Categories
Márk

Márk 4

A magvető

1 Ismét tanítani kezdett a tengerparton, és igen nagy sokaság gyülekezett hozzá, ezért hajóba szállva a tengeren maradt; az egész sokaság pedig a tengerparton volt.

2 Sokat tanította őket példázatokban; és ezt mondta nekik tanítás közben:

3 Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni,

4 és történt vetés közben, hogy némely mag az útfélre esett, de jöttek a madarak, és felkapkodták.

5 Némelyik pedig a köves helyre esett, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtott, mert nem volt mélyen a földben;

6 amikor pedig felkelt a nap, megperzselődött, és mivel nem volt gyökere, kiszáradt.

7 Más része a tövisek közé esett, de a tövisek megnőttek, megfojtották, és így nem hozott termést.

8 A többi pedig a jó földbe esett, és mikor kikelt, és szárba szökkent, termést hozott: egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is.

9 Majd hozzátette: Akinek van füle a hallásra, hallja!

10 Amikor egyedül maradt, a körülötte lévők a tizenkettővel együtt megkérdezték őt a példázatokról.

11 Jézus így szólt hozzájuk: Nektek megadatott az Isten országának titka, de a kívül valóknak minden példázatokban adatik,

12 hogy látván lássanak, de ne ismerjenek, és hallván halljanak, de ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és bűneik meg ne bocsáttassanak.

13 Azután így szólt hozzájuk: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többit?

14 A magvető az igét veti.

15 Az útfélre esett mag: azok, akiknek hirdettetik az ige, de amikor hallgatják, azonnal jön a Sátán, és kiragadja a beléjük vetett igét.

16 A köves helyre vetett mag: azok, akik amikor hallgatják az igét, azonnal örömmel fogadják azt,

17 de nem gyökerezik meg bennük, ezért állhatatlanok, és ha nyomorúságot vagy üldözést kell szenvedniük az ige miatt, azonnal elbuknak.

18 Megint más a tövisek közé vetett mag: ezek azok, akik meghallják az igét,

19 de e világ gondja, a gazdagság csábítása vagy egyéb dolgok megkívánása benövi és megfojtja az igét, úgyhogy ez sem hoz termést.

20 A jó földbe vetett mag: azok, akik hallgatják az igét, befogadják, és az egyik harmincannyi, a másik hatvanannyi, némelyik pedig százannyi termést hoz.

A lámpás és a mérték

21 Ezután megkérdezte tőlük: Vajon azért veszik elő a lámpást, hogy a véka alá tegyék vagy az ágy alá? Nem azért, hogy a lámpatartóba tegyék?

22 Mert nincs semmi rejtett dolog, ami ki ne derülne, és semmi titok, ami napfényre ne jutna.

23 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!

24 Ezt is mondta nekik: Vigyázzatok arra, hogy mit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek, sőt ráadást is adnak.

25 Mert akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van.

A magától növekedő vetés

26 Jézus ezt is mondta: Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember magot vet a földbe,

27 azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, az ember pedig nem tudja, hogyan.

28 Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban.

29 Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert elérkezett az aratás ideje.

A mustármag

30 Majd így folytatta: Mihez hasonlítsuk az Isten országát, vagy milyen példázatba foglaljuk?

31 Olyan, mint a mustármag: mikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön,

32 miután pedig elvetették, megnő, és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az égi madarak.

33 Még sok hasonló példázatban hirdette nekik az igét úgy, amint megérthették.

34 Példázat nélkül nem is szólt hozzájuk, maguk között azonban tanítványainak megmagyarázott mindent.

Jézus lecsendesíti a tengert

35 Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk: Menjünk át a túlsó partra!

36 Ők pedig otthagyva a sokaságot, csatlakoztak hozzá, minthogy ő már a hajóban volt; de más hajók is követték őt.

37 Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni.

38 Ő pedig a hajó hátsó részében a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?

39 Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: Hallgass el, némulj meg! És elült a vihar, és nagy csendesség lett.

40 Akkor ezt mondta nekik: Miért féltek ennyire? Még mindig nincs hitetek?

41 Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?

Categories
Márk

Márk 5

Jézus meggyógyítja a gadarai megszállottat

1 Azután elmentek a tenger túlsó partjára, a gadaraiak földjére.

2 Amikor kiszállt a hajóból, egyszer csak szembejött vele a sírboltok közül egy tisztátalan lélektől megszállott ember,

3 aki a sírboltokban lakott, és akit már lánccal sem tudott megkötözni senki,

4 mert már sokszor meg volt kötözve bilincsekkel és láncokkal, de szétszaggatta a láncokat, a bilincseket pedig összetörte, úgyhogy senki sem tudta megfékezni.

5 Éjjel-nappal mindig a sírokban és a hegyek között kiáltozott, és kővel vagdosta magát.

6 Amikor távolról meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte,

7 és hangosan felkiáltott: Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságos Isten Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj engem!

8 Jézus ugyanis ezt mondta neki: Menj ki, tisztátalan lélek, ebből az emberből!

9 És megkérdezte tőle: Mi a neved? Az így felelt: Légió a nevem, mert sokan vagyunk.

10 És nagyon kérte őt, hogy ne űzze el őket arról a vidékről.

11 Ott a hegyoldalban egy nagy disznónyájat legeltettek,

12 ezért a tisztátalan lelkek azt kérték tőle: Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük!

13 Ő megengedte nekik, a tisztátalan lelkek pedig kijöttek, és belementek a disznókba; a nyáj, mintegy kétezer állat a meredekről a tengerbe rohant, és belefulladt a tengerbe.

14 A legeltetők pedig elfutottak, és elvitték a hírt a városba és a környékre. Erre kijöttek az emberek, hogy lássák, mi történt.

