Revised Hungarian Bible (RÚF)

Jób csak Istentől várhat segítséget

1 Kiálts csak! Válaszol-e valaki?

Melyik szenthez fordulsz?

2 Mert az ostobát megöli a bosszúság,

és a balgát halálba kergeti a heveskedés.

3 Én magam láttam,

hogy egy ostoba gyökeret vert,

de hirtelen elkorhadt a lakóhelyén.

4 Távol van fiaitól a segítség,

eltapossák őket a kapuban,

nem menti meg senki.

5 Learatott gabonáját megeszi az éhező,

még ha tövisek közé rejti is;

vagyona után liheg a szomjazó.

6 Nem a porból támad a hamisság,

és nem a földből sarjad ki a vész,

7 hanem az ember maga szüli a vészt,

melynek szikrái a magasba szállnak.

8 De én az Istenhez fordulnék,

Istenre bíznám az ügyemet,

9 aki hatalmas dolgokat művel kikutathatatlanul,

csodás dolgokat megszámlálhatatlanul.

10 Esőt ad a föld színére,

vizet bocsát a mezőkre.

11 Magasra emeli az alant levőket,

a gyászolókat oltalmazza segítsége.

12 A ravaszkodók terveit meghiúsítja,

nem alkot kezük maradandót.

13 Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket,

és a cselszövők terve meghiúsul.

14 Nappal is sötétben botorkálnak,

tapogatóznak délben is, mint éjjel.

15 Megszabadítja szájuk fegyverétől,

az erős kezéből a szegényt.

16 Így lesz reménysége a nincstelennek,

a csalárdság pedig elnémul.

17 Bizony boldog az az ember,

akit Isten megfedd!

A Mindenható fenyítését ne vesd meg!

18 Mert ő megsebez, de be is kötöz,

összezúz, de keze meg is gyógyít.

19 Hatszor is megment a nyomorúságból,

hetedszer sem ér veszedelem.

20 Éhínségben megment a haláltól,

háborúban a fegyveres kéztől.

21 Nyelvek ostorától rejtve leszel,

nem kell félned,

hogy pusztulás szakad rád.

22 Nevetsz a pusztuláson és az éhínségen,

nem kell félned a vadállatoktól,

23 mert a mező kövei is szövetségeseid,

és a mezei vadakkal is békében élsz.

24 Megéred, hogy békesség lesz sátradban,

otthonodat vizsgálva

semmiben sem lelsz hiányt.

25 Megéred, hogy sok utódod lesz,

és sarjadékod annyi, mint földön a fű.

26 Érett korban térsz a sírba,

ahogy a kévéket a maguk idejében betakarítják.

27 Ezt kutattuk ki, így van ez!

Hallgass rá, és jól jegyezd meg!

Jób első válasza: Ártatlanul vádolják

1 Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta:

2 Bárcsak megmérnék elkeseredésemet,

és szenvedésemmel együtt mérlegre tennék!

3 Bizony, súlyosabb a tenger homokjánál,

ezért voltak balgák a szavaim.

4 Mert a Mindenható nyilai

vannak bennem,

mérgüket issza lelkem,

és Isten rettentései

sorban elérnek engem.

5 Ordít-e a vadszamár a fűben,

bőg-e az ökör a takarmánya mellett?

6 Megeszik-e az ízetlen ételt sótlanul,

vagy van-e íze a nyers tojásnak?

7 Érintésétől is iszonyodom:

olyan az, mint a romlott étel.

8 Bárcsak teljesülne kívánságom,

és beteljesítené Isten reménységemet!

9 Bárcsak úgy döntene Isten, hogy összezúz,

kinyújtaná kezét, hogy elvágja életem fonalát!

10 Akkor még lenne vigaszom,

tudnék örülni a kíméletlen fájdalomban is,

hogy nem tagadtam meg

a szent Isten beszédét.

11 Honnan vegyek erőt a várakozásra?

Mi várhat még rám, hogy tovább reménykedjem?

12 Nem vagyok olyan erős, mint a kő,

nem ércből van a testem.

13 Hát nem kapok segítséget?

El van zárva tőlem a szabadulás?

14 Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek,

ha elhagyta is a Mindenható félelmét.

15 Testvéreim hűtlenek, mint a patak,

ahogyan a patakok vize eltűnik:

16 előbb jégtől zavarosak,

olvadó hó hömpölyög bennük,

17 majd idővel visszahúzódnak, elapadnak,

a hőségben fenékig kiszikkadnak.

