Category: Jeremiás siralmai

Első ének: Az elpusztult Jeruzsálem

1 Jaj, de magára maradt

az egykor oly népes város!

Olyanná lett, mint az özvegy.

Nagy volt a népek között,

úrnő a tartományok között,

de kényszermunkássá lett!

2 Sírva sír az éjszakában,

könny áztatja arcát.

Senki sem vigasztalja

azok közül, akik szerették,

barátai mind hűtlenné lettek,

ellenségeivé váltak.

3 A nyomorúság és terhes szolgálat után

fogságba került Júda.

Ott lakik a népek között,

de nem talál magának nyugalmat:

üldözői mind utolérik

nyomorúságában.

4 Gyászolnak a Sion útjai,

nincs, aki ünnepekre járjon.

Kapui mind elpusztultak,

papjai sóhajtoznak.

Szüzei szomorkodnak,

ő maga csupa keserűség!

5 Elnyomói fölülkerekedtek,

ellenségei jólétben élnek.

AzÚrszomorította meg

sok vétke miatt.

Gyermekei fogságba mentek

elnyomóik előtt.

6 Odalett Sion leányának

minden ékessége.

Vezérei olyanok lettek, mint a szarvasok,

amelyek nem találnak legelőt:

erőtlenül menekültek

üldözőik előtt.

7 Visszagondol Jeruzsálem

nyomorúsága és hontalansága idején

arra, hogy milyen jó dolga volt

az elmúlt időkben.

De népét ellenség kerítette hatalmába,

és nem volt segítője,

csak nézték ellenségei,

és nevettek romlásán.

8 Sokat vétkezett Jeruzsálem,

beszennyezte magát.

Korábbi tisztelői mind lenézik,

mert látták gyalázatát.

Ő maga is sóhajtozott,

és elfordult.

9 Ruhája szegélye piszkos;

nem gondolt a jövendőre.

Szörnyű mélyre süllyedt,

nincs vigasztalója.

Nézd,Uram, milyen nyomorult vagyok,

ellenségem pedig milyen fölfuvalkodott!

10 Rátette kezét az ellenség

Sion valamennyi kincsére.

Végig kellett néznie, amint bementek

szentélyébe azok a népek,

akikről megparancsoltad,

hogy nem tartozhatnak a te gyülekezetedhez!

11 Az egész nép sóhajtozik,

kenyeret keresgélnek,

odaadják értékeiket ennivalóért,

hogy erőre kapjanak.

Nézd,Uram, és lásd meg,

mennyire lenéznek minket!

12 Mindnyájan, akik erre jártok,

nézzetek ide, és lássátok:

Van-e oly fájdalom,

mint az én fájdalmam,

amelyet nekem okoztak,

amellyel megszomorított engem azÚr

izzó haragjának napján?!

13 A magasból tüzet bocsátott

csontjaimba, és eltiport engem.

Hálót terített a lábam elé,

és a földre döntött.

Elhagyottá tett,

beteggé egész nap.

14 Vétkeim igáját hordozom,

köteleit az ő keze fonta.

Mióta felkerült nyakamra,

megtört az erőm.

Olyanok kezébe adott az Úr,

akikkel nem tudok szembeszállni.

15 Félredobta mellőlem az Úr

hőseimet mind.

Gyűlést hívott össze ellenem,

hogy összetörje ifjaimat;

sajtóban taposta össze az Úr

Júda szűz leányát.

16 Ezek miatt sírok én,

szemem könnybe lábadt,

mert messze van vigasztalóm,

aki erőt önthetne belém.

Fiaim odalettek,

oly erős volt az ellenség.

17 Sion kinyújtja a kezét,

de nincs vigasztalója.

Elnyomókat rendelt azÚr

Jákób ellen körös-körül:

tisztátalan lett közöttük

Jeruzsálem.

18 Igazságos velem azÚr,

mert szembeszálltam parancsával.

Halljátok meg mind, ti, népek,

és lássátok fájdalmamat:

szüzeim és ifjaim

fogságba mentek.

19 Hívtam azokat, akik szerettek,

de ők cserbenhagytak.

Papjaim és véneim

elpusztultak a városban,

miközben ennivalót keresgéltek,

hogy erőre kapjanak.