15 Amikor Jézus közelébe értek, és látták, hogy a megszállott, akiben a légió volt, felöltözve ül, és eszénél van, félelem fogta el őket.

16 Akik pedig látták, elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a disznókkal.

17 Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy menjen el a határukból.

18 Amikor azután beszállt a hajóba, kérte őt az előbb még megszállott ember, hogy vele maradhasson.

19 Ő azonban nem engedte meg neki, hanem így szólt hozzá: Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett veled az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad.

20 Az pedig elment, és hirdetni kezdte a Tízvárosban, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus, és mindenki csodálkozott.

Jairus leányának feltámasztása

A vérfolyásos asszony meggyógyítása

21 Amikor Jézus ismét átkelt hajón a túlsó partra, nagy sokaság sereglett köré, ő pedig a tenger partján maradt.

22 Akkor jött egy zsinagógai elöljáró, név szerint Jairus, aki meglátva őt, lába elé borult,

23 és esedezve kérte: A kislányom halálán van, jöjj, tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon, és életben maradjon.

24 Jézus ekkor elindult vele. A nagy sokaság követte őt, és tolongott körülötte.

25 Egy asszony pedig, aki tizenkét éve vérfolyásos volt,

26 sok orvostól sokat szenvedett, és mindenét rájuk költötte ugyan, mégsem látta semmi hasznát, hanem még rosszabbul lett;

27 amikor hallott Jézusról, eljött, és a sokaságban hátulról megérintette a ruháját,

28 mert így gondolkodott: Ha megérintem akár csak a ruháját is, meggyógyulok.

29 Azonnal elapadt a vérzés forrása, és érezte testében, hogy meggyógyult a bajából.

30 Jézus azonnal észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért a sokaságban megfordulva így szólt: Ki érintette meg a ruhámat?

31 Tanítványai így feleltek: Látod, hogyan tolong körülötted a sokaság, és azt kérdezed: Ki érintett meg engem?

32 Jézus körülnézett, hogy lássa, ki tette ezt.

33 Az asszony pedig, mivel tudta, mi történt vele, félve és remegve jött elő; leborult előtte, és elmondta neki a teljes igazságot.

34 Ő pedig ezt mondta neki: Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!

35 Még beszélt Jézus, amikor emberek érkeztek a zsinagógai elöljáró házától, és ezt mondták: Leányod meghalt. Miért fárasztod még a Mestert?

36 Jézus is meghallotta, amit mondtak, és így szólt a zsinagógai elöljáróhoz: Ne félj, csak higgy!

37 És senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen, csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak, Jakab testvérének.

38 Amikor megérkeztek a zsinagógai elöljáró házához, látva a zűrzavart, a hangosan sírókat és jajgatókat,

39 bement, és így szólt hozzájuk: Miért csináltok ilyen zűrzavart, és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.

40 Erre kinevették; de ő mindenkit kiküldve maga mellé vette a gyermek apját, anyját és a vele lévőket, és bement oda, ahol a gyermek feküdt.

41 Majd megfogva a gyermek kezét, ezt mondta neki: Talitha kúmi!, ami azt jelenti: Leányka, neked mondom, kelj fel!

42 A leányka pedig azonnal felkelt és járt, mert tizenkét éves volt már. Azok pedig azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól.

43 Jézus azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; azután szólt, hogy adjanak enni a leánykának.

Categories
Márk

Márk 6

Jézus Názáretben

1 Jézus akkor elment onnan, a hazájába ment, és követték a tanítványai.

2 Amikor azután eljött a szombat, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és álmélkodva így szóltak: Honnan kapta ezeket, miféle bölcsesség az, amely neki adatott, és hogyan lehet, hogy ilyen csodák történnek általa?

3 Vajon nem az ácsmester ő, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? Nem itt élnek-e közöttünk húgai is? És megbotránkoztak benne.

4 Jézus pedig így szólt hozzájuk: Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a tulajdon hazájában, a rokonai között és a saját házában.

5 Nem is tudott itt egyetlen csodát sem tenni azon kívül, hogy néhány beteget – kezét rájuk téve – meggyógyított.

6 Csodálkozott is hitetlenségükön. Majd sorra járta a környező falvakat, és tanított.

Jézus kiküldi tanítványait

7 Ezek után magához hívta a tizenkettőt, és kiküldte őket kettesével. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek fölött,

8 és megparancsolta nekik, hogy semmit se vigyenek az útra egyetlen boton kívül, se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övükben;

9 csak saru legyen rajtuk, de ne vigyenek magukkal második ruhát.

10 Ezt is mondta nekik: Ha valahol bementek egy házba, maradjatok ott addig, amíg tovább nem mentek onnan.

11 Ha egy helyen nem fogadnak be titeket, és nem hallgatnak rátok, akkor kimenve onnan, még a port is verjétek le lábatokról, bizonyságul ellenük.

12 A tanítványok pedig elindultak, és hirdették az embereknek, hogy térjenek meg;

13 sok ördögöt kiűztek, sok beteget megkentek olajjal, és meggyógyították őket.

Keresztelő János halála

14 Hallott erről Heródes király, mert Jézus neve ismertté vált; és azt beszélték, hogy Keresztelő János támadt fel a halálból, és ezért vannak benne a csodatevő erők.

15 Mások pedig azt mondták, hogy Illés ő, ismét mások azt beszélték, hogy olyan, mint valamelyik próféta.

16 Amikor Heródes ezt meghallotta, így szólt: Az a János támadt fel, akit én lefejeztettem.

17 Ez a Heródes fogatta el ugyanis Jánost, és záratta börtönbe a testvére, Fülöp feleségének, Heródiásnak a kedvéért, mivel feleségül vette őt.

