Revised Hungarian Bible (RÚF)

Elífáz második beszéde: Önteltséggel vádolja Jóbot

1 Megszólalt a témáni Elífáz, és ezt mondta:

2 Szólhat-e a bölcs, ha tudása légből kapott,

és csak keleti széllel fújta fel magát?

3 Érvelhet-e haszontalan beszéddel

és semmit érő szavakkal?

4 Te már az istenfélelmet is

semmibe veszed,

adós maradsz a hódolattal

Isten színe előtt.

5 A bűn tanítja erre a szádat,

és a ravaszkodók nyelvét választottad.

6 Saját szád nyilvánít bűnössé, nem én,

és az ajkaid vallanak ellened.

7 Talán te születtél először

az emberek között,

és előbb keletkeztél a halmoknál?

8 Talán kihallgattad Isten tanácskozását,

és magadhoz ragadtad a bölcsességet?

9 Mit tudsz, amit mi nem tudunk?

Ugyan mihez értesz, amire ne volnánk képesek?

10 Ősz is meg öreg is akad közöttünk,

jóval idősebb apádnál.

11 Kevésnek tartod Isten vigasztalását

és a hozzád szelíden szóló beszédet?

12 Miért ragadtattad el magad,

és miért villognak szemeid,

13 hogy szabadjára engeded Isten ellen dühödet,

és ily szavakat ejtesz ki a szádon?

14 Hogyan lehetne tiszta a halandó,

és igaz ember az, ki asszonytól született?

15 Hiszen még szentjeiben sem bízhat,

a menny sem elég tiszta a szemében.

16 Mennyivel kevésbé az utálatos

és romlott ember,

aki úgy issza az álnokságot,

mint a vizet!

A bűnösök menthetetlenül elpusztulnak

17 Tanítalak téged, hallgass rám,

mert amit tapasztaltam, azt beszélem el,

18 amit bölcsek hirdettek,

nem titkolva azt,

ami atyáiktól való.

19 Egyedül nekik adatott ez az ország,

és közöttük nem járt idegen.

20 Egész életében gyötrődik a bűnös,

az erőszakos ember évei

meg vannak számlálva.

21 Minden hang rémíti, ami fülébe jut,

béke idején tör rá a pusztító.

22 Maga sem hiszi, hogy elkerülheti a sötétséget,

mert fegyver leselkedik rá.

23 Kenyér után bolyong, hogy merre találna.

Tudja, hogy nem kerüli el

a sötétség napját.

24 Szorongató szükség ijesztgeti,

erőt vesz rajta, mint rohamozó király,

25 mert Isten ellen nyújtotta ki kezét,

a Mindenhatóval szemben hősködött.

26 Leszegett fejjel rohant ellene,

szegekkel sűrűn kivert pajzsával.

27 Mivel zsír fedi az arcát,

és háj rakódott a tomporára,

28 pusztulásra szánt városokban lakott,

házakban, ahol nem szabad lakni,

mert romhalmazzá lesznek.

29 Nem gazdagodik meg,

nem marad meg vagyona,

és nem hajlik földig a kalásza.

30 Nem kerüli el a sötétséget,

hajtásait hőség szárítja el,

Isten lehelete messze elsodorja.

31 Ne bízzék hiábavalóságban,

mert csalódik:

hiábavalóságot kap helyette cserébe.

32 Időnap előtt vége lesz,

ágai nem zöldellnek tovább,

33 úgy jár, mint a szőlő,

amely ledobja az éretlen szemeket,

és mint az olajfa, amely elhullatja virágát.

34 Mert az elvetemültek közössége terméketlen,

és tűz emészti meg

a vesztegetéssel szerzett sátrakat.

35 Nyomorúságot fogannak, és bajt fognak majd szülni;

méhükben csalódás érlelődik.

Jób negyedik válasza: Ártatlanságának Isten a tanúja

1 Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:

2 Ilyesfélét eleget hallottam.

Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan!

