhordta pelyva.

AzÚrangyala szórja szét őket!

6 Legyen útjuk sötét és síkos,

azÚrangyala üldözze őket!

7 Mert ok nélkül vetették ki rám hálójukat,

ok nélkül ástak vermet nekem.

8 Érje őket váratlan veszedelem,

fogja meg őket a háló,

amelyet kivetettek,

ők maguk essenek gödörbe!

9 Én pedig ujjongok azÚrnak,

és örvendezek szabadításának.

10 Minden porcikám ezt mondja:

Ki volna hozzád fogható,Uram?

Mert megmented az elesettet az erőszakostól,

az elesettet és szegényt a fosztogatótól.

11 Hamis tanúk állnak elő,

olyanról faggatnak, amiről nem tudok.

12 Rosszal fizetnek a jóért,

életemre törnek.

13 Pedig ha ők betegek voltak,

én zsákruhát öltöttem,

böjttel gyötörtem magamat,

újra meg újra szívből imádkoztam.

14 Úgy jártam-keltem, mintha barátomról,

testvéremről lett volna szó,

mély bánatba merültem,

mint aki anyját gyászolja.

15 De mikor én meginogtam,

örömükben összegyűltek.

Összegyűltek körülöttem

mint idegenek és ismeretlenek,

szitkozódnak szünet nélkül.

16 Elvetemülten gúnyolódnak,

acsarkodnak ellenem.

17 Uram, meddig tűröd ezt?

Ments meg engem az ordítozóktól,

életemet az oroszlánoktól!

18 Magasztallak a nagy gyülekezetben,

hatalmas nép között dicsérlek.

19 Ne engedd, hogy kinevessenek

hazug ellenségeim,

és összekacsinthassanak,

akik ok nélkül gyűlölnek.

20 Mert nem jó szándékkal beszélnek,

csalárd dolgokat terveznek

azok ellen, akik szelíden élnek a földön.

21 Feltátották rám szájukat,

hahotázva mondják rólam:

Saját szemünkkel láttunk!

22 Láttad mindezt,Uram! Ne hallgass,

Uram, ne légy távol tőlem!

23 Serkenj fel, ébredj, tégy igazságot

peremben, Uram, Istenem!

24 Ítélj meg igazságod szerint,

Uram, Istenem,

ne engedd, hogy kinevessenek!

25 Ne mondhassák magukban:

Ez az, ezt akartuk!

Ne mondhassák: Végeztünk vele!

26 Szégyenkezve piruljon mindenki,

aki örül bajomnak!

Szégyen és gyalázat borítsa azokat,

akik dölyfösek velem szemben!

27 Ujjongjanak, örüljenek,

akik igazamat kívánják!

Beszéljék mindenkor,

hogy nagy azÚr,

aki szolgája javát akarja!

28 Nyelvem hirdeti igazságodat

és dicséretedet mindennap.

Categories
Zsoltárok

Zsoltárok 36

Isten az élet forrása

1 A karmesternek: AzÚrszolgájáé, Dávidé.

2 A bűnös ember szíve mélyén

ott suttog a bűn.

Nem számít neki az istenfélelem,

3 sőt azzal hízeleg magának,

hogy bűnével gyűlöletet tud szítani.

4 Szája rontást és csalárdságot beszél,

nem akar okos és jó lenni.

5 Rontást eszel ki ágyában,

nem a jó úton jár,

nem veti meg a rosszat.

6 Uram, szereteted az égig ér,

hűséged a fellegekig.

7 Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek,

ítéleteid, mint a nagy mélység,

embert és állatot megtartasz,Uram.

8 Mily drága a te szereteted, Istenem!

Szárnyad árnyékába

menekülnek az emberek.

9 Dúslakodnak házad bőségében,

örömöt árasztasz rájuk, mint patakot.

10 Mert nálad van az élet forrása,

a te világosságod által látunk világosságot.

11 Maradj hűséges a téged szeretőkhöz,

igazságos a tiszta szívűekhez!

12 Ne taposson rám a gőgösök lába,

ne tegyen bujdosóvá a bűnösök keze!

13 Majd elbuknak a gonosztevők,

elterülnek, nem tudnak fölkelni.

Categories
Zsoltárok

Zsoltárok 37

Ne irigyeld a bűnösök szerencséjét!

1 Dávidé.

Ne indulj haragra a gonoszok miatt,

ne irigykedj a cselszövőkre!

2 Mert hamar elhervadnak, mint a fű,

elfonnyadnak, mint a zöld növények.

3 Bízzál azÚrban, és tégy jót,

akkor az országban lakhatsz,

és biztonságban élhetsz.

4 Gyönyörködj azÚrban,

és megadja szíved kéréseit!