20 Nézd,Uram, milyen nyomorult vagyok!

Háborog a bensőm,

vergődik bennem a szívem,

mert nagyon engedetlen voltam.

Ott kint a fegyver öli gyermekeimet,

otthon a halál.

21 Hallották, hogy sóhajtozom,

de nem volt vigasztalóm.

Minden ellenségem hallott a bajomról,

és örvendezett, hogy így cselekedtél!

Majd ha elhozod a napot, amelyet kitűztél,

úgy fognak járni, ahogyan én!

22 Jusson eléd minden gonoszságuk,

és bánj velük úgy,

ahogyan velem bántál

minden vétkem miatt!

Bizony, sokat sóhajtozom,

és beteg a szívem!

Második ének: Júda és Jeruzsálem megtapasztalta Istene haragját

1 Jaj, de sötét az a felhő,

amelyet az Úr haragjában Sion leányára borított!

Az égből a földre dobta

Izráel ékességét,

nem törődött lábai zsámolyával

haragja napján.

2 Elpusztította az Úr kíméletlenül

Jákób összes hajlékát,

ledöntötte haragjában

Júda leányának erődítményeit;

földre terítette, meggyalázta

az országot és vezéreit.

3 Izzó haragjában megfosztotta

Izráelt minden hatalmától,

visszavonta segítő jobbját,

amikor jött az ellenség.

Lángoló tűzként perzselte Jákóbot,

emésztette körös-körül.

4 Fölvonta íját, mintha ellenség volna,

ráemelte jobb kezét, akár egy támadó,

és megölt mindent,

ami a szemnek kívánatos,

Sion leányának a sátrában

tűzként öntötte ki haragját.

5 Olyan volt az Úr, mint az ellenség:

pusztította Izráelt.

Elpusztította minden palotáját,

lerombolta erődítményeit,

megsokasította Júda leányának

búját és keservét.

6 Földúlta hajlékát, akár egy kertet,

lerombolta ünnepeinek helyét.

Feledésre juttatott azÚra Sionon

ünnepet, szombatot,

bosszús haragjában megutált

királyt és papot.

7 Elvetette oltárát az Úr,

elhagyta szentélyét.

Ellenség kezére juttatta

falakkal körülvett palotáit;

úgy hangoskodtak azÚrházában,

mint egy ünnepnapon.

8 AzÚrakarta, hogy lerombolják

Sion leánya várfalát:

mérőzsinórt feszített, nem hagyta abba

keze a pusztítást.

Gyászol az erőd és a várfal,

együtt omladoznak.

9 Földbe süllyedtek kapui,

elpusztították, összetörték zárait.

Királya és vezérei a népek közt vannak,

ahol nincsen kijelentés,

prófétái sem kapnak

látomást azÚrtól.

10 Némán ülnek a földön

Sion leányának vénei,

port hintettek a fejükre,

zsákruhába öltöztek;

lehorgasztják fejüket

Jeruzsálem szüzei.

11 Szemem könnybe borult,

bensőm háborog,

a földre roskadtam

népem leányának romlása miatt,

mert elalélt csecsemő és kisded

a város terein.

12 Azt kérdik anyjuktól:

Hol van kenyér, hol van bor?

Elalélnak, mint a halálra sebzettek

a város terein,

kilehelik lelküket anyjuk kebelén.

13 Kihez mérjelek, kihez hasonlítsalak,

Jeruzsálem leánya?

Kinek a példájával vigasztaljalak,

Sion szűz leánya?

Romlásod nagy, mint a tenger,

ki gyógyíthatna meg?

14 Prófétáid hiábavaló látomásokkal

ámítottak téged!

Nem leplezték le bűnödet,

hogy fordítsanak sorsodon,

hanem hiábavaló látomásokkal

félrevezettek téged.

15 Összecsapják kezüket miattad,

akik arra járnak.

Fölszisszennek, és fejüket csóválják

Jeruzsálem leánya miatt:

Erről a városról mondták,

hogy szépsége tökéletes,

és az egész föld öröme?

16 Föltátotta rád a száját

minden ellenséged.

Fölszisszentek, fogukat csikorgatták,

és ezt mondták: Elpusztítottuk!

Erre a napra vártunk,

megértük, megláttuk!