18 Letérnek útjukról a karavánok,

de kietlen helyre jutnak, és elpusztulnak.

19 Őket keresik Témá karavánjai,

a sábai vándorok

bennük reménykednek.

20 De megszégyenülnek,

amiért bennük bizakodtak,

csalódnak, amint odaérnek.

21 Így jártam most én is veletek:

látjátok a borzalmat, és féltek.

22 Mondtam-e, hogy adjatok valamit,

vagy javaitokból adjatok

ajándékot értem,

23 hogy mentsetek meg az ellenség kezéből,

váltsatok ki a zsarnokok kezéből?

24 Tanítsatok, és elhallgatok,

értessétek meg velem, miben tévedtem!

25 Milyen fájdalmas az őszinte beszéd!

De mire való örökös feddésetek?

26 Szavaimért akartok megfeddeni?

Hiszen a szélnek szól a kétségbeesett ember!

27 Ti még az árvára is sorsot vetnétek,

barátaitokra is alkudoznátok!

28 Tekintsetek rám végre,

szemetekbe csak nem hazudok!

29 Hagyjátok abba, ne kövessetek el jogtalanságot!

Hagyjátok abba, hisz nekem van igazam!

30 Szólt-e nyelvem álnokságot?

Nem érezné-e ínyem, mi okozhat romlást?

Jób újabb panasza

1 Csak küzdelem a halandó sorsa a földön,

napjai úgy telnek, mint a napszámosé!

2 Ahogyan a rabszolga eped az árnyék után,

és a napszámos várja a munkabért,

3 úgy jutottak nekem

hiábavaló hónapok,

nyomorúságos éjszakákkal

fizettek ki engem.

4 Ha lefekszem, azt kérdem:

Mikor kelhetek fel? Hosszú az este,

és tele vagyok nyugtalansággal hajnalig.

5 Testemet férgek és porkéreg borítja,

bőröm beforrad, majd kifakad újra.

6 Napjaim gyorsabbak a takács vetélőjénél,

és reménytelenül múlnak el.

7 Gondold meg, hogy csak szellő az életem,

szemem nem lát többé jót.

8 A szemek, amelyek eddig láttak, többé nem találnak;

szemed engem keres,

de én már nem vagyok.

9 Eltűnik a felhő, tovaszáll:

éppígy nem jön vissza,

aki leszáll a holtak hazájába.

10 Nem tér vissza többé a házába,

lakóhelyén sem tudnak róla többé.

11 Nem is tartóztatom meg a számat,

beszélni fogok szorongó lélekkel,

panaszkodni fogok keserű szívvel.

12 Tenger vagyok-e vagy tengeri szörny,

hogy őrséget állítasz ellenem?

13 Mikor azt gondolom,

hogy vigaszt nyújt az ágyam,

panaszomat enyhíti fekhelyem,

14 akkor álmokkal rettentesz,

látomásokkal rémítesz meg engem.

15 Inkább választom a fulladást,

inkább a halált, mint e csontvázat.

16 Elég volt az életemből,

nem kell tovább!

Hagyj békén, hiszen csak

leheletnyi az időm!

17 Micsoda az ember,

hogy ily nagyra tartod,

és hogy így törődsz vele?

18 Minden reggel megvizsgálod,

minden pillanatban próbára teszed.

19 Miért nem veszed le rólam a szemed?

Nyálamat sem engeded lenyelni?

20 Ha vétkeztem, mit követtem el

ellened, emberek őrzője?

Miért tettél a céltábláddá?

Talán terhedre vagyok?

21 Miért nem bocsátod meg vétkemet,

miért nem nézed el bűnömet?

Hiszen már a porban fekszem,

amikor keresel, már nem leszek.

Bildád első beszéde: A kegyes embert megáldja Isten

1 Akkor megszólalt a súahi Bildád, és ezt mondta:

2 Meddig beszélsz ilyeneket,

meddig lesz heves szél szádnak beszéde?

3 Meghamisítja-e Isten a jogot,

elferdíti-e a Mindenható az igazságot?

4 Ha fiaid vétkeztek ellene,

hibájukért fizetett meg nekik.

5 De ha te Istent keresed,

és a Mindenhatóhoz könyörögsz,

6 ha tiszta vagy és becsületes,

most újra rád tekint,

és helyreállítja otthonodat igazságodért.

7 Bár először kicsiny voltál,

végül igen naggyá leszel.

8 Kérdezd csak meg

az előző nemzedéket,

jegyezd meg, amit kikutattak az atyák!