5 Hagyd azÚrra utadat,

bízzál benne, mert ő munkálkodik:

6 világossá teszi igazságodat,

jogodra fényt derít.

7 Légy csendben, és várj azÚrra!

Ne indulj fel, ha az alattomos embernek

szerencsés az útja!

8 Tégy le a haragról,

hagyd a heveskedést,

ne légy indulatos,

mert az csak rosszra visz!

9 Mert a gonoszok kipusztulnak,

de akik azÚrban reménykednek,

azok öröklik a földet.

10 Egy kis idő még,

és eltűnik a bűnös,

körülnézel, de nyomát sem találod.

11 Az alázatosak öröklik a földet,

és teljes békességet élveznek.

12 Ármánykodik a bűnös az igaz ellen,

és acsarkodik ellene.

13 Az Úr nevet rajta, mert látja,

hogy eljön majd a napja.

14 Kardot rántanak a bűnösök,

kifeszítik íjukat,

hogy elejtsék az elesettet és szegényt,

levágják az egyenes úton járókat.

15 De kardjuk saját szívüket járja át,

és íjaik összetörnek.

16 Többet ér a kevés az igaznak,

mint a gazdagság a sok bűnösnek.

17 Mert a bűnösök karja összetörik,

de az igazakat támogatja azÚr.

18 Ismeri azÚra feddhetetlenek életét,

és örökségük megmarad örökké.

19 Nem szégyenülnek meg

a gonosz időben sem,

jóllaknak az éhínség napjaiban is.

20 De megsemmisülnek a bűnösök,

elenyésznek azÚrellenségei,

még ha olyanok is, mint a viruló rétek,

füstként enyésznek el.

21 Kölcsönt kér a bűnös,

és nem adja vissza,

de az igaz könyörületes és adakozó.

22 Akiket megáld azÚr, öröklik a földet,

akiket megátkoz, elpusztulnak.

23 AzÚrirányítja annak az embernek a lépteit,

akinek az útja tetszik neki.

24 Ha elesik is, nem marad fekve,

mert azÚrkézen fogja.

25 Gyermek voltam, meg is öregedtem,

de nem láttam, hogy elhagyatottá lett az igaz,

sem azt, hogy gyermeke koldussá vált.

26 Mindenkor könyörül, és kölcsönad,

gyermeke áldott lesz.

27 Kerüld a rosszat, tégy jót,

és itt lakhatsz mindvégig.

28 Mert azÚrszereti a jogosságot,

és nem hagyja el híveit.

Megőrzi őket mindenkor,

a bűnösök utódait pedig kiirtja.

29 Az igazak öröklik a földet,

és ott laknak mindvégig.

30 Bölcsen beszél az igaz ember szája,

és a nyelve igazat mond.

31 Isten törvénye van a szívében,

nem ingadoznak léptei.

32 Leselkedik a bűnös az igazra,

és meg akarja ölni.

33 De azÚrnem hagyja,

hogy kezébe kerüljön,

és nem engedi, hogy bűnösként elítéljék.

34 Reménykedj azÚrban,

maradj az ő útján!

Ő felmagasztal, és öröklöd a földet;

meglátod, hogy kiirtja a bűnösöket.

35 Láttam egy erőszakos bűnöst:

olyan volt, mint egy terebélyes zöldellő fa,

36 de egyszer csak eltűnt, nem volt többé,

kerestem, de nem lehetett megtalálni.

37 Vigyázz, hogy feddhetetlen légy,

ügyelj, hogy becsületes maradj,

mert a jövő a béke emberéé!

38 De a vétkesek mind megsemmisülnek,

a bűnösök vége pusztulás.

39 Az igazak segítséget kapnak azÚrtól,

erőt a szükség idején.

40 Megsegíti azÚr, megmenti őket,

megmenti a bűnösöktől,

megszabadítja őket,

mert hozzá menekülnek.

Categories
Zsoltárok

Zsoltárok 38

Bűnbánó ember könyörgése

1 Dávid zsoltára. Emlékeztetőül.

2 Uram, ne feddj meg felindulásodban,

ne ostorozz lángoló haragodban!

3 Mert nyilaid belém hatoltak,

és rám nehezedett kezed.

4 Nincs ép hely testemen

haragod miatt,

nincs sértetlen csontom

vétkem miatt.

5 Mert bűneim összecsaptak fejem fölött,

súlyos teherként nehezednek rám.

6 Megbűzhödtek, elgennyesedtek sebeim

oktalanságom miatt.

7 Elcsüggedtem, meggörnyedtem nagyon,

úgy járkálok egész nap, mint aki gyászol.

8 Derekam égő fájdalommal van tele,

nincs ép hely testemen.

9 Kimerültem, végképp összetörtem,

szívem gyötrelmében kiáltozom.