17 Véghezvitte azÚr, amit eltervezett,

valóra váltotta, amit megmondott,

amit régóta elrendelt:

rombolt, és nem kímélt;

örömöt szerzett ellenségeidnek,

ő növelte meg támadód hatalmát.

18 Szívük az Úrhoz kiáltott

Sion leányának várfala miatt.

Patakként áradjon a könnyed

éjjel és nappal!

Ne csillapodj,

ne hagyj a szemednek nyugalmat!

19 Kelj föl, jajgass az éjszakában,

az őrködés kezdetén!

Öntsd ki szívedet, mint a vizet,

az Úr színe előtt!

Emeld föl hozzá kezeidet

gyermekeid életéért,

akik elaléltak az éhségtől

minden utcasarkon.

20 Nézd,Uram, és lásd meg azt,

akivel így bántál!

Miért kell az asszonyoknak megenniük

gyermekeiket, dédelgetett csecsemőiket?

Miért gyilkolják az Úr szentélyében

a papot és a prófétát?

21 Az utcákon gyermekek és vének

hevernek a földön,

szüzeim és ifjaim

fegyvertől estek el.

Gyilkoltál haragod napján,

mészároltál kíméletlenül.

22 Mintha ünnepnap lett volna,

összehívtad mindenünnen azokat,

akiktől iszonyodtam.

Nem tudott azÚrharagja napján

megmenekülni, megszökni senki sem!

Akiket dédelgettem és fölneveltem,

azokkal ellenségem végzett.

Harmadik ének: A kegyesek szenvedése és annak értelme

1 Én vagyok az a férfi,

aki nyomorúságot látott

az Úr haragjának botja miatt.

2 Sötétben űzött, hajtott,

ahol nincs világosság.

3 Bizony, ellenem fordítja kezét

újra meg újra, egész nap.

4 Elsorvasztotta húsom és bőröm,

összetörte csontjaimat.

5 Falat húzott körém,

méreggel és fáradsággal kerített be engem.

6 Vaksötétbe helyezett engem,

mint a régen meghaltakat.

7 Falat emelt körém, nem juthatok ki,

súlyos bilincsbe vert.

8 Ha segítségért kiáltok is,

elzárkózik imádságom elől.

9 Faragott kövekkel zárta el utamat,

járhatatlanná tette ösvényemet.

10 Olyan hozzám, mint a leselkedő medve,

mint a rejtekhelyen lapuló oroszlán.

11 Lekergetett utamról, összetépett,

elpusztított engem.

12 Felvonta íját,

és nyilai céltáblájává tett engem.

13 Veséimbe eresztette

tegzének nyilait.

14 Nevetséges lettem minden nép előtt,

és gúnydalt énekelnek rólam egész nap.

15 Keserűséggel lakatott jól,

bánattal itatott.

16 Kavicsot rágatott velem,

hamuba kényszerített engem.

17 Elvette békességemet,

elfeledtem, mi a jólét.

18 Már azt gondoltam:

Nem lehet reménykednem

és bizakodnom azÚrban!

19 Üröm és méreg

nyomorúságomra és hontalanságomra gondolnom;

20 mindig erre gondol,

és elcsügged a lelkem.

21 De ha újra meggondolom,

reménykedni kezdek:

22 Szeret azÚr, azért nincs még végünk,

mert nem fogyott el irgalma:

23 minden reggel megújul.

Nagy a te hűséged!

24 AzÚraz én osztályrészem

– mondom magamban –,

ezért benne bízom.

25 Jó azÚrazokhoz, akik benne reménykednek,

akik hozzá folyamodnak.

26 Jó csendben várni

azÚrszabadítására.

27 Jó, ha a férfi

már ifjúkorában igát hordoz.

28 Üljön hát magányosan, és maradjon néma,

amikor ráteszik!

29 Hajtsa porba fejét,

talán van reménysége!

30 Tartsa oda arcát, ha ütik,

tűrje el, ha gyalázzák!

31 Mert nem vet el örökre az Úr.

32 Még ha megszomorít is, irgalmaz,

mert nagyon szeret.

33 Mert nem szíve szerint alázza

és szomorítja meg az embereket.

34 Amikor lábbal tiporják e

gy ország foglyait,

35 amikor az embert kiforgatják jogából,

a Felséges szemei előtt zajlik ez;

36 amikor az ember nem jut a perben igazához,

azt nem nézi el az Úr!