9 Mi csak tegnap születtünk,

és semmit sem tudunk,

életünk csak árnyék a földön.

10 Majd ők tanítanak,

és megmondják neked,

tőlük származnak az értelmes szavak!

11 Megél-e a nád a mocsáron kívül?

Felnőhet-e víz nélkül a sás?

12 Előbb frissen zöldell, vágáshoz is zsenge,

majd máris elszárad, minden fűnél előbb.

13 Így járnak azok, akik elfeledkeznek Istenről,

az elvetemültek reménysége elvész.

14 Szétfoszlik bizakodásuk,

bizodalmuk olyan, mint a pókháló.

15 Ha házára támaszkodik, nem marad meg,

belekapaszkodik, de nem tud megállni.

16 Virul ugyan a napfényben,

indája túlnő a kerítésen,

17 gyökerei átbújnak a kőrakáson,

megkapaszkodnak a kőhalomban is,

18 de ha kiirtják helyéről,

még az is megtagadja őt: Nem is láttalak!

19 Ennyi volt élete öröme,

azután mások nőnek helyette a földből.

20 Nem veti meg Isten a feddhetetlent,

és nem támogatja a gonosztevőket.

21 Megtölti még szádat nevetéssel,

és ajkaidat ujjongással.

22 Gyűlölőidet szégyen borítja el,

és nem marad meg a bűnösök hajléka.

Jób második válasza: Istennek mindig igaza van

1 Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta:

2 Igaz, tudom, hogy így van:

hogy is lehetne igaza az embernek

Istennel szemben?

3 Ha kedve támadna vele perbe szállni,

ezer kérdés közül

egyre sem tudna válaszolni.

4 Bölcs szívű és hatalmas erejű ő:

ki tudna ellene szegülve épségben maradni?

5 Hegyeket mozdít el, és nem tudják,

hogy ő forgatta föl haragjában.

6 Kimozdítja helyéből a földet,

oszlopai is belerendülnek.

7 Ha parancsol a napnak,

nem ragyog fel,

és pecséttel zárja le a csillagokat.

8 Egymaga feszítette ki az eget,

lépdel a tenger hullámhegyein.

9 Ő alkotta a Nagy Medvét és a Kaszáscsillagot,

a Fiastyúkot és a Dél csillagait.

10 Hatalmas dolgokat művel kikutathatatlanul,

csodás dolgokat megszámlálhatatlanul.

11 Elvonul fölöttem, de nem látom,

elsuhan, de nem veszem észre.

12 Ha elragad valamit,

ki akadályozhatja meg?

Ki mondhatja neki: Mit teszel?

13 Isten nem fogja vissza haragját,

meghunyászkodnak előtte

Rahab segítői is.

14 Hát én hogy felelhetnék meg neki,

hogy találhatnék megfelelő szavakat ellene?

15 Ha igazam volna, sem ellenkezhetnék vele;

mint bírámhoz, könyörögnöm kellene.

16 Ha kiáltanék és válaszolna,

akkor sem hinném, hogy figyel hangomra.

17 Hiszen viharral kerget engem,

ok nélkül szaporítja sebeimet.

18 Nem hagyja, hogy lélegzethez jussak,

keserűséggel tölt el engem.

19 Az erőszakra azt mondja:

Nálam nincs erősebb!

A törvénykezésre pedig:

Ki merne bevádolni engem?

20 Ha igazam lenne is,

bűnösnek mondana szája,

ha feddhetetlen lennék is,

hamisnak tartana.

21 Feddhetetlen vagyok!

Nem törődöm magammal,

megvetem az életemet.

22 Már úgyis mindegy, kimondom tehát:

Véget vet feddhetetlennek és bűnösnek egyaránt.

23 Ha ostora hirtelen megöl valakit,

ő csak gúnyolódik az ártatlan kétségbeesésén.

24 Bűnös ember kezébe jut az ország,

elfedi a bírák arcát.

Ki teszi ezt, ha nem ő?

25 Napjaim gyorsabbak a futárnál,

elszaladnak, nem látnak semmi jót.

26 Elsuhannak, mint a sáscsónak,

vagy ahogyan a sas lecsap zsákmányára.

27 Ha ezt mondom:

El akarom felejteni panaszomat,

vidámra akarom változtatni arcomat,

28 megborzadok sok fájdalmamban.

Tudom, hogy nem tartasz ártatlannak.

29 Ha tehát bűnös vagyok,

minek fárasszam magam hiába?