3 Vége lesz-e már az üres beszédnek?

Vagy mi bajod van, hogy így válaszolsz?

4 Én is tudnék úgy beszélni, mint ti,

csak volnátok az én helyemben!

Tudnék én is szép szavakat mondani nektek,

csóválhatnám gúnyosan a fejemet.

5 Szavaimmal erősíthetnélek titeket,

ajkaim részvétével nyugtatgatnálak.

6 Attól, hogy beszélek, nem enyhül fájdalmam,

de ha abbahagyom, akkor sem múlik el;

7 mostanra teljesen kimerített.

Elpusztítottad egész családomat.

8 Megragadtál! Tanúvá lett,

ellenem támadt, engem vádol

elesett állapotom.

9 Haragja marcangolt és üldözött engem.

Fogait csikorgatja ellenem,

villogó szemekkel néz rám ellenségem.

10 Feltátották ellenem szájukat,

gyalázkodva arcul vertek,

együtt vonulnak ellenem.

11 Isten kiszolgáltat engem az álnokoknak,

és a bűnösök kezébe juttat.

12 Nyugalomban éltem, de ő összetört.

Nyakon ragadott, és szétzúzott,

céltáblának használt engem.

13 Mindenfelől záporoznak nyilai;

felhasítja veséimet kíméletlenül,

epémet kiontja a földre.

14 Rést rés után tör rajtam,

és rám rohan, mint valami hős.

15 Varrott zsákruhát húztam a bőrömre,

porba hajtottam büszkeségemet.

16 Arcom a sírástól kivörösödött,

szempilláimon a halál árnyéka ül.

17 Pedig nem tapad kezemhez erőszak,

és imádságom tiszta.

18 Föld, ne fedd be véremet,

ne némuljon el segélykiáltásom!

19 Most is van tanúm a mennyben,

és kezesem fenn a magasságban.

20 Saját barátaim csúfolnak!

Könnyek között tekintek Istenre,

21 hogy igazolja a férfiút Istennél,

és az embert felebarátjával szemben.

22 Mert ez a néhány esztendő eltelik,

és én nem térek vissza az ösvényről,

amelyen elmegyek.

1 Lelkem összetört, napjaim peregnek, vár rám a temető!

Jób barátai rosszindulatúak

2 Bizony, gúnyolódásban van csak részem,

gáncsoskodásaik miatt le sem hunyom a szemem.

3 Tedd meg, vállalj értem kezességet!

Ki más kezeskednék értem?

4 Mert szívükből eltávolítottad az értelmet,

azért nem engeded fölülkerekedni őket.

5 Mások előtt prédával dicsekszik,

miközben elsorvadnak fiai:

6 így tett példázattá az emberek előtt;

olyan lettem, mint akit arcul köptek.

7 Tekintetem elhomályosodott a bosszúság miatt,

minden tagom olyan, mint az árnyék.

8 Elszörnyednek ezen a becsületesek,

és az ártatlan felindul az elvetemült miatt.

9 De az igaz ragaszkodik a maga útjához,

és aki tiszta kezű, annak megnő az ereje.

10 De jöjjetek csak mindnyájan újra,

úgysem találok bölcset köztetek!

Jób készül a halálra

11 Napjaim elmúltak,

szétfoszlottak terveim,

szívemnek vágyai.

12 Ők az éjszakát nappallá akarják változtatni,

mintha a világosság közelebb lenne,

mint a sötétség.

13 Ha abban kell reménykednem,

hogy a holtak hazája a házam,

a sötétségben vetettem meg az ágyam,

14 ha a sírgödröt kell atyámnak neveznem,

a férgeket pedig anyámnak és nővéremnek,

15 hol van akkor az én reménységem?

Ki láthat itt reménysugárt?

16 Velem száll le a holtak hazájába,

ha majd együtt a porba hanyatlunk.