18 Mert János megmondta Heródesnek: Nem veheted el a testvéred feleségét!

19 Heródiás ezért megharagudott rá, és meg akarta öletni. De nem tehette,

20 mert Heródes félt Jánostól, akiről tudta, hogy igaz és szent ember, ezért védelmébe vette; bár hallgatva őt gyakran zavarba jött, mégis szívesen hallgatta.

21 De eljött a kedvező alkalom, amikor Heródes a születésnapján lakomát adott főembereinek, vezéreinek és Galilea előkelőinek.

22 Ekkor Heródiás leánya ment be táncolni. Ez kedvére volt Heródesnek és a vendégeknek. A király ezt mondta a leánynak: Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked.

23 Meg is esküdött neki: Bármit kérsz, megadom neked, akár országom felét is.

24 A leány kiment, és megkérdezte anyjától: Mit kérjek? Az pedig ezt válaszolta: Keresztelő János fejét.

25 A leány nagy sietve bement a királyhoz, és azt kérte: Szeretném, ha rögtön ideadnád nekem egy tálon Keresztelő János fejét.

26 Ekkor a király nagyon elszomorodott, mert a vendégek előtt tett esküje miatt nem akarta őt elutasítani.

27 Azonnal el is küldte a hóhért, és megparancsolta, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte Jánost a börtönben,

28 elhozta a fejét egy tálon, és átadta a leánynak, a leány pedig odaadta azt az anyjának.

29 Amikor ezt meghallották a tanítványai, eljöttek, elvitték a holttestét, és egy sírboltba helyezték.

Ötezer ember megvendégelése

30 Az apostolok visszatértek Jézushoz, és elbeszélték neki mindazt, amit tettek és tanítottak.

31 Ő pedig így szólt hozzájuk: Jöjjetek velem, csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé! Mert olyan sokan mentek hozzá, hogy még enni sem volt idejük.

32 Elhajóztak tehát egy lakatlan helyre magukban.

33 De sokan meglátták és felismerték őt, amikor elindultak, ezért minden városból összefutottak oda, és megelőzték őket.

34 Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok, és kezdte őket sok mindenre tanítani.

35 De amikor az idő már későre járt, odamentek hozzá a tanítványai, és ezt mondták neki: Lakatlan hely ez, és az idő már későre jár.

36 Bocsásd el őket, hogy a környező tanyákra és falvakba menve ennivalót vegyenek maguknak.

37 Ő azonban így válaszolt nekik: Ti adjatok nekik enni! De ők ezt mondták neki: Talán mi menjünk el, és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adhassunk nekik?

38 Jézus megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg! Amikor megnézték, ezt mondták: Öt kenyerünk van meg két halunk.

39 Ekkor megparancsolta nekik, hogy ültessenek le mindenkit csoportokban a zöld fűre.

40 Le is ültek százas és ötvenes csoportokban.

41 Jézus pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, majd átadta a tanítványoknak, hogy tegyék eléjük; és a két halat is elosztotta mindnyájuknak.

42 Miután mind ettek, és jóllaktak,

43 összeszedték a kenyérdarabokat tizenkét tele kosárral; és azt is, ami a halakból maradt.

44 Akik pedig ettek a kenyerekből, ötezren voltak, csak férfiak.

Jézus a tengeren jár

45 Jézus azonnal sürgetni kezdte tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előre a túlsó partra, Bétsaida felé, amíg ő elbocsátja a sokaságot.

46 Miután pedig elbocsátotta őket, felment a hegyre imádkozni.

47 Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül.

48 Amikor látta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert szembefújt a szél, hajnaltájban elindult feléjük a tengeren járva, és el akart menni mellettük.

49 Amikor meglátták őt, amint a tengeren jár, azt hitték, hogy kísértet, és felkiáltottak.

50 Mert mindnyájan látták őt, és megrettentek. De ő azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!

51 Beszállt hozzájuk a hajóba, és elült a szél, ők pedig szerfölött csodálkoztak magukban.

52 Mert a kenyerekből még nem okultak, és a szívük kemény maradt.

Jézus sok beteget meggyógyít

53 A túlsó partra átkelve megérkeztek Genezáretbe, és kikötöttek.

54 Amikor kiszálltak a hajóból, az emberek azonnal felismerték őt,

55 és körbefutották a hírrel az egész környéket; kezdték a betegeket oda hordani, ahol hallomásuk szerint éppen volt.

56 Ahova csak bement, falvakba, városokba vagy tanyákra, letették a tereken a betegeket, és kérték őt, hogy azok legalább a ruhája szegélyét érinthessék; és akik csak megérintették, meggyógyultak.

Categories
Márk

Márk 7

Jézus tanítása a tisztaságról

1 Köré gyűltek a farizeusok és néhányan az írástudók közül, akik Jeruzsálemből jöttek,

2 mert észrevették, hogy némelyik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszik.

3 A farizeusok és általában a zsidók ugyanis addig nem esznek, míg meg nem mosták a kezüket egy maréknyi vízzel, mert ragaszkodnak a vének hagyományához,

4 és amikor hazamennek a piacról, addig nem esznek, míg meg nem mosakodtak. Sok egyéb más is van, amit hagyományként átvettek és őriznek, amilyen például a poharak, korsók, rézedények és fekhelyek megmosása.

5 Megkérdezték tehát tőle a farizeusok és az írástudók: Miért nem élnek a te tanítványaid a vének hagyománya szerint, és miért esznek tisztátalan kézzel?

6 Ő pedig ezt válaszolta nekik: Ti képmutatók, igazán illik rátok Ézsaiás próféta szava, amint meg van írva: „Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem.

7 Pedig hiába tisztelnek engem, ha emberi tanításokat és parancsolatokat tanítanak.”

8 Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok.

9 Ezt is mondta nekik: Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát, hogy helyébe állíthassátok a magatok hagyományát.

10 Mert Mózes ezt mondta: „Tiszteld apádat és anyádat”, és ezt: „Aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék.”