10 Uram, előtted van

minden kívánságom,

nincs rejtve előtted sóhajtásom.

11 Szívem hevesen dobog,

erőm elhagyott,

szemem világa sincs már velem.

12 Szeretteim és barátaim

félreállnak, mert csapás ért,

rokonaim is elhúzódnak tőlem.

13 Tőrt vetettek, akik életemre törnek,

akik vesztemet akarják,

arról beszélnek, hogyan ártsanak nekem,

és csalárd terveken gondolkoznak mindennap.

14 De én meg sem hallom,

mintha süket volnék,

olyan vagyok, mint egy néma,

aki nem nyitja ki száját.

15 Olyan vagyok, mint aki nem hall,

és szájában nincs ellenvetés.

16 Mert benned reménykedem,Uram,

te majd megfelelsz nekik,

Uram, Istenem!

17 Bárcsak ne nevetnének rajtam,

ha lábam meginog – gondoltam –,

ne lennének dölyfösek velem szemben!

18 Hiszen már közel vagyok az eleséshez,

szüntelenül gyötör a fájdalom.

19 Bizony, megvallom bűnömet,

bánkódom vétkeim miatt.

20 De ellenségeim életerősek,

sokan vannak, akik ok nélkül gyűlölnek.

21 Rosszal fizetnek nekem a jóért,

rám támadnak, pedig én jóra törekszem.

22 Ne hagyj el engem,Uram, Istenem,

ne légy távol tőlem!

23 Siess segítségemre,

Uram, szabadítóm!

Categories
Zsoltárok

Zsoltárok 39

Vívódó lélek panasza

1 A karmesternek, Jedútúnnak: Dávid zsoltára.

2 Ezt határoztam: vigyázok szavaimra,

hogy ne vétkezzem nyelvemmel,

megzabolázom számat,

ha gonosz ember kerül elém.

3 Néma voltam, szótalan,

hallgattam, de ez nem volt jó,

fájdalmam kiújult.

4 Szívem fölhevült bennem,

míg sóhajtoztam, lángra lobbantam,

nyelvemmel beszélni kezdtem:

5 Add tudtomra,Uram, életem végét,

meddig tart napjaim sora,

hadd tudjam meg,

milyen mulandó vagyok!

6 Íme, arasznyivá tetted napjaimat,

életem ideje semmiség előtted.

Mint egy lehelet, annyit ér

minden ember, aki él. (Szela.)

7 Árnyékként jár-kel itt az ember,

bizony hiába vesződik.

Gyűjtöget, de nem tudja,

ki fogja hasznát venni.

8 Így hát mit várhatok, Uram?

Egyedül benned reménykedem!

9 Ments meg az ellenem vétőktől,

ne engedd, hogy a bolondok gyalázzanak!

10 Néma maradok, nem nyitom ki számat,

hiszen te munkálkodsz.

11 Vedd le rólam csapásodat,

elpusztulok sújtó kezed alatt!

12 A bűn miatt büntetéssel

fenyíted az embert,

tönkreteszed szépségét, mint a moly.

Mint egy lehelet, annyit ér

minden ember. (Szela.)

13 Hallgasd meg imádságomat,Uram,

figyelj segélykiáltásomra!

Könnyeim láttán ne légy néma,

mert jövevény vagyok nálad,

betelepült, mint minden ősöm.

14 Ne nézz rám haraggal,

hadd viduljak föl,

mielőtt elmegyek, és nem leszek többé.

Categories
Zsoltárok

Zsoltárok 40

Hálaadó ének

1 A karmesternek: Dávid zsoltára.

2 Várva vártam azUrat,

és ő lehajolt hozzám,

meghallotta kiáltásomat.

3 Kiemelt a pusztulás verméből,

a sárból és az iszapból.

Sziklára állította lábamat,

biztossá tette lépteimet.

4 Új éneket adott a számba,

Istenünknek dicséretét.

Sokan látják ezt, félik azUrat,

és bíznak benne.

5 Boldog ember az,

aki azÚrba veti bizodalmát,

nem igazodik a kevélyekhez

és az elvetemült hazugokhoz.

6 Uram, Istenem!

Sok csodás tervet vittél véghez értünk,

nincs hozzád fogható.

Szeretném hirdetni és elmondani,

de több annál, mint amit fel tudnék sorolni.

7 Véresáldozatban és ételáldozatban

nem telik kedved:

nyitott fület adtál nekem.

Égőáldozatot és vétekáldozatot nem kívánsz.

8 Akkor így szóltam: Íme, megjelentem,

a könyvtekercsben írva van rólam.

9 Abban telik kedvem, Istenem,

hogy akaratodat teljesítsem,

törvényed szívemben van.

10 Hirdetem igazságodat

a nagy gyülekezetben,

és nem zárom be számat,

jól tudod,Uram!