Bildád második beszéde: A bűnösökre pusztulás és feledés vár

1 Megszólalt a súahi Bildád, és ezt mondta:

2 Meddig finomkodunk még itt a szavakkal?

Gondolkozzatok el, és aztán szálljunk vitába vele!

3 Miért tartasz bennünket állatnak,

és miért nézel ostobának?

4 Ha magadat marcangolod haragodban,

talán elpusztul miattad a föld,

és elmozdul helyéről a kőszikla?

5 Bizony, kialszik a bűnösök világossága,

tüzük lángja nem ragyog.

6 Elsötétül sátrában a világosság,

mécsese kialszik mellette.

7 Erőteljes léptei megrövidülnek,

saját tervei okozzák bukását.

8 Mert lába hálóba gabalyodik,

és kelepcébe kerül.

9 Sarkát csapda ragadja meg,

és hurok feszül rá.

10 Hurok van elrejtve számára a földön,

és csapda az ösvényén.

11 Körös-körül félelmek rémítik,

és kergetik lépten-nyomon.

12 Éhesen várja a nyomorúság,

és készen áll a veszedelem, hogy elbuktassa őt.

13 Darabonként rágja le bőrét a kór,

darabonként rágja le róla a halálos betegség.

14 Kirángatják biztonságos sátrából,

és elhajtják a borzalmak királya elé.

15 Sátrában nem az övéi laknak,

lakóhelyére kénkövet szórnak.

16 Alul elszáradnak gyökerei,

és felül lefonnyad az ága.

17 Emlékezete eltűnik a földről,

és nem emlegetik nevét az utcán.

18 Világosságból sötétségbe taszítják,

a föld kerekségéről elűzik.

19 Utódja és sarjadéka

nem lesz népe között,

senkije sem marad lakóhelyén.

20 Végnapján elszörnyednek a nyugaton lakók,

és iszonyat fogja el a keleten lakókat.

21 Bizony, így jár az álnokok hajléka,

annak lakóhelye,

aki nem akar Istenről tudni.

Jób ötödik válasza: Elhagyták az emberek

1 Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:

2 Meddig kínozzátok még lelkemet,

és zúztok-tiportok szavaitokkal?

3 Már tízszer is gyaláztatok engem.

Nem szégyellitek, hogy így gyötörtök?

4 Ha valóban tévedtem is,

énrajtam marad a tévedésem.

5 Ha valóban fölém akartok kerekedni,

és rám akarjátok bizonyítani a gyalázatot,

6 akkor pedig tudjátok meg,

hogy Isten nyomorított meg,

és ő kerített hálójába engem.

7 Ha erőszak miatt kiáltozom,

nem kapok választ.

Segítségért kiáltok,

de nem véd a törvény.

8 Eltorlaszolta utamat,

nem mehetek tovább,

sötétbe burkolta ösvényeimet.

9 Dicsőségemtől megfosztott,

levette fejemről a koronát.

10 Letördelt körös-körül, elpusztulok;

kitépte reménységemet,

mint valami fát.

11 Fellángolt ellenem haragja,

és ellenségének tekintett engem.

12 Együtt támadtak csapatai,

utat törtek ellenem,

tábort vertek sátram körül.

13 Rokonaimat eltávolította mellőlem,

ismerőseim egészen elidegenedtek tőlem.

14 Szomszédaim elhagytak,

ismerőseim elfelejtettek.

15 A házamban élők és szolgálóleányaim

idegennek tartanak,

rám sem ismernek többé.

16 Szolgámnak kiáltok,

de nem válaszol,

még ha könyörgök is neki.

17 Feleségem undorodik leheletemtől,

testvéreim iszonyodnak tőlem.

18 Még a kisgyermekek is megvetnek,

kicsúfolnak, ahogy föltápászkodom.

19 Utál minden bizalmas barátom.

Akiket szerettem, ellenem fordultak.