11 Ti pedig így beszéltek: Ha ezt mondja valaki apjának vagy anyjának: korbán, vagyis áldozati ajándék az, amivel kötelességem volna téged megsegíteni,

12 akkor már nem engeditek, hogy bármit is tegyen apjáért vagy anyjáért;

13 és így érvénytelenné teszitek az Isten igéjét a ti továbbadott hagyományotokkal. De sok más ehhez hasonlót is tesztek.

14 Ismét odahívta a sokaságot, és így szólt hozzájuk: Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg!

15 Nincs semmi, ami kívülről az emberbe jutva tisztátalanná tehetné őt; hanem ami kijön az emberből, az teszi tisztátalanná.

16 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!

17 Amikor azután a sokaságot elhagyva bement a házba, megkérdezték tanítványai a példázatról.

18 Ő pedig ezt mondta nekik: Ti is ennyire értetlenek vagytok? Nem értitek, hogy ami kívülről megy be az emberbe, az nem teheti tisztátalanná,

19 mert nem a szívébe megy, hanem a gyomrába, és az árnyékszékbe kerül? Jézus ezzel tisztának nyilvánított minden ételt,

20 és hozzátette: Ami az emberből kijön, az teszi őt tisztátalanná.

21 Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaság, lopás, gyilkosság,

22 házasságtörés, kapzsiság, gonoszság, csalás, kicsapongás, irigység, rágalmazás, gőg, esztelenség.

23 Ezek a gonoszságok mind belülről jönnek, és teszik tisztátalanná az embert.

A pogány asszony hite

24 Onnan elindulva elment Tírusz vidékére. Bement egy házba, és nem akarta, hogy bárki is tudjon róla. De nem maradhatott titokban,

25 mert azonnal tudomást szerzett róla egy asszony, akinek a leányában tisztátalan lélek volt, eljött hozzá, és a lába elé borult.

26 Ez az asszony görög volt, sziroföníciai származású, és azt kérte, hogy űzze ki az ördögöt a leányából.

27 Jézus ezt mondta az asszonynak: Hadd lakjanak jól először a gyermekek, mert nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.

28 Az pedig így válaszolt neki: Uram, a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból.

29 Jézus ezt mondta neki: Ezért a szavadért, mondom, menj el, leányodból kiment az ördög.

30 Amikor hazaért az asszony, látta, hogy gyermeke az ágyon fekszik, és az ördög már kiment belőle.

A süketnéma meggyógyítása

31 Jézus ismét elhagyta Tírusz határát, és Szidónon át a Galileai-tengerhez ment a Tízváros vidékén keresztül.

32 Ekkor egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét.

33 Jézus félrevonta őt a sokaságtól, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét;

34 azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: Effata, azaz: Nyílj meg!

35 És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy rendesen tudott beszélni.

36 Jézus megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el; de minél inkább tiltotta, annál inkább híresztelték,

37 és szerfölött álmélkodtak, és ezt mondták: Milyen jó mindaz, amit tesz! Képes azt is megtenni, hogy a süketek halljanak, és a némák beszéljenek!

Categories
Márk

Márk 8

Négyezer ember megvendégelése

1 Azokban a napokban, amikor ismét nagy sokaság vette körül, és nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk:

2 Szánakozom a sokaságon, mert már három napja vannak velem, és nincs mit enniük;

3 ha pedig éhesen bocsátom őket haza, kidőlnek az úton, mert némelyikük messziről jött.

4 Tanítványai így feleltek: Hogyan tudná bárki is ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában?

5 Megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Ők ezt válaszolták: Hét.

6 Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre, azután vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és tanítványainak adta, hogy tegyék eléjük. Ők pedig a sokaság elé tették.

7 Volt néhány kis haluk is, és miután áldást mondott, szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük.

8 Ettek és jóllaktak, azután összeszedték a maradék darabokat hét kosárral,

9 pedig mintegy négyezren voltak. Ezek után elbocsátotta őket,

10 és azonnal hajóba szállva tanítványaival együtt elment Dalmanuta vidékére.

A farizeusok jelt kívánnak

11 Kimentek hozzá a farizeusok, és vitatkozni kezdtek vele, mennyei jelt követelve tőle, hogy kísértsék őt.

12 Jézus pedig lelke mélyéről felsóhajtva így szólt: Miért kíván jelt ez a nemzedék? Bizony mondom nektek, nem adatik jel ennek a nemzedéknek.

13 Ezzel otthagyta őket, ismét hajóba szállt, és elment a túlsó partra.

14 De elfelejtettek kenyeret vinni, és csak egyetlen kenyér volt náluk a hajóban.

15 Jézus figyelmeztette őket: Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok kovászától és Heródes kovászától!

16 Ők pedig tanakodni kezdtek egymás között, hogy nincs kenyerük.

17 Amikor ezt Jézus észrevette, így szólt hozzájuk: Miért tanakodtok, hogy nincs kenyeretek? Még mindig nem veszitek észre és nem értitek? Még mindig keményszívűek vagytok?

18 Van szemetek, mégsem láttok? Van fületek, mégsem hallotok? És nem emlékeztek,

19 amikor az öt kenyeret megtörtem az ötezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal? Így feleltek: Tizenkettőt.

20 És amikor a hét kenyeret megtörtem a négyezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal? Ezt mondták: Hetet.

21 Ő pedig megkérdezte tőlük: Még mindig nem értitek?

A bétsaidai vak meggyógyítása

22 Amikor Bétsaidába érkeztek, egy vakot vittek hozzá, és kérték, hogy érintse meg.

23 Ő pedig a vakot kézen fogva kivezette a faluból, azután szemére köpve rátette kezét, és megkérdezte: Látsz-e valamit?