11 Igazságodat nem rejtegetem

szívem mélyén,

hanem beszélek hűségedről és szabadításodról.

Nem titkolom el szeretetedet és hűségedet

a nagy gyülekezet előtt.

12 Uram, ne vond meg tőlem irgalmadat,

szereteted és hűséged őrizzen szüntelen!

13 Mert annyi baj vett engem körül,

hogy megszámlálni sem lehet.

Bűneim büntetése utolért engem,

áttekinteni sem tudom őket,

számosabbak hajam szálainál,

és a szívem is elhagyott engem.

14 Légy kegyelmes,Uram, és ments meg,

Uram, siess segítségemre!

15 Szégyenkezzen, piruljon mindenki,

aki életemet el akarja venni!

Riadjanak vissza,

és érje gyalázat azokat,

akik bajomban gyönyörködnek!

16 Rettegjenek szégyenükben,

akik hahotázva beszélnek rólam!

17 Örüljenek és örvendezzenek benned

mindazok, akik téged keresnek!

Akik szabadításodra vágyódnak,

hadd mondhassák mindig,

hogy nagy azÚr!

18 Elesett és szegény vagyok,

de gondol rám az Úr!

Te vagy segítségem és megmentőm,

Istenem, ne késlekedj!

Categories
Zsoltárok

Zsoltárok 41

Elhagyott beteg könyörgése

1 A karmesternek: Dávid zsoltára.

2 Boldog az, akinek gondja van a nincstelenre,

ha bajba kerül, megmenti azÚr.

3 AzÚrmegőrzi, és életben tartja,

boldog lesz a földön,

nem engedi át ellenségei dühének.

4 AzÚrenyhülést ad betegágyán,

jobbulást ad neki,

valahányszor betegen fekszik.

5 Ezt mondom:Uram,

légy kegyelmes hozzám!

Gyógyíts meg engem,

mert vétkeztem ellened!

6 Ellenségeim rosszat mondanak rólam:

Mikor hal már meg,

mikor vész ki a neve?

7 Aki eljön meglátogatni,

hiábavalóságot beszél,

szívében összegyűjt minden rosszat,

azután kimegy az utcára, és kibeszéli.

8 Mindazok, akik gyűlölnek,

egymás közt sugdolóznak,

és rosszat gondolnak rólam:

9 Gyógyíthatatlan betegség támadta meg,

nem kel föl többé onnan, ahol fekszik!

10 Még a legjobb barátom is,

akiben megbíztam,

aki velem együtt evett,

az is ellenem támadt.

11 De te,Uram, légy kegyelmes,

segíts fel engem,

hadd fizessek meg nekik!

12 Abból tudom meg, hogy kedvelsz,

ha nem ujjonghat rajtam ellenségem,

13 engem pedig megtartasz,

mert feddhetetlen vagyok,

és színed elé állítasz örökre.

14 Áldott azÚr, Izráel Istene

öröktől fogva mindörökké.

Ámen, ámen.

Categories
Zsoltárok

Zsoltárok 42

Vágyódás Isten temploma után

1 A karmesternek: Kórah fiainak tanítókölteménye.

2 Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez,

úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem!

3 Isten után szomjazik lelkem,

az élő Isten után:

Mikor mehetek el,

hogy megjelenjek Isten előtt?

4 Könnyem lett a kenyerem

éjjel és nappal,

mert egész nap ezt mondogatják nekem:

Hol van a te Istened?

5 Kiöntöm lelkemet, és arra emlékezem,

hogy milyen tömeggel vonultam,

és hogyan vezettem Isten házához

hangos ujjongással és hálaénekkel

az ünneplő sokaságot.

6 Miért csüggedsz el, lelkem,

miért háborogsz bennem?

Bízzál Istenben,

mert még hálát adok neki

az ő szabadításáért!

7 Istenem, elcsügged a lelkem,

azért terád gondolok

a Jordán földjéről

és a Hermónról, a Micár-hegyről.

8 Örvény örvénynek kiált

zuhatagjaid hangjában,

minden habod és hullámod

átcsapott fölöttem.

9 Nappal szeretetét rendeli mellém,

éjjel éneket ad számba azÚr,

imádságot életem Istenéhez.

10 Ezt mondom Istenemnek, kőszálamnak:

Miért feledkeztél el rólam?

Miért kell gyászban járnom,

miért gyötör az ellenség?

11 Mintha csontjaimat tördelnék,

amikor gyaláznak ellenfeleim,

mert egész nap ezt mondogatják nekem:

Hol van a te Istened?

12 Miért csüggedsz el, lelkem,

miért háborogsz bennem?

Bízzál Istenben,

mert még hálát adok neki,

szabadító Istenemnek!