30 Ha hóban mosakodnám is,

ha lúggal tisztítanám is kezemet,

31 akkor is sárba taszíthatsz,

még ruháim is utálnának engem.

32 Mert ő nem ember, mint én,

akinek azt felelhetném:

Vigyük bíró elé a vitánkat!

33 Nincs is köztünk döntőbíró,

aki mindkettőnkre rátehetné kezét.

34 Ha levenné rólam vesszejét,

és rettentése nem ijesztene,

35 akkor beszélnék, és nem félnék tőle,

hiszen erre magamtól semmi okom sincsen.

Jób kutatja szenvedése okát

1 Szívből megutáltam életem.

Szabadjára engedem hát panaszom,

hadd beszéljek keserű lélekkel!

2 Azt mondom Istennek:

Ne tarts bűnösnek!

Add tudtomra, miért perelsz velem!

3 Jó neked az, hogy sanyargatsz,

hogy megveted kezed munkáját,

a bűnösök terveinek pedig kedvezel?

4 Hát testi szemeid vannak neked,

és annyit látsz te is, amennyit egy ember?

5 Olyanok napjaid, mint a halandóé?

Olyanok éveid, mint az emberé?

6 Hiszen kutatod bűnömet,

és keresed vétkemet,

7 pedig tudod, hogy nem vagyok bűnös,

de senki sem ment meg kezedből!

8 Kezed formált és alkotott engem,

azután elfordulsz, és el akarsz pusztítani?

9 Emlékezz csak: úgy formáltál,

mint egy agyagedényt,

mégis újra porrá tennél?

10 Nem úgy öntöttél-e, mint a tejet,

és nem úgy oltottál-e, mint a sajtot?

11 Bőrbe és húsba öltöztettél,

csontokkal és inakkal szőttél át.

12 Élettel és szeretettel ajándékoztál meg,

és gondviselésed őrizte lelkemet.

13 De titokban már akkor elhatároztad,

tudom, eleve ez volt a szándékod:

14 ha vétkezem, te számon tartod,

bűnöm alól nem mentesz föl engem.

15 Ha bűnös vagyok, jaj nekem!

De ha igaz vagyok,

akkor sem emelhetem föl fejem;

állandó gyalázat a részem,

folyton csak gyötrelmeket látok.

16 Ha mégis fölemelném,

rám rontanál, akár egy oroszlán,

és ellenem fordítanád csodás hatalmadat.

17 Kerítenél újabb tanúkat ellenem,

bosszúságod pedig csak fokozódna:

sorozatos támadásokat vezetnél ellenem.

18 Miért is hoztál ki anyám méhéből?

Bár kimúltam volna,

és szem ne látott volna!

19 Olyan lennék, mint aki nem is volt,

akit az anyaméhből vittek a sírba!

20 Úgyis rövid az időm!

Ha megszűnnék a baj, és elmaradna tőlem,

egy kissé felvidulnék,

21 mielőtt elmegyek oda,

ahonnan nem térhetek vissza:

a sötétség és a homály országába,

22 a vaksötét országba,

a homály sötétjébe,

ahol nincs rend,

és még a napvilág is olyan, mint a sötét éjszaka.

Cófár első beszéde: Jóbnak meg kell alázkodnia

1 Megszólalt a naamái Cófár, és ezt mondta:

2 Nem kell-e felelnünk e sok beszédre?

A bőbeszédűnek legyen igaza?

3 Elnémíthatja-e fecsegésed az embereket?

Gúnyolódsz, és nincs, aki megszégyenítsen?

4 Ezt mondtad: „Tanításom helyes,

és ha megvizsgálsz, tisztának találsz!”

5 Bárcsak maga Isten szólalna meg,

és nyitná meg ajkait veled szemben!

6 Kijelentené neked a bölcsesség titkait,

amelyek az értelem számára felfoghatatlanok.

Akkor megtudnád, hogy Isten elnézi

bűneid egy részét.

7 Beleláthatsz talán az Isten titkaiba?

Felérhetsz-e te a Mindenható tökéletességéhez?

8 Magasabb az az égnél – mit kezdesz vele?

Mélyebb a holtak hazájánál – mit is tudhatsz róla?

9 Terjedelme hosszabb a földnél

és szélesebb a tengernél.

10 Ha valakit nyomon követ, elfog,

és a bírák elé állít, ugyan ki akadályozhatja meg?

11 Hiszen ismeri a hitvány embereket,

látja az álnokságot,

pedig nem is figyel oda.

12 Az üresfejű ember is válhat értelmessé,

a vadszamár csikója is

születhet emberré.