24 Az felnézett, és így szólt: Látom az embereket, amint jönnek-mennek, de mintha fákat látnék.

25 Azután Jézus ismét rátette a kezét a szemére, ő pedig körülnézett, és meggyógyult, tisztán látott mindent.

26 Jézus ekkor hazaküldte őt, és azt mondta: Még a faluba se menj be!

Péter vallástétele

27 Jézus pedig elindult tanítványaival együtt a Cézárea Filippi mellett levő falvakba. Útközben megkérdezte tanítványaitól: Kinek mondanak engem az emberek?

28 Ők így feleltek: Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások pedig egynek a próféták közül.

29 Jézus tovább kérdezte őket: Ti kinek mondotok engem? Péter így válaszolt neki: Te vagy a Krisztus.

30 Jézus pedig megparancsolta nekik, hogy senkinek se beszéljenek őróla.

Jézus először szól nyíltan haláláról és feltámadásáról

31 És tanítani kezdte őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, és el kell vettetnie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.

32 Jézus nyíltan beszélt erről. Péter ekkor félrevonva őt feddeni kezdte;

33 ő azonban megfordulva tanítványaira tekintett, megfeddte Pétert, és ezt mondta: Távozz tőlem, Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.

Jézus követése

34 Ekkor magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, és ezt mondta nekik: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem!

35 Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.

36 Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, de élete veszendőbe megy?

37 Mert mit is adhatna az ember váltságdíjul az életéért?

38 Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.

Categories
Márk

Márk 9

1 Azután így szólt hozzájuk: Bizony mondom nektek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal.

Jézus megdicsőülése

2 Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre, és szemük láttára elváltozott.

3 Ruhája olyan tündöklő fehér lett, amilyet a földön ruhafestő nem tud fehéríteni.

4 És megjelent nekik Illés Mózessel együtt, és beszélgettek Jézussal.

5 Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lenni; hadd készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.

6 Nem tudta ugyanis, hogy mit beszél, mert nagy félelem fogta el őket.

7 De felhő támadt, amely beárnyékolta őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!

8 És amint körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül.

9 Amikor jöttek lefelé a hegyről, megparancsolta nekik, hogy senkinek el ne mondják, amit láttak, csak amikor az Emberfia már feltámadt a halottak közül.

10 Engedelmeskedtek a parancsnak, de azon tanakodtak egymás között, mit jelent a halottak közül való feltámadás.

11 Ezért megkérdezték tőle: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?

12 Ő pedig így válaszolt: Illés valóban előbb jön el, hogy helyreállítson mindent. Akkor viszont miért van megírva az Emberfiáról, hogy sok szenvedésben és megvetésben lesz része?

13 De mondom nektek, Illés már eljött, és azt tették vele, amit csak akartak, amint meg van írva róla.

A néma lélek kiűzése

14 Amikor a tanítványok közelébe értek, nagy sokaságot láttak körülöttük, írástudókat is, akik vitatkoztak velük.

15 Amint meglátták Jézust, az egész sokaság felbolydult, és eléje futott, hogy köszöntse őt.

16 Ő pedig megkérdezte tőlük: Miről vitatkoztok velük?

17 A sokaságból így felelt neki valaki: Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van;

18 és ahol hatalmába keríti, földhöz vágja őt, habzik a szája, és megmerevedik. Szóltam a tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.

19 Jézus így válaszolt nekik: Ó, hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt elém!

20 Odavitték hozzá, és amikor meglátta Jézust a lélek, azonnal megrázta a fiút, úgyhogy az a földre esve fetrengett, és habzott a szája.

21 Jézus megkérdezte a fiú apjától: Mióta gyötri ez a betegség? Ő pedig ezt válaszolta: Gyermekkora óta.

22 Gyakran vetette tűzbe is meg vízbe is, hogy elpusztítsa. De ha valamit tehetsz, légy segítségünkre, könyörülj rajtunk!

23 Jézus pedig ezt mondta neki: Ha tehetsz?! Minden lehetséges annak, aki hisz.

24 A fiú apja azonnal felkiáltott: Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!

25 Amikor látta Jézus, hogy összefut a sokaság, ráparancsolt a tisztátalan lélekre ezt mondva neki: Te néma és süket lélek, én parancsolom neked: menj ki belőle, és ne menj bele többé!

26 Az pedig felkiáltott, erősen megrázta őt, és kiment belőle. A gyermek olyan lett, mint a halott, úgyhogy sokan azt mondták: meghalt.

27 Jézus azonban kezét megragadva felemelte, és az felkelt.

28 Amikor azután Jézus bement egy házba, a tanítványai megkérdezték tőle maguk között: Mi miért nem tudtuk kiűzni?

29 Ő pedig ezt mondta nekik: Ez a fajta semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal.

Jézus másodszor szól haláláról és feltámadásáról

30 Onnan elindulva keresztülmentek Galileán, és nem akarta, hogy valaki megtudja,

31 mert tanította a tanítványait, és ezt mondta nekik: Az Emberfia emberek kezébe adatik, és megölik őt, de miután megölték, a harmadik napon feltámad.

32 Ők nem értették ezt a beszédet, de féltek megkérdezni őt.

Ki a legnagyobb?

33 Megérkeztek Kapernaumba, és amikor már otthon volt, megkérdezte tőlük: Miről vitatkoztatok útközben?

34 Ők azonban hallgattak, mert arról vitatkoztak egymás között az úton, hogy ki a legnagyobb.

35 Jézus ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája!

36 És kézen fogva egy kisgyermeket, közéjük állította, átölelte, és ezt mondta nekik:

37 Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött.

Az ismeretlen ördögűző

38 János ezt mondta neki: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űzött ki ördögöket, és igyekeztünk megakadályozni ebben, mert nem követ minket.

39 Jézus azonban ezt mondta: Ne akadályozzátok őt! Mert senki sem fog csodát tenni az én nevemben, hogy azután gyalázhasson engem,

40 mert aki nincs ellenünk, az mellettünk van.

