Author: admin

Elíhú harmadik beszéde: Jóbot méltán bünteti Isten

1 Folytatta beszédét Elíhú, és ezt mondta:

2 Jogosnak gondolod-e,

ha ezt mondod: Igazam van Istennel szemben?

3 Ha így szólsz: „Mit érek vele,

mi hasznom abból, ha nem vétkezem?”,

4 én megadom rá neked a választ,

neked is meg a barátaidnak is.

5 Tekints az égre, és lásd meg!

Nézd a fellegeket,

milyen magasan vannak fölötted!

6 Ha vétkezel, mit ártasz neki?

Bármennyi a bűnöd, mit tehetsz ellene?

7 Ha igaz vagy, mit adsz neki,

vagy mit kap ő tőled?

8 Csak a magadfajta embernek ártasz a bűnnel,

és az ember fiának használ igazságod.

9 A sok elnyomás miatt kiáltoznak az emberek,

jajgatnak a hatalmasok karja miatt.

10 De azt nem kérdik:

Hol van az én teremtő Istenem,

aki éneket ad számba éjszaka,

11 aki többre tanít minket,

mint a föld állatait,

és bölcsebbé tesz az égi madaraknál?

12 Ezért kiálthatnak

a gonoszok kevélysége miatt,

de ő nem válaszol.

13 Bizony a hiábavalóságot

nem hallgatja meg Isten,

a Mindenható figyelemre se méltatja.

14 Akkor sem, ha azt mondod,

hogy nem veszed észre,

előtte van ügyed, de várnod kell.

15 Mivel még nem büntetett meg eléggé haragjában,

és még nem vette tudomásul,

hogy mily nagy a vétek,

16 azért tátja föl Jób hiábavalóságra a száját,

és szaporítja a szót oktalanul.

Elíhú negyedik beszéde: Isten hatalmas és igazságos

1 Azután így folytatta beszédét Elíhú:

2 Légy egy kis türelemmel,

majd fölvilágosítlak,

mert van még mondanivalóm Istenről.

3 Messziről hozom, amit tudok,

hogy kimutassam Alkotóm igazát,

4 mert beszédem valóban nem hazugság.

Tökéletes tudás áll előtted.

5 Milyen hatalmas az Isten,

mégsem vet meg senkit;

hatalmas ő, akarata erős.

6 Nem tartja életben a bűnöst,

de az elesettnek igazságot szolgáltat.

7 Nem veszi le szemét az igazról,

sőt királyi trónra ülteti,

örökre fölmagasztalja.

8 Ha pedig bilincsekbe verik

és a nyomorúság köteleivel tartják fogva őket,

9 ezzel tettüket adja tudtukra,

és vétkeiket, mert fölfuvalkodtak.

10 Megnyitja fülüket az intelemre,

és meghagyja, hogy térjenek meg a gonoszságból.

11 Ha hallgatnak rá, és szolgálják őt,

napjaikat jólétben kitöltik,

és éveiket boldogságban.

12 De ha nem hallgatnak rá,

átüti őket a dárda,

és kimúlnak tudatlanságuk miatt.

13 Az elvetemült szívűek

dacosak maradnak,

nem kiáltanak Istenhez,

ha megkötözi őket.

14 Már fiatalon meghal a lelkük,

életüknek idő előtt vége, mint a paráznáknak.

15 A nyomorultat a nyomorúság által menti meg,

és a sanyargatás által nyitja meg fülüket az Isten.

16 Téged is tágas helyre vezetne

a nyomorúság torkából,

oda, ahol nincs szorongattatás,

és bőven kerülne asztalodra zsíros étel.

17 De te igaztalan ítélkezéssel vagy tele,

és jogosan ér utol az ítélet.

18 Csak az indulat ne ragadjon el, ha csapás ér,

és ne áltasd magad nagy váltságdíjjal.

19 Eljut-e hozzá a nyomorúságból segélykiáltásod

és minden erőfeszítésed?