13 Ha hozzá fordítod szívedet,

és felé terjeszted kezedet,

14 ha álnokság tapad kezedhez,

távolítsd el,

ne engedd, hogy sátradban

csalárdság lakozzék!

15 Akkor szégyen nélkül

emelheted föl arcodat,

erős leszel, és nem kell félned.

16 Elfelejted a nyomorúságot,

úgy gondolsz rá, mint levonult vizekre.

17 Fényesebb lesz életed

a déli verőfénynél,

a sötétség is olyan lesz,

mintha reggel volna.

18 Bizakodás tölt el,

mert lesz reménységed,

körülnézel, és nyugodtan lefekszel.

19 Ha leheveredsz, senki sem riaszt föl,

sőt sokan hízelegnek neked.

20 De a bűnösök szemei elsorvadnak,

menedékük elvész;

reménységük csak az,

hogy majd kilehelik lelküket.

Jób harmadik válasza: Csak Isten bölcs és hatalmas

1 Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta:

2 Azt hiszitek, ti vagytok az egész nép,

és veletek kihal a bölcsesség?

3 Nekem is van annyi eszem, mint nektek,

és nem vagyok alábbvaló nálatok. Ki ne tudna ilyesféléket?

4 Nevetséges lettem barátaim előtt,

mert Istenhez kiáltoztam meghallgatásért;

bizony, nevetséges lett az igaz és feddhetetlen!

5 A szerencsétlen ember megvetni való

– gondolja, aki biztonságban él –,

föl kell taszítani, ha megtántorodott!

6 Nyugtuk van a pusztítóknak sátrukban,

biztonságban élnek,

akik ingerlik Istent,

és akik azt hiszik,

hogy Istent a markukban tartják.

7 Kérdezd csak meg a jószágokat,

azok is tanítanak,

és az égi madarakat,

majd a tudtodra adják!

8 Vagy elmélkedj a földről, az is tanít,

a tenger halai is beszélnek neked.

9 Ki ne tudná mindezekről,

hogy azÚrkeze alkotta őket?

10 Az ő kezében van minden élőlény élete

és minden ember lelke.

11 Hát nem kell a fülnek megvizsgálni a szavakat,

ahogy az íny kóstolja az ételt?

12 Az öregemberek lennének a bölcsek,

és a hosszú életűek mindig a megfontoltak?

13 Istené a bölcsesség és hatalom,

övé a tanács és az értelem.

14 Ha lerombol valamit, nincs, ki felépítse;

ha valakit bezár, nincs, ki kiengedné.

15 Ha elzárja a vizeket, kiszárad minden;

ha nekiereszti, elpusztul a föld.

16 Tőle van az erő és a siker,

hatalmában van a tévelygő és a tévelygésbe vivő.

17 Tanácsadókat tesz bolonddá,

és gúnyt űz a bírákból.

18 Királyok bilincseit oldja le,

és béklyót fon kötélből a derekukra.

19 Papokat tesz bolonddá,

hatalmasokat ügyefogyottá.

20 Megbízhatók fogynak ki miatta a szóból,

vének ítélőképességét ragadja el.

21 Előkelőkre zúdít megvetést,

a hatalmasok fegyverét elveszi.

22 Mély, sötét titkokat leplez le,

napvilágra hozza a homályos dolgokat.

23 Népeket tesz naggyá,

majd elpusztítja őket,

népek határát terjeszti ki,

azután elűzi őket.

24 Megfosztja értelmétől az ország népének vezetőit,

és engedi, hogy úttalan pusztában bolyongjanak.

25 Sötétben tapogatóznak

világosság nélkül,

hagyja, hogy bolyongjanak,

mint a részegek.

Jób vádolja barátait

1 Mindezt saját szememmel láttam,

fülemmel hallottam, és megértettem.

2 Én is tudom, amit ti tudtok,

nem vagyok alábbvaló nálatok.

3 Ezért a Mindenhatóval akarok beszélni,

Istennel szemben akarok védekezni.

4 Mert hazugságot koholtok ellenem,

mindannyian mihaszna orvosok vagytok!

5 Bárcsak hallgatnátok végre!

Legalább ebben bölcsnek tűnhetnétek!

6 Hallgassátok meg védekezésemet,

és figyeljetek ajkam ellenvetéseire!

7 Isten érdekében beszéltek álnokságot?

Az ő érdekében beszéltek hamisságot?

8 Neki akarjátok pártját fogni,

vagy Isten mellett perbe szállni?