41 Aki inni ad nektek egy pohár vizet azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony mondom nektek, hogy el nem marad a jutalma.

Óvás a megbotránkoztatástól

42 Aki pedig egyet is megbotránkoztat e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik.

43 Ha megbotránkoztat téged a kezed, vágd le azt, mert jobb, ha csonkán mégy be az életre, mint ha két kezeddel együtt jutsz a gyehennára, az olthatatlan tűzre,

44 ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el.

45 És ha a lábad megbotránkoztat téged, vágd le azt, mert jobb, ha sántán mégy be az életre, mint ha két lábaddal együtt vettetsz a gyehennára,

46 ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el.

47 És ha a szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt, mert jobb, ha fél szemmel mégy be az Isten országába, mint ha két szemeddel együtt vettetsz a gyehennára,

48 ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el.

Az ízetlenné vált só

49 Mert majd minden ember tűzzel sózatik meg.

50 Jó a só, de ha a só ízét veszti, hogyan adjátok vissza az ízét? Legyen bennetek só, és éljetek békességben egymással!

Categories
Márk

Márk 10

Kérdés a házassági elválásról

1 Onnan útra kelve elment Jézus Júdea vidékére és a Jordánon túlra; és megint nagy sokaság gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket.

2 Farizeusok is mentek hozzá, hogy megkísértsék őt, és megkérdezték tőle: Szabad-e a férjnek a feleségét elbocsátania?

3 Ő azonban visszakérdezett: Mit parancsolt nektek Mózes?

4 Azok ezt mondták: Mózes megengedte a válólevél írását és az elbocsátást.

5 Jézus erre így szólt hozzájuk: Szívetek keménysége miatt írta nektek Mózes ezt a parancsolatot,

6 mert a teremtés kezdete óta Isten férfivá és nővé teremtette az embert.

7 Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez,

8 és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy.

9 Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza!

10 Otthon a tanítványai is megkérdezték őt erről.

11 Ő pedig ezt mondta nekik: Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el feleségével szemben;

12 és ha a feleség bocsátja el férjét, és máshoz megy férjhez, házasságtörést követ el.

Jézus megáldja a gyermekeket

13 Kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak.

14 Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.

15 Bizony mondom nektek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be oda.

16 Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket.

A gazdag ifjú

17 Amikor útnak indult, odafutott hozzá egy ember, és térdre borulva előtte azt kérdezte tőle: Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?

18 Jézus így szólt hozzá: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül.

19 Tudod a parancsolatokat: „Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat.”

20 Ő pedig ezt mondta neki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva.

21 Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és ezt mondta neki: Egy hiányosságod van még: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem!

22 A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.

23 Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!

24 A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni!

25 Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.

26 Ők pedig még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás között: Akkor ki üdvözülhet?

27 Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: Az embereknek lehetetlen, de Istennek nem, mert Istennek minden lehetséges.

A tanítványok jutalma

28 Péter ezt mondta neki: Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged.

29 Jézus így szólt: Bizony mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért,

30 az százannyit kap: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet.

31 De sok elsőből lesz utolsó, és utolsóból első.

Jézus harmadszor szól haláláról és feltámadásáról

32 Mikor pedig a Jeruzsálembe vezető úton mentek, Jézus előttük haladt. Akik vele voltak, álmélkodtak, akik pedig követték, féltek. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és beszélni kezdett nekik arról, ami vele történni fog:

33 Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak,

34 kigúnyolják és leköpik, megkorbácsolják és megölik, de a harmadik napon feltámad.

Zebedeus fiainak kérése

35 Hozzálépett Jakab és János, Zebedeus két fia, és így szóltak hozzá: Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.

36 Jézus megkérdezte tőlük: Mit szeretnétek, mit tegyek meg nektek?

37 Ők pedig ezt mondták neki: Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, másikunk a bal kezed felől üljön majd a te dicsőségedben.

38 Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Vajon ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én kiiszom, és meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?

39 Ők pedig így feleltek neki: Meg tudjuk tenni. Jézus ezt mondta nekik: Azt a poharat, amelyből én iszom, kiisszátok, és azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek,

40 de hogy ki üljön jobb vagy bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz, akiknek elkészíttetett.

41 Amikor ezt a többi tíz meghallotta, megharagudott Jakabra és Jánosra.

42 De Jézus odahívta őket, és így szólt hozzájuk: Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, zsarnokoskodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak fölöttük.

43 De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok;

44 és aki közöttetek első akar lenni, az legyen mindenki rabszolgája!

45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.

A vak Bartimeus meggyógyítása

46 Azután Jerikóba értek, és amikor Jézus tanítványaival és nagy sokasággal kifelé ment Jerikóból, egy vak koldus, Bartimeus, Timeus fia ült az út mellett.

47 Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus az, így kiáltott fel: Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!

48 Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott: Dávid Fia, könyörülj rajtam!

49 Jézus megállt, és ezt mondta: Hívjátok ide! Odahívták a vakot, és ezt mondták neki: Bízzál! Kelj fel! Hív téged!

50 Ő pedig ledobta felsőruháját, felugrott, és odament Jézushoz.

51 Jézus megkérdezte tőle: Mit akarsz, mit tegyek veled? A vak ezt mondta: Mester, hogy újra lássak.

52 Jézus pedig így szólt hozzá: Menj el, a te hited megtartott téged. És azonnal visszanyerte látását, és követte őt az úton.

Categories
Márk

Márk 11

Jézus bevonul Jeruzsálembe

1 Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, Bétfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél Jézus elküldött tanítványai közül kettőt,

2 és így szólt hozzájuk: Menjetek be az előttetek lévő faluba, és amint beértek, találtok egy szamárcsikót megkötve, amelyen még nem ült soha senki: oldjátok el, és hozzátok ide!