20 Csont és bőr már csak az egész testem,

ínyem is elsorvadt a fogaim körül.

Jób a halála után remél elégtételt

21 Könyörüljetek, könyörüljetek rajtam, barátaim,

mert Isten keze vert meg engem!

22 Miért üldöztök, mint Isten,

miért nem unjátok még a marcangolást?

23 Bárcsak leírnák szavaimat,

bárcsak följegyeznék egy könyvbe,

24 vas íróvesszővel és ólommal

minden időkre kősziklába vésnék!

25 Mert én tudom,

hogy az én megváltóm él,

és utoljára megáll a por fölött,

26 és ha ez a bőröm szertefoszlik is,

testem nélkül is meglátom az Istent.

27 Saját magam látom meg őt,

tulajdon szemeim látják meg, nem valaki más,

bár veséim is megemésztetnek.

28 Ha ezt kérdezitek:

Mivel kényszerítsük őt,

hogy megtaláljuk bajának a gyökerét,

29 akkor rettegjetek a fegyvertől!

Mert a harag fegyveres büntetést szül,

hogy megtudjátok, van ítélőbíró.

Cófár második beszéde: A gonoszok jóléte mulandó

1 Megszólalt a naamái Cófár, és ezt mondta:

2 Azért kényszerít ingerültségem feleletre,

és amiatt van nyugtalanság bennem,

3 mert megszégyenítő kioktatást hallok.

De értelmes lelkem megadja a választ.

4 Tudod-e azt, hogy ősidőktől fogva,

amióta csak ember került a földre,

5 a bűnösök vigadozása nem tarthat sokáig,

és az elvetemültek öröme csak egy pillanat?

6 Ha az égig nőne is büszkesége,

és a felleget érné is feje,

7 semmivé lesz örökre, mint a ganéj,

és akik látták, majd ezt kérdik: Hová lett?

8 Elrepül, mint az álom, és nem találják.

Eltűnik, mint az éjszakai látomás.

9 Nem ragyog már rá senkinek a szeme,

lakóhelyén többé nem törődnek vele.

10 Fiai a nincstelenek kedvében járnak,

mert megszerzett vagyonát vissza kell szolgáltatnia.

11 Ha ifjúi erőtől duzzadtak is tagjai,

az vele együtt a porba hanyatlik.

12 Ha édes szájában a gonoszság,

és nyelvével szopogatja azt,

13 ha sajnálja lenyelni,

és ínyénél tartogatja,

14 eledele átváltozik gyomrában,

viperaméreggé lesz benne.

15 Gazdagságot nyelt, de kihányja,

hasából is kihajtja az Isten.

16 Vipera mérgét szívja,

áspiskígyó marása gyilkolja meg,

17 hogy ne gyönyörködjék a folyóvizekben,

a tejjel és mézzel folyó patakokban.

18 Vissza kell hogy adja, amit felhalmozott, nem élvezheti,

felvásárolt vagyonának sem tud majd örülni.

19 Hiszen tönkretette,

cserbenhagyta a nincsteleneket.

Házat rabolt, de nem építheti majd tovább.

20 Mivel gyomra nem tudta, mi az elég,

értékeit nem mentheti meg.

21 Falánksága semmit sem hagyott meg,

ezért nem lesz tartós a jóléte.

22 Bár nagy bőségben él,

szorult helyzetbe jut,

egyszerre sújt le rá az összes nyomorúság.

23 Amikor meg akarja tölteni a hasát,

rábocsátja izzó haragját,

záporként hullatja rá evés közben.

24 Amikor vasfegyver elől menekül,

ércíjjal lövik át.

25 Kirántja, és kijön a hátából,

csillogó nyíl az epéjéből.

Rémület fogja el.

26 Sűrű sötétség lesz az osztályrésze,

tűz emészti meg, amelyet nem ember szított.

Aki sátrában megmaradt, azt is veszedelem éri.