37 Ha bekövetkezik, amit valaki megmond,

nem az Úr parancsából van-e az?

38 Nem a Felséges szavától függ

a rossz is meg a jó is?

39 Miért siránkozik az élő ember,

a férfi, ha vétkezett?

40 Inkább kutassuk, vizsgáljuk meg útjainkat,

és térjünk meg azÚrhoz!

41 Emeljük föl szívünket és kezünket

Istenhez, aki a mennyekben van:

42 Mi voltunk a vétkesek és engedetlenek,

ezért nem bocsátottál meg.

43 Elzárkóztál haragodban, és üldöztél,

kíméletlenül gyilkoltál bennünket.

44 Elzárkóztál felhőid mögé,

nem jutott el hozzád az imádság.

45 Megvetett söpredékké tettél bennünket

a többi nép között.

46 Föltátotta ránk a száját

minden ellenségünk.

47 Rettegés és csapda lett a részünk,

pusztulás és összeomlás.

48 Könny patakzik szememből

népem összeomlása miatt.

49 Szemem szüntelen könnyezik,

megállás nélkül,

50 míg le nem tekint, és meg nem látja

a mennyekből azÚr.

51 Fáj a lelkem, ha látom

városom lakóinak sorsát.

52 Vadásztak rám, mint a madárra,

ellenségeim ok nélkül.

53 Verembe taszítottak engem,

és köveket dobtak rám.

54 Összecsapott a víz a fejem fölött,

már azt mondtam: Elvesztem!

55 Segítségül hívtam nevedet,Uram,

a verem mélyéről.

56 Meghallottad szavamat:

Ne fogd be a füled

sóhajtásom és kiáltásom előtt!

57 Mellém léptél, mikor kiáltottam hozzád,

ezt mondtad: Ne félj!

58 Te perelted, Uram, peremet,

és megváltottad életemet.

59 Láttad,Uram, hogy csaltak a perlőim:

ítéld meg igazságomat!

60 Láttad, milyen bosszúvágyók,

mi mindent terveztek ellenem.

61 Hallottad,Uram, hogyan gyalázkodtak,

mi mindent terveztek ellenem.

62 Engem rágalmaz egész nap

támadóim szája.

63 Akár ülnek, akár állnak, nézd:

rajtam gúnyolódnak!

64 Fizess meg nekik,Uram,

azért, amit elkövettek!

65 Adj nekik elborult elmét,

ez legyen átkod rajtuk!

66 Üldözze haragod őket,

pusztítsd ki őket azÚrege alól!

Negyedik ének: Az ostromolt Jeruzsálem ínsége

1 Jaj, de megfeketedett az arany,

elváltozott a színarany!

Szétszórták a drágaköveket

minden utcasarkon!

2 Sionnak színaranyat érő

drága fiait,

jaj, csak cserépedénynek tekintették,

fazekas keze munkájának!

3 Még a sakálok is odatartják emlőiket

kölykeiknek, és szoptatják őket,

de népem leányai

oly kegyetlenek lettek,

mint a struccok a pusztában.

4 A csecsemő nyelve ínyéhez tapadt

a szomjúság miatt,

a gyermekek kenyeret kértek,

de senki sem tört nekik.

5 Akik csemegéket szoktak enni,

éhen pusztultak az utcákon,

akiket bíborban neveltek,

a szemétdombon turkáltak.

6 Nagyobb volt népem bűne,

mint Sodoma vétke,

amely egy pillanat alatt elpusztult,

kezét sem mozdíthatta benne senki.

7 Előkelői tisztábbak voltak, mint a hó,

fehérebbek, mint a tej,

testük pirosabb volt, mint a korall,

mintha zafírból metszették volna őket.

8 Testük feketébb lett, mint a korom,

nem ismerni rájuk az utcákon,

bőrük a csontjukhoz tapadt,

elszáradtak, mint a fa.

9 Jobban jártak azok,

akiket fegyver ölt meg,

mint akik éhen haltak;

azok átdöfve múltak ki,

ezek pedig azért,

mert elfogyott a föld termése.

10 A gyöngéd lelkű asszonyok

saját kezükkel

főzték meg gyermekeiket,

hogy legyen táplálékuk

népem összeomlása idején.