9 Jó vége lesz-e, ha megvizsgál titeket?

Becsaphatjátok-e, ahogyan becsapjátok az embereket?

10 Szigorúan megbüntet titeket,

ha titokban személyválogatók vagytok.

11 Nem ijedtek meg fenséges voltától?

Nem fog el benneteket rettegés?

12 Jeles mondásaitok hamuba írt példázatok,

sáncaitok agyagsáncok.

Jób Isten elé akar állni

13 Hallgassatok már el, hadd beszéljek én,

bármi történjék is velem!

14 Miért szaggatnám fogaimmal testemet,

miért tenném kockára életemet?

15 Hiszen megöl engem,

nem is reménykedem;

csak utaimat akarom védeni előtte.

16 Nekem már ez is szabadítás lenne,

hiszen elvetemült ember nem kerülhet elé.

17 Azért most figyeljetek szavamra,

hallgassatok magyarázatomra!

18 Íme, előterjesztem ügyemet!

Tudom, hogy nekem van igazam.

19 Van-e, aki perbe száll velem?

Akkor elhallgatok, és jöjjön a halál!

20 Csak kettőt ne tégy velem,

színed elől akkor nem rejtőzöm el:

21 vedd le rólam kezed,

és ijesztgetéseddel meg ne rémíts engem!

22 Szólj hozzám, és én válaszolok,

vagy én beszélek, és te felelj nekem!

23 Mi a bűnöm, mi a vétkem?

Hitszegésem és vétkem ismertesd meg velem!

24 Miért rejted el arcodat,

miért tartasz ellenségednek?

25 Elsodort falevelet rémítesz,

és száraz szalmaszálat üldözöl,

26 hogy ily sok keserűséget róttál rám,

és ifjúkori bűneimért fizetsz meg nekem?!

27 Béklyót tettél a lábamra,

szemmel tartod minden ösvényemet,

még lábam nyomát is megjegyzed!

28 Korhadtan mállok szét,

mint a molyrágta ruha.

A halál után nincs reménység

1 Az asszonytól született ember élete rövid,

tele nyugtalansággal.

2 Kihajt, mint a virág, majd elfonnyad,

árnyékként tűnik el, nem marad meg.

3 És te még így is rossz szemmel nézed,

őt is a törvény elé idézed?!

4 Van-e tiszta ember,

tisztátalanság nélküli?

Nincs egyetlenegy sem.

5 Ha meg vannak határozva napjai,

ha számon tartod hónapjait,

ha határt szabtál neki, amelyet nem léphet át,

6 akkor légy hozzá elnéző,

hogy nyugalma lehessen,

míg eljön a várt pihenőnapja,

mint a napszámosnak!

7 Még a fának is van reménysége:

ha kivágják, újból kihajt,

és nem fogynak el hajtásai.

8 Ha elöregszik is gyökere a földben,

ha elhal is a porban a csonkja,

9 a víz illatától kihajt, ágakat hoz,

mint a facsemete.

10 De ha a férfi meghal, oda van egészen,

ha kimúlik az ember, hová lesz?

11 Kifogyhat a víz a tóból,

a folyó kiapadhat, sőt ki is száradhat,

12 de az ember nem kel föl,

ha egyszer lefeküdt:

az egek elmúltáig sem ébrednek föl,

nem serkennek föl alvásukból.

13 Bárcsak elrejtenél a holtak hazájában,

ott rejtegetnél haragod elmúltáig!

Kiszabnád időmet,

azután újra gondolnál rám.

14 Ha meghal a férfiú, életre kelhet-e?

Akkor egész küzdelmes életemen át is tudnék várni,

míg csak a fordulat be nem következik.

15 Szólnál hozzám, és én válaszolnék,

kívánkoznál kezed alkotása után.

16 Akkor még lépteimre is vigyáznál,

de nem tartanád számon vétkemet.

17 Lepecsételt zsákban volna minden vétkem,

bűneimet pedig eltörölnéd.

18 De még a hegy is ledől, és szétomlik,

a kőszikla is elmozdul helyéről;

19 a köveket a víz lecsiszolja,

árjai elsodorják a föld porát:

így teszed semmivé a halandó reményét.

20 Hatalmaskodol rajta szüntelen,

és el kell mennie.

Eltorzítod arcát, és úgy bocsátod el.

21 Ha tisztességre jutnak fiai, ő nem tudja;

ha semmibe veszik őket,

nem veszi észre.

22 Teste csak saját fájdalmait érzi,

lelke csak önmagát gyászolja.