20 Ne vágyódj arra az éjszakára,

amikor népek tűnnek el a helyükről!

21 Vigyázz, ne fordulj a gonoszsághoz,

ne válaszd azt a nyomorúság helyett!

22 Mily fenséges az erős Isten!

Van-e hozzá fogható tanítómester?

23 Ki kérheti tőle számon, amit tesz?

Ki meri azt mondani róla,

hogy álnokul járt el?

24 Inkább arra gondolj,

hogy magasztald tetteit,

amelyekről énekelnek az emberek!

25 Minden ember reá tekint,

de mint halandó, csak messziről látja.

Isten dicsősége a természetben

26 Milyen magasztos az Isten!

De nem ismerhetjük meg,

éveinek száma kifürkészhetetlen.

27 Mert összegyűjti a vízcseppeket,

a felhőből esőt szitál,

28 amelyet a fellegek árasztanak,

bőségesen hullatnak az emberre.

29 Ki érti,

hogyan teríti szét a viharfelhőt,

miért mennydörög hajléka?

30 Világosságot áraszt maga körül,

de a tenger mélyét beborítja.

31 Mert ezekkel ítélkezik a népek fölött,

de eledelt is ad bőségesen.

32 Mindkét kezét villámfény borítja,

ráküldi azokat ellenfeleire.

33 Hírt ad róla a mennydörgés,

a jószág is érzi közeledtét.

1 Bizony, megremeg ettől a szívem,

és ki akar ugrani helyéből.

2 Hallgassátok figyelmesen mennydörgését

és a morajlást, amely szájából jön.

3 Az egész ég alatt szétterjeszti,

villámfényét is a föld pereméig.

4 Utána mennydörgés bömböl,

dörög fenséges hangon,

szüntelenül hallatszik a hangja.

5 Csodás hangon mennydörög az Isten,

és nagy tetteket visz véghez,

amelyeket meg sem értünk.

6 Megparancsolja a hónak,

hogy hulljon a földre,

a záporesőnek és a felhőszakadásnak,

hogy zuhogjon.

7 Minden emberi kezet lefog,

hadd tudja meg mindenki,

hogy most ő cselekszik!

8 A vadállat is rejtekébe húzódik,

és búvóhelyén tanyázik.

9 Kamrájából előjön a szélvihar,

Észak csillagzata felől a hideg.

10 Isten leheletétől jég támad,

a víz felszíne jégpáncéllá válik.

11 Majd nedvességgel rakja meg a felhőt,

és villámait szórják a fellegek.

12 Gomolyog az körös-körül,

hogy az ő irányítása szerint megtegye

mindazt, amit csak parancsol az egész föld kerekségén.

13 Egyszer büntetésül adja földjére,

máskor meg szeretetből.

Isten igazságosan bánik az emberekkel

14 Figyelj csak ide, Jób!

Állj meg, és gondold meg Isten csodáit!

15 Tudod-e, mikor rendelkezik úgy az Isten,

hogy villámfénye ragyogjon a felhőn?

16 Tudod-e, miért lebegnek a fellegek,

a Mindentudónak ezek a csodái?

17 Hogyan melegednek át ruháid,

ha nyugton hagyja a déli szél a földet?

18 Ott voltál-e, amikor a felhőtakarót formálta,

mely szilárd, mint az öntött tükör?

19 Mondd meg nekünk, mit mondjunk neki?

Nem jutunk hozzá a sötétség miatt.

20 Kell-e neki jelenteni, hogy én mit beszéltem,

továbbmondani, ha valaki szólt?

21 Még nem látják a napfényt,

bár az ragyog a fellegek mögött,

de szél támad, és kitisztul.

22 Észak felől aranyló szél támad,

Isten körül félelmetes ragyogás.

23 A Mindenhatót nem tudjuk felfogni,

hatalma és igazsága igen fenséges:

az igazságot soha nem nyomja el.

24 Azért félik őt az emberek,

mert rá sem néz azokra,

akik bölcsnek tartják magukat.