3 Ha pedig valaki szólna nektek: Miért teszitek ezt? – mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rá, de azonnal vissza is küldi.

4 Azok elmentek, megtalálták a szamárcsikót az ajtó elé kötve kinn az utcán, és eloldották.

5 Az ott álldogálók közül néhányan megkérdezték tőlük: Mit csináltok, miért oldjátok el a szamárcsikót?

6 Ők pedig úgy válaszoltak, ahogyan Jézus mondta, és elengedték őket.

7 Elvitték tehát Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, ő pedig felült rá.

8 Sokan felsőruhájukat terítették az útra, mások a mezőn vágott lombos ágakat;

9 az előtte haladók és az őt követők pedig ezt kiáltották:

Hozsánna!

Áldott, aki jön az Úr nevében!

10 Áldott a mi atyánknak, Dávidnak eljövendő országa!

Hozsánna a magasságban!

11 Jézus bement Jeruzsálemben a templomba; mikor pedig már mindent megnézett, és mivel már későre járt az idő, kiment Betániába a tizenkettővel.

A terméketlen fügefa

12 Másnap pedig, amikor Betániából elindultak, megéhezett,

13 és messziről meglátva egy zöldellő fügefát, odament, hátha talál rajta valamit. De amikor odaért, semmit sem talált rajta, csak levelet, mert nem volt fügeérés ideje.

14 Megszólalt, és ezt mondta a fának: Senki ne egyen rólad gyümölcsöt soha többé! A tanítványai is hallották ezt.

Jézus megtisztítja a templomot

15 Azután Jeruzsálembe értek. Bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik a templomban adtak és vettek, felborította a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit,

16 és nem engedte, hogy bármit is átvigyenek a templomon.

17 Azután így tanította őket: Nincs-e megírva: „Az én házam imádság háza lesz minden nép számára”? Ti pedig rablók barlangjává tettétek.

18 Meghallották ezt a főpapok és az írástudók, és keresték a módját, hogyan veszítsék el. Féltek ugyanis tőle, mert az egész sokaság álmélkodott a tanításán.

19 És amikor beesteledett, Jézus és a tanítványai kimentek a városból.

A fügefa elszáradása

20 Korán reggel, amikor elmentek a fügefa mellett, észrevették, hogy az gyökerestől kiszáradt.

21 Péter visszaemlékezve így szólt hozzá: Mester, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt.

22 Jézus így válaszolt nekik: Higgyetek Istenben!

23 Bizony mondom nektek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magad a tengerbe! – és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik, annak megadatik az.

24 Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok, és megadatik nektek.

25 És amikor imádkoztok, bocsássatok meg annak, aki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket.

26 Ha pedig ti nem bocsátotok meg, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a vétkeiteket.

Kérdés Jézus hatalmáról

27 Ismét bementek Jeruzsálembe. És amikor Jézus a templomban volt, odamentek a főpapok, az írástudók és a vének,

28 és így szóltak hozzá: Milyen hatalommal cselekszed ezeket, és ki adta neked ezt a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?

29 Jézus pedig így válaszolt nekik: Kérdezek tőletek valamit, feleljetek rá, és akkor megmondom nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket.

30 Vajon János keresztsége mennyből való volt-e vagy emberektől? Válaszoljatok nekem!

31 Azok pedig így tanakodtak egymás között: Ha azt mondjuk, a mennyből, azt fogja mondani, akkor miért nem hittetek neki?

32 Vagy talán mondjuk azt: emberektől? De féltek a sokaságtól, mert Jánosról mindenki úgy gondolta, hogy valóban próféta volt.

33 Ezért így feleltek Jézusnak: Nem tudjuk. Jézus pedig ezt mondta nekik: Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket.

Categories
Márk

Márk 12

A gonosz szőlőmunkások

1 Jézus ekkor példázatokban kezdett szólni hozzájuk: Egy ember szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül, borsajtót ásott, és őrtornyot épített. Azután bérbe adta szőlőmunkásoknak, és idegenbe távozott.

2 Majd amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy megkapja tőlük a részét a szőlő terméséből.

3 De azok megragadták a szolgát, megverték, és elküldték üres kézzel.

4 Ismét elküldött hozzájuk egy másik szolgát, ezt pedig agyba-főbe verték, és megalázták.

5 Újból küldött egy szolgát; ezt megölték, azután sok más szolgát is; némelyeket megvertek, másokat pedig megöltek.

6 Volt még egy szeretett fia. Utoljára őt küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: A fiamat meg fogják becsülni.

7 A munkások azonban ezt mondták egymás között: Ez az örökös, gyertek, öljük meg, és mienk lesz az örökség!

8 Megragadták, megölték őt, és kidobták a szőlőn kívülre.

9 Mit tesz hát majd a szőlő ura? Eljön, és elpusztítja a munkásokat, azután másoknak adja a szőlőt.

10 Vajon nem olvastátok a Szentírásban: „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő;

11 az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben”?

12 Ekkor el akarták őt fogni, de féltek a sokaságtól. Mert megértették, hogy róluk mondta a példázatot. Ezért otthagyták őt, és elmentek.

Az adópénz

13 Elküldtek hozzá a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy egy kérdéssel csalják tőrbe.

14 Odamentek tehát, és így szóltak hozzá: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és nem törődsz azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessük-e vagy ne fizessük?

15 Ő pedig ismerve képmutatásukat, ezt mondta nekik: Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam!

16 Azok pedig hoztak egyet, és ő megkérdezte: Kié ez a kép és ez a felirat? Ők pedig így feleltek: A császáré.

17 Jézus ezt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. És igen elcsodálkoztak rajta.

Kérdés a feltámadásról

18 Szadduceusok is jöttek hozzá, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás, és ezt kérdezték tőle:

19 Mester, Mózes elrendelte nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal, és asszonyt hagy hátra, de nem marad gyermek utána, akkor a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének.