27 Leleplezi bűnét az ég,

és ellene támad a föld.

28 Házának jövedelmét elhurcolják,

szétfolyik Isten haragja napján.

29 Ezt kapja a bűnös ember

osztályrészül az Istentől,

ezt örökli beszédéért Istentől.

Jób hatodik válasza: A gonoszokat utoléri a büntetés

1 Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:

2 Hallgassátok meg figyelmesen szavamat,

ezzel vigasztaljatok!

3 Tűrjétek el, ha én is beszélek,

és miután beszéltem, majd gúnyolódhattok.

4 Hiszen nem emberek miatt panaszkodom,

nem ok nélkül türelmetlenkedem!

5 Forduljatok felém, szörnyedjetek el,

és tegyétek kezeteket a szátokra!

6 Ha csak rágondolok is, megrémülök,

és reszketés fogja el testemet.

7 Miért maradhatnak életben a bűnösök?

Magas kort érnek el,

sőt meg is gazdagodnak.

8 Utódaik előttük jutnak jómódra,

sarjadékaik szemük láttára.

9 Házukban béke van,

nem kell rettegniük,

nincs rajtuk Isten vesszeje.

10 Bikája hág, és nem hiába,

tehene ellik, és nem vetél el.

11 Kieresztik kisfiaikat, mint a juhokat,

és ugrándoznak gyermekeik.

12 Dob és citera mellett énekelnek,

és síp hangjánál örvendeznek.

13 Jólétben töltik napjaikat,

és csendesen szállnak le a holtak hazájába.

14 Azt mondták Istennek: Távozz tőlünk,

nem akarunk tudni utaidról!

15 Mert kicsoda a Mindenható,

hogy szolgáljuk,

és mi hasznunk abból,

ha hozzá folyamodunk?

16 Pedig jólétük nincs a kezükben.

A bűnös tanácsoktól

távol tartom magam!

17 Ugyan, hányszor alszik ki a bűnösök mécsese,

hányszor éri veszedelem őket,

és oszt nekik pusztulást az Isten haragja,

18 vagy lesznek olyanok,

mint a szél hordta törek,

és mint a pelyva,

melyet elragadott a forgószél?!

19 Vagy fiainak tartogatja a veszedelmet Isten?

Neki fizessen meg, hogy ő maga érezze!

20 Lássa meg saját szemével romlását,

és igya ő a Mindenható izzó haragját!

21 Mert mit törődik azzal,

mi lesz majd utána a háza népével,

ha leteltek hónapjai?

22 Senki se oktassa az Istent,

hiszen a magasság lakói fölött is ő ítélkezik!?

23 De hiszen meghal az egyik ereje teljében,

minden gondtól mentesen, boldogan,

24 lágyéka csupa háj,

csontjaiban zsíros a velő,

25 a másik pedig meghal keserű lélekkel,

mert nem élvezhetett semmi jót;

26 egyformán a porba kell feküdniük,

és ellepik őket a férgek.

27 Látjátok, ismerem gondolataitokat

és az ellenem szőtt fondorlatokat.

28 Mert azt kérdezitek:

„Hol van az előkelők háza,

hol van a sátor,

ahol a bűnösök laknak?”

29 Hát nem kérdeztétek meg azokat,

akik utazni szoktak,

és nem ismeritek intéseiket,

30 hogy a veszedelem napját távol tartja Isten a gonosztól, é

s a harag napja elkerüli őt?

31 Ki veti szemére dolgait,

ki fizet meg neki tetteiért?

32 Kikísérik őt a temetőbe,

sírhalmát körülállják.

33 Édesek neki a sírgödör hantjai,

hisz sok ember vonult ki utána,

meg előtte is számtalan.

34 Miért akartok hát hiábavalósággal vigasztalni engem?

Válaszaitok magva színtiszta hazugság.