11 Szabad folyást engedett

haragjának azÚr,

kiöntötte izzó haragját.

Lángba borította a Siont,

megemésztette még az alapját is.

12 Nem hitték a föld királyai,

sem az egész világ lakói,

hogy be tud hatolni

az ostromló ellenség

Jeruzsálem kapuin.

13 Prófétáinak vétkei miatt,

papjainak bűnei miatt történt ez,

akik igazak vérét

ontották benne.

14 Vakon botorkáltak az utcákon,

vértől beszennyezve;

érinteni sem lehetett

az öltözetüket.

15 Félre az útból, tisztátalan

– kiáltoztak feléjük –,

félre, félre az útból,

meg ne érintsétek!

Ha botladozva eljutottak is

a népek közé, azok azt mondták:

Nem maradhatnak itt tovább!

16 Maga azÚrszolgáltatta ki őket,

nem tekint rájuk többé.

A papok személyét nem tisztelték,

a véneknek sem kegyelmeztek.

17 Már a szemünk is belefáradt,

vártuk a segítséget, de hiába;

őrhelyünkről lestük a népet,

amely nem hozott szabadulást.

18 Minden lépésünket figyelték,

az utcára se mertünk kilépni.

Elközeledett a vég,

letelt az időnk, eljött a vég!

19 Gyorsabbak voltak üldözőink,

mint sasok az égen.

A hegyeken hajszoltak bennünket,

a pusztában leselkedtek ránk.

20 AzÚrfölkentje, éltető leheletünk,

foglyul esett vermükben,

pedig azt gondoltuk,

hogy oltalma alatt

élhetünk a népek között.

21 Örülj, örvendezz, Edóm leánya,

aki Úc földjén laksz!

Hozzád is odakerül még a pohár,

te is lerészegedsz,

és pőrére vetkőzöl.

22 Véget ért büntetésed, Sion leánya,

nem maradsz tovább a fogságban!

De a te bűnödet, Edóm leánya,

számon kéri azÚr,

és leleplezi vétkeidet.

Ötödik ének: Könyörgés irgalomért

1 Emlékezz,Uram, mi történt velünk!

Tekints ránk,

és lásd meg gyalázatunkat!

2 Örökségünk bitorlókra szállt,

házunk idegenekre.

3 Apátlan árvák lettünk,

anyáink özvegyek.

4 Vizünket pénzért isszuk,

a saját fánkért is fizetni kell.

5 Nyakunkon vannak elnyomóink,

fáradozunk pihenés nélkül.

6 Egyiptomnak adtunk kezet,

meg Asszíriának, hogy legyen elég kenyerünk.

7 Atyáink, akik vétkeztek,

már nem élnek:

nekünk kell hordoznunk bűneik terhét.

8 Szolgák uralkodnak rajtunk,

nincs, aki kiragadjon kezükből.

9 Életünk kockáztatásával

hordjuk be élelmünket,

a pusztalakók fegyverétől veszélyeztetve.

10 Bőrünk tüzel, mint a kemence,

a kínzó éhségtől.

11 Meggyalázták az asszonyokat a Sionon,

a szüzeket Júda városaiban.

12 A vezéreket felakasztották,

a véneket sem becsülték.

13 Az ifjaknak kell a malomkövet forgatniuk,

a gyermekek a fahordásban botladoznak.

14 Nincsenek már vének a kapuban,

nem muzsikálnak az ifjak.

15 Odavan szívünk vidámsága,

örömtánc helyett gyászolunk.

16 Leesett fejünkről a koszorú,

jaj nekünk, mert vétkeztünk!

17 Ezért lett beteg a szívünk,

emiatt lett homályos a szemünk,

18 mert pusztaság lett a Sion hegye,

rókák szaladgálnak rajta.

19 De te,Uram,

trónodon ülsz örökké,

királyi széked megmarad

nemzedékről nemzedékre.

20 Miért feledkezel meg rólunk

ilyen sokáig,

miért hagysz el minket

oly hosszú időn át?

21 Téríts magadhoz,Uram,

és mi megtérünk,

tedd újra olyanokká napjainkat,

mint régen voltak!

22 Vagy talán végképp

elvetettél minket,

annyira megharagudtál volna ránk?