20 Volt hét testvér. Az első megnősült, de utód nélkül halt meg.

21 A második is elvette az asszonyt, és meghalt úgy, hogy tőle sem maradt utód. Ugyanígy történt a harmadikkal is,

22 és a hét testvér egyikétől sem maradt utód. Végül meghalt az asszony is.

23 A feltámadáskor, amikor majd ezek feltámadnak, melyiknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt.

24 Jézus ezt mondta nekik: Vajon nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem Isten hatalmát?

25 Mert amikor majd az emberek feltámadnak a halálból, nem házasodnak, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.

26 Ami pedig a halottak feltámadását illeti, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, a csipkebokorról szóló részben, hogy mit mondott neki Isten? „Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene.”

27 Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké. Ti tehát nagyon tévelyegtek.

A nagy parancsolat

28 Ekkor odament az egyik írástudó, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól felelt nekik, megkérdezte tőle: Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?

29 Jézus így válaszolt: A legfőbb ez: „Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!”

30 és: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!”

31 A második ez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.

32 Az írástudó ezt mondta neki: Úgy van, Mester, helyesen mondtad, hogy egy Isten van, és rajta kívül nincsen más;

33 és ha szeretjük őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, és ha szeretjük felebarátunkat, mint magunkat, sokkal több az minden égő- és véresáldozatnál.

34 Jézus pedig látva, hogy okosan felelt, ezt mondta neki: Nem vagy messze Isten országától. És többé senki sem merte őt megkérdezni.

Krisztus Dávidnak Fia és Ura

35 Amikor Jézus a templomban tanított, ezt kérdezte: Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Krisztus Dávid Fia?

36 Maga Dávid mondta a Szentlélek által: „Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj az én jobb kezem felől, amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet.”

37 Ha maga Dávid mondja őt Urának, akkor hogyan lehet a Fia? A nagy sokaság szívesen hallgatta őt.

Az írástudók nagyravágyása és kapzsisága

38 Tanítás közben így szólt Jézus: Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha köszöntik őket a tereken,

39 szeretnek a főhelyeken ülni a zsinagógákban és az asztalfőn a lakomákon;

40 felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak: ezekre súlyosabb ítélet vár.

Az özvegyasszony két fillérje

41 Jézus pedig leült a templomi persellyel szemben, és nézte, hogyan dobja a pénzt a sokaság a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele,

42 egy szegény özvegyasszony pedig odamenve beledobott két fillért, azaz a legkisebb pénzt.

43 Jézus odahívta tanítványait, és ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe.

44 Mert mindannyian a fölöslegükből dobtak, ő azonban szegénységéből mindent beledobott, amije csak volt, az egész vagyonát.

Categories
Márk

Márk 13

Jézus jövendölése a templomról

1 Amikor Jézus kiment a templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: Mester, nézd, mekkora kövek és mekkora épületek!

2 Jézus ezt mondta neki: Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.

A nagy megpróbáltatás ideje

3 Amikor az Olajfák hegyén ült, a templommal átellenben, maguk között megkérdezte tőle Péter, Jakab, János és András:

4 Mondd meg nekünk, mikor történnek meg ezek, és mi lesz annak a jele, hogy mindez beteljesedik?

5 Jézus pedig így kezdett beszélni hozzájuk: Vigyázzatok, hogy senki meg ne tévesszen titeket!

6 Sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok! – és sokakat megtévesztenek.

7 Amikor pedig háborúkról és háborús hírekről hallotok, ne rémüljetek meg: ennek meg kell történnie, de ez még nem a vég.

8 Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, mindenfelé földrengések és éhínségek lesznek: ez csak a vajúdás kínjainak kezdete.

9 Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert bíróságoknak adnak át titeket, zsinagógákban vernek meg, helytartók és királyok elé állítanak énértem, tanúbizonyságul nekik.

10 Előbb azonban minden nép között hirdetni kell az evangéliumot.

11 Amikor pedig elhurcolnak és átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok, hanem azt mondjátok, ami megadatik nektek abban az órában, mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek.

12 Akkor majd testvér a testvérét, apa a gyermekét adja halálra, gyermekek támadnak szüleik ellen, és megölik őket,

13 és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért; de aki mindvégig kitart, az üdvözül.

14 Amikor pedig meglátjátok, hogy a „pusztító utálatosság” ott áll, ahol nem volna szabad – aki olvassa, értse meg! –, akkor azok, akik Júdeában lesznek, meneküljenek a hegyekbe,

15 aki a ház tetején lesz, ne szálljon le, és ne menjen be, hogy kihozzon valamit a házából,

16 és aki a mezőn lesz, ne térjen vissza, hogy elhozza felsőruháját!

17 Jaj a terhes és a szoptatós anyáknak azokban a napokban!

18 Imádkozzatok, hogy ne télen legyen ez,

19 mert azokban a napokban olyan nyomorúság lesz, amilyen az Isten által teremtett világ kezdete óta egészen mostanáig nem volt, és nem is lesz soha.

20 És ha az Úr nem rövidítette volna meg azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen halandó sem; a választottakért azonban, akiket magának kiválasztott, megrövidítette azokat a napokat.

Az Emberfia eljövetele

21 Ha valaki akkor ezt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus! – vagy: Íme, ott van – ne higgyétek!

22 Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak majd, jeleket és csodákat tesznek, hogy így megtévesszék, ha lehet, a választottakat.

23 Ti azonban vigyázzatok: előre megmondtam nektek mindent!

24 Azokban a napokban pedig, ama nyomorúság után, a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik,

25 és a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóoszlopai megrendülnek.

26 És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel.

27 És akkor elküldi az angyalokat, és összegyűjti választottait