Elífáz harmadik beszéde: Jób megérdemelte büntetését

1 Megszólalt a témáni Elífáz, és ezt mondta:

2 Használhat-e az ember Istennek?

Hiszen csak önmagának használ az okos.

3 Mi öröme telik a Mindenhatónak

abban, hogy te igaz vagy?

Van-e haszna abból,

hogy te feddhetetlenül élsz?

4 Talán azért fenyít téged, mert féled őt,

ezért száll perbe veled?

5 Bizony sok gonoszságod van,

és bűneidnek se vége, se hossza!

6 Hiszen ok nélkül vettél embertársaidtól zálogot,

és meztelenre vetkőztetted őket.

7 A szomjazónak nem adtál vizet,

az éhezőtől megtagadtad a kenyeret.

8 A hatalmaskodóé az ország,

a kiváltságosok laknak benne.

9 Az özvegyeket üres kézzel bocsátottad el,

az árvák karjait összetörted.

10 Ezért vannak körülötted csapdák,

és hirtelen rémület száll rád.

11 Rádtör a sötétség, amelyben nem látsz;

vízáradat borít el.

12 Mennyei magasságban van az Isten!

Nézd, milyen magasan ragyognak a csillagok!

13 És te azt kérdezted: „Mit tudhat az Isten?

A sötét felhő mögül tehet-e igazságot?

14 Sűrű felhők takarják el őt, nem lát,

és csak az ég peremén járkál.”

15 Az ősidők ösvényét akarod követni,

amelyet álnok emberek tapostak,

16 akik időnap előtt ragadtattak el,

és alapjukat elmosta az ár?

17 Azt mondták Istennek:

Távozz el tőlünk!

– azt gondolva, hogy semmit sem tehet a Mindenható,

18 hisz házukat javaival töltötte meg.

– A bűnösök e gondolata

távol legyen tőlem! –

19 Ám meglátják majd az igazak,

és örülnek, az ártatlan pedig így fogja kigúnyolni őket:

20 Bizony, kiirtották ellenségeinket,

tűz emészti meg még maradékukat is!

Jóbnak meg kell térnie

21 Légy bizalommal Istenhez,

békülj meg vele,

mert ennek jó eredménye lesz.

22 Fogadd el szájából a tanítást,

és szívleld meg mondásait!

23 Ha megtérsz a Mindenhatóhoz, felépülsz.

Ha eltávolítod az álnokságot sátradból,

24 porba dobod az aranyat,

patakkövek közé az ófíri aranyat,

25 akkor a Mindenható lesz az aranyad

és színtiszta ezüstöd.

26 Akkor majd megleled örömöd a Mindenhatóban,

és arcodat Istenhez emeled.

27 Ha könyörögsz hozzá, meghallgat,

te pedig teljesíted fogadalmaidat.

28 Amit eltervezel, sikerülni fog,

világosság ragyogja be utadat.

29 Ha megaláztak, mondd ki,

hogy gőgös voltál,

mert azon segít Isten, aki lesüti a szemét.

30 Még azt is megmenti,

aki nem ártatlan:

Ha tiszta lesz a kezed, megmenekülsz.

Jób hetedik válasza: Bízik Isten igazságos ítéletében

1 Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta:

2 Most is csak lázongás, ha panaszkodom,

kezemmel kell elfojtanom sóhajtásomat.

3 Bár tudnám, hogy hol találom Istent!

Elmennék a trónusáig,

4 eléje terjeszteném ügyemet,

tele lenne szám szemrehányással,

5 hogy megtudjam, milyen szavakkal válaszol,

és hogy megértsem, mit is mond nekem:

6 teljes erővel perel-e majd velem,

vagy meghallgat figyelmesen?

7 Becsületes emberként vitatkoznék vele,

és végleg fölmentene engem a bírám.

8 De ha kelet felé megyek, nincsen ott,

ha nyugat felé, nem veszem észre.

9 Ha északon működik, nem látom,

ha délre fordul, ott sem láthatom.