Isten első beszéde Jóbhoz: A világmindenség Isten alkotása

1 Ekkor megszólalt azÚra viharban, és ezt mondta Jóbnak:

2 Ki akarja elhomályosítani

örök rendemet

tudatlan szavakkal?

3 Övezd hát föl derekadat férfiasan!

Én kérdezlek, te meg oktass engem!

4 Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem?

Mondd el, ha tudsz valami okosat!

5 Tudod, ki szabta meg annak méreteit,

vagy ki feszített ki fölötte mérőzsinórt?

6 Mire vannak erősítve oszlopai,

vagy ki helyezte el sarokkövét,

7 amikor együtt vigadoztak

a hajnali csillagok,

és ujjongtak mind az istenfiak?

8 Ki zárta el ajtókkal a tengert,

amikor buzogva előtört a föld gyomrából,

9 amikor felhőbe öltöztettem,

és sűrű homállyal takartam be,

10 amikor határt szabtam neki,

zárat és ajtókat raktam rá,

11 és ezt mondtam:

Eddig jöhetsz, tovább nem,

itt majd megtörnek büszke hullámaid!

12 Lett-e parancsodra reggel, mióta élsz?

Kijelölted-e a hajnal helyét,

13 hogy szélénél fogva megragadja a földet,

és lerázza róla a bűnösöket?

14 Formálódik, mint az agyag a pecsét alatt,

ráncokat vet, mint egy tarka ruha.

15 Így veszi el a bűnösöktől a világosságot,

és összetöri a fölemelt kart.

16 Eljutottál-e a tenger forrásáig?

Bejártad-e a mélység fenekét?

17 Föltárultak-e előtted a halál kapui,

a homály kapuit láttad-e?

18 Fel tudod-e fogni,

milyen széles is a föld?

Mondd el mindezt, ha tudod!

19 Melyik út visz a világosság otthonába,

és hol a sötétség lakóhelye?

20 Vissza tudod-e vinni határai közé,

ismered-e a házába vezető ösvényt?

21 Tudod te, hiszen akkor születtél,

napjaid száma igen nagy!

22 Eljutottál-e a hó raktárához?

A jégeső raktárát láttad-e?

23 A nyomorúság idejére tartogatom ezt,

a harc és a háború napjára.

24 Melyik útról árad szét a világosság,

a keleti szél honnan terjed ki a földre?

25 Ki ásott csatornát a felhőszakadásnak,

és utat a mennydörgő viharfelhőnek,

26 hogy esőt adjon a lakatlan földre,

az ember nélküli pusztaságra,

27 hogy bőven megitassa

a puszta sivatagot,

és zöldellő füveket sarjasszon?

28 Ki az apja az esőnek,

és ki nemzette a harmatcseppeket?

29 Kinek a méhéből származik a jég,

és az égből hulló darát ki hozta világra?

30 Összesűrűsödnek a vizek, mint a kő,

és befedik a mélység felszínét.

31 Össze tudod kötni a Fiastyúk szálait?

A Kaszáscsillag köteleit

meg tudod oldani?

32 Föl tudod-e hozni a csillagképeket

a maguk idejében?

A Nagy Medvét fiaival együtt

talán te vezeted?

33 Ismered-e az ég szabályait?

Talán te adsz neki uralmat a földön?

34 El tudod juttatni hangod a felhőkig,

hogy vízáradat borítson el téged?

35 Tudsz-e villámokat küldeni útjukra,

és mondják-e neked: Itt vagyunk?

36 Ki szabta meg bölcsen a sötét felhők rendjét,

a légi tüneményekbe ki adott értelmet?

37 Ki olyan bölcs, hogy meg tudja számlálni a fellegeket,

és ki tudja kiüríteni az ég tömlőit,

38 ha megkeményedik a föld, mint az öntvény,

és egymáshoz tapadnak a göröngyök?

A Teremtő dicsősége az állatvilág életében

39 Tudsz-e a nőstény oroszlánnak

zsákmányt ejteni,

ki tudod-e elégíteni

az oroszlánkölykök éhségét,

40 amikor rejtekhelyükön lapulnak,

és a bokrok között leshelyükön fekszenek?

41 Ki szerez eledelt a hollónak,

amikor fiókái Istenhez kiáltanak,

és kóvályognak, mert nincs mit enniük?

1 Tudod-e, mikor ellik a kőszáli zerge,

megfigyelted-e, mikor borjazik a szarvas?

2 Megszámoltad-e, hány hónapig vemhesek,

tudod-e, mikor jön el ellésük ideje?

3 Lefekszenek, megellik borjaikat,

és megszabadulnak fájdalmuktól.

4 Borjaik megerősödnek,

felnőnek a mezőn,

elszélednek, és nem térnek hozzájuk vissza.

5 Ki engedte szabadon a vadszamarat,

ki oldozta el a zebra kötelét?

6 A pusztát rendeltem otthonává,

lakóhelyévé a szikes földet.

7 Kineveti a városi sokadalmat,

nem hallja a hajcsár kiáltozását.

8 A hegyeken keres magának legelőt,

fölkutat mindenféle zöld növényt.

9 Hajlandó-e szolgálni neked a bivaly?

Ott tölti az éjszakát jászolodnál?

10 Barázdába tudod-e fogni kötéllel a bivalyt,

boronálja-e utánad a göröngyöket?

11 Bízhatsz-e benne, mivel olyan erős?

Rábízhatod-e a munkádat?

12 Elhiszed-e róla,

hogy behordja gabonádat,

és szérűdre betakarítja?

13 Vígan verdes szárnyával a strucc,

pedig nem gólya szárnya és tolla az!

14 A földön hagyja tojásait,

és a porban költeti ki.

15 Elfelejti, hogy ráléphetnek,

és a mezei vad eltaposhatja.

16 Fiaihoz oly mostoha,

mintha nem is az övéi volnának;

nem retteg attól,

hogy kárba vész fáradsága.

17 Mert Isten megtagadta a bölcsességet tőle,

nem részesítette értelemben.

18 De ha nekirugaszkodik,

nevet a lovon és annak lovasán.

19 Te adsz-e erőt a lónak,

te ruházod-e fel a nyakát sörénnyel?

20 Te ugráltatod-e, mint egy szöcskét?

Büszke horkantása félelmetes.

21 Kapálja a csatateret,

örvend erejének,

és nekirohan a fegyvernek.

22 Neveti a rettegést, nem remeg,

nem fordul vissza a kard elől.

23 Csörög rajta a tegez,

csillog a lándzsa és a kopja.

24 Döngve, toporogva

kapálja a földet,

nem marad veszteg,

ha zeng a kürt szava.

25 Boldogan nyerít, ha meghallja a kürtöt,

messziről megérzi a harcot,

a vezérek dörgő hangját és a harci zajt.

26 A te értelmed műve az,

hogy szárnyra kel az ölyv,

és kiterjeszti szárnyait dél felé?

27 A te parancsodra száll-e magasan a sas,

és rakja magasban a fészkét?

28 Kősziklán lakik, ott tanyázik,

a sziklafokon és a bérctetőn.

29 Onnan kémlel ennivaló után,

messzire ellátnak szemei.

30 Fiókái vért szürcsölgetnek,

és ahol holttest van, ő is ott terem.

Jób első válasza: Megalázza magát Isten előtt

1 Majd tovább beszélt azÚr, és ezt mondta Jóbnak:

2 Mit perlekedik a Mindenhatóval

az akadékoskodó?

Aki Istennel akar vitatkozni,

feleljen neki!

3 Jób ekkor megszólalt, és így felelt azÚrnak:

4 Bizony, könnyelmű voltam!

Mit felelhetnék neked?

Kezemet a számra teszem.

5 Egyszer beszéltem, de ezután nem szólok,

vagy ha kétszer is, többé már nem teszem.

Isten második beszéde: Ő az emberiség ura

6 De tovább beszélt a viharból Jóbhoz azÚr, és ezt mondta:

7 Övezd csak föl derekadat férfiasan!

Én kérdezlek, te meg oktass engem!

8 Semmivé akarod tenni

az én igazságomat?

Bűnösnek mondasz engem,

hogy te lehess igaz?

9 Van-e olyan karod, mint az Istennek?

Tudsz-e olyan hangon

mennydörögni, mint ő?

10 Ékesítsd föl magad

fenséggel és méltósággal,

öltözz ékességbe és pompába!

11 Öntsd ki dühös haragodat,

láss meg minden gőgöst,

és alázd meg!

12 Láss meg minden gőgöst, és igázd le,

tipord el a bűnösöket,

ahol csak vannak!

13 Ásd el valamennyit a föld alá,

zárd el őket rejtett helyre!

14 Akkor még én is magasztallak téged,

mert jobbod megsegített téged.

A Behemót és a Leviatán ereje is Istentől van

15 Nézd a Behemótot!

Én teremtettem, akárcsak téged.

Füvet eszik, mint a marha.

16 Nézd, milyen erős a dereka,

milyen kemények testén az izmok!

17 Merev a farka, mint a cédrus,

combjának inai egymásba fonódnak.

18 Csontjai, mint az érccsövek,

lábszárai, mint a vasrudak.

19 Isten remekműve ez!

Fegyverrel is ellátta Alkotója,

20 mégis a hegyek adják táplálékát;

mellette játszadozik

a mező minden vadja.

21 Lótuszbokrok alatt hever,

nádas és mocsaras rejtekhelyen.

22 Lótuszbokrok árnyéka borul rá,

körülveszik a parti fűzfák.

23 Ha árad is a folyó,

nem nyugtalankodik: biztonságban van,

még ha szájáig ér is a Jordán.

24 Be lehet-e fogni szemtől szembe,

lehet-e karikát tenni az orrába?

25 Ki tudod-e fogni horoggal a Leviatánt,

le tudod-e szorítani a nyelvét kötéllel?

26 Tudsz-e kötelet húzni az orrába,

át tudod-e fúrni kampóval az állát?

27 Fog-e sokat könyörögni neked,

vagy beszél-e hozzád szelíden?

28 Köt-e veled egyezséget arra,

hogy fogadd fel örökös szolgádnak?

29 Játszadozhatsz-e vele, mint a madárral,

és megkötözheted-e leánykáid kedvéért?

30 Alkudozhatnak-e rajta a cimborák,

osztozkodhatnak-e rajta a kereskedők?

31 Teletűzdelheted-e nyársakkal a bőrét,

és a fejét halászszigonyokkal?

32 Nyúlj csak hozzá,

majd nem gondolsz többé a harcra!

1 Hiszen aki ebben reménykedik, csalódik:

már a puszta látványától is összeroskad.

2 Nincs olyan vakmerő, aki fölverje.

Ki merne kiállni ellene?

3 Ki szállhat szembe vele úgy,

hogy sértetlenül hagyná?

Minden az övé az ég alatt.

4 Nem hallgathatom el, milyenek a tagjai,

mekkora az ereje, mily szép az alakja.

5 Ki tudná lehúzni a bőrét,

ki merne benyúlni két fogsora közé?

6 Szájának kapuját ki merné kitárni?

Fogai között a rémület lakik.

7 Büszkén sorakoznak pikkelyei,

mintha szoros pecséttel volnának lezárva.

8 Egyik a másikhoz olyan közel van,

hogy még a szél sem férkőzhet közéjük.

9 Egymáshoz tapadnak,

egybekapcsolódnak elválaszthatatlanul.

10 Tüsszentése fényt sugároz,

szemei olyanok, akár a hajnalpír.

11 Szájából fáklyák jönnek elő,

tüzes szikrák sziporkáznak.

12 Orrlyukaiból füst száll ki,

mint valami gőzölgő forró üstből.

13 Lehelete lángra lobbantja a faszenet,

szája lángokat lövell.

14 Nyakában erő lakik,

rémülten futnak szét előle.

15 Testének alsó része is kemény,

mozdíthatatlan, mintha rá volna öntve.

16 Szíve olyan kemény, mint a kő,

kemény, mint az alsó malomkő.

17 Ha fölemelkedik,

megriadnak még a hősök is,

ijedtükben fejüket vesztik.

18 Ha el is találja a kard,

nem árt neki,

sem a lándzsa, a kopja vagy a nyíl.

19 Annyiba veszi a vasat, mint a szalmát,

a rezet, mint a korhadt fát.

20 A nyílvesszőtől nem futamodik meg,

pozdorjává törnek rajta a parittyakövek.

21 Semmibe se veszi a dorongot,

nevet a dárda suhogásán.

22 Hasán mintha éles cserepek lennének,

mint a cséplőszán, úgy kúszik az iszapban.

23 Nyomában fortyog a mély víz,

mint a fazékban,

fölkavarja a tengert, mint a kenőcsöt.

24 Csillogó ösvényt hagy maga után,

mintha megőszült volna a mély víz.

25 Nincs a földön hozzá hasonló,

úgy van megalkotva, hogy semmitől se féljen.

26 Szembenéz minden hatalmassal,

ő a királya minden vadállatnak.

Jób bűnbánatot tart

1 Jób ekkor megszólalt, és így felelt azÚrnak:

2 Tudom, hogy mindent megtehetsz,

és nincs olyan szándékod,

amelyet meg ne valósíthatnál.

3 Ki akarja eltakarni

örök rendemet tudatlanul? – kérded.

Valóban olyasmiről szóltam, amit nem érthetek:

csodálatosabbak,

semhogy felfoghatnám.

4 Hallgass meg, hadd beszéljek! – kértem.

Én kérdezlek, te meg oktass engem! – felelted erre.

5 Eddig még csak hírből hallottam rólad,

de most saját szememmel láttalak.

6 Ezért visszavonok mindent,

bűnbánatot tartok

porban és hamuban.

Isten megjutalmazza Jóbot

7 Miután azÚrmindezeket elmondta Jóbnak, így szólt azÚra témáni Elífázhoz: Haragra indultam ellened és két barátod ellen, mert nem beszéltetek rólam olyan helyesen, mint Jób, az én szolgám.

8 Azért vegyetek hét bikát meg hét kost, menjetek el az én szolgámhoz, Jóbhoz, és mutassatok be égőáldozatot magatokért! Jób pedig, az én szolgám, imádkozzék értetek! Mert csak őt vagyok hajlandó meghallgatni, hogy meg ne szégyenítselek benneteket, hiszen nem beszéltetek rólam olyan helyesen, mint az én szolgám, Jób.

9 El is ment a témáni Elífáz, a súahi Bildád és a naamái Cófár, és aszerint jártak el, ahogyan megmondta nekik azÚr, és azÚrmeghallgatta Jóbot.

10 AzÚrpedig jóra fordította Jób sorsát, miután Jób imádkozott barátaiért, és kétszeresen visszaadta azÚrJóbnak mindazt, amije volt.

11 Elment hozzá minden férfi- és nőrokona, és minden régi ismerőse, és együtt étkeztek vele az otthonában. Részvéttel vigasztalták azért, hogy olyan sok bajt bocsátott rá azÚr. Adott neki mindegyik egy keszíta ezüstöt és egy aranykarikát.

12 AzÚrpedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt. Lett neki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer igás ökre és ezer szamara.

13 Lett még hét fia és három leánya is.

14 Első leányát Jemímának, másodikat Kecíának, harmadikat Keren-Happúknak nevezte el.

15 Országszerte nem voltak olyan szép nők, mint Jób leányai. Apjuk nekik is adott örökséget fiútestvéreikkel együtt.

16 Ezután Jób még száznegyven évig élt, és meglátta fiait meg unokáit a negyedik nemzedékig.

17 Öregen halt meg Jób, az élettel betelve.