10 De ő tudja, milyen úton járok:

ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok.

11 Szorosan járok a nyomában,

az ő útján maradok, nem térek le róla.

12 Ajkának parancsából nem engedek,

keblembe zártam szája mondásait.

13 De ő hajthatatlan –

ki is téríthetné el a szándékától?

Véghezviszi, amit lelke kíván.

14 Bizony, beteljesíti, amit kiszabott rám.

Ilyesfélét gyakran szokott tenni.

15 Ezért rémület fog el színe előtt,

ha csak rágondolok is, megrettenek tőle.

16 Mert Isten csüggesztette el a szívemet,

a Mindenható rémített meg engem.

17 Mert nem a sötétség miatt

kell elnémulnom,

nem az arcomat borító

sűrű homály miatt.

A gonosz emberek vétkei

1 Miért nincsenek a Mindenhatónál

ítéletre fenntartott idők,

miért nem láthatják ítéletének napjait,

akik őt ismerik?

2 Elmozdítják a határokat,

nyájakat rabolnak el, és azt legeltetik.

3 Az árvák szamarát elhajtják,

az özvegyek ökrét elviszik zálogul.

4 Lekergetik az útról a szegényeket,

minden elesettnek meg kell lapulnia az országban.

5 Úgy élnek, mint vadszamarak a pusztában:

kimennek, hogy munkájukkal

harapnivalót keressenek,

mert a pusztaság ad

kenyeret gyermekeinek.

6 A bűnösök mezejéről szereznek takarmányt,

és az ő szőlőjükben szedegetnek.

7 Meztelenül hálnak, ruhátlanul,

még hidegben sincs takarójuk.

8 Zivatar áztatja őket a hegyekben,

a sziklához lapulnak,

mert nincs más menedékük.

9 Letépik az emlőről az árvát,

és a szegény csecsemőjét elviszik zálogul.

10 Meztelenül járnak, ruhátlanul,

és éhezve hordják a kévét.

11 Mások házánál préselnek olajat,

taposnak a borsajtókban,

mégis szomjaznak.

12 A városban haldoklók nyögnek,

megsebzettek kiáltanak segítségért,

de Isten nem törődik ezzel.

13 Vannak, akik a világosság ellenségei lettek,

nem ismerik útjait,

nem maradnak ösvényein.

14 Virradat előtt kel föl a gyilkos,

hogy megölje az elesettet és a szegényt,

a tolvaj pedig éjjel.

15 A házasságtörő szeme az alkonyatot lesi:

Senki szeme ne vegyen észre

– gondolja, és lepellel takarja el arcát.

16 Sötétben törnek be a házakba,

nappal bezárkóznak,

nem akarnak tudni a világosságról.

17 Mert mindnyájuknak

a sűrű sötétség a reggelük,

hiszen megszokták

a rémítő, sűrű sötétséget.

Jön a méltó büntetés

18 Gyorsan eltűnnek a víz színén,

birtokuk átkozott lesz az országban,

nem tér be többé a szőlőskertekbe.

19 Szárazság és hőség elnyeli a hó levét,

a holtak hazája pedig azokat,

akik vétkeztek.

20 Még az anyaméh is elfelejti őt,

férgek csemegéje lesz.

Senki sem emlékszik rá többé,

összetörik az álnokság, mint a fa.

21 Mert bántalmazza a meddőt,

aki nem szült,

és az özveggyel nem tesz jót.

22 Isten erejéből nyer időt az erős;

ha most még áll is, nem marad majd így egész életében.

23 Biztonságot ad neki és támaszt,

de szemmel tartja útjait.

24 Fölemelkednek, de egy kis idő múlva nincsenek,

alászállnak, elenyésznek, mint bárki más,

levágják őket, mint a kalászokat.

25 Nem így van-e? Ki hazudtolhatna meg,

ki tehetné semmivé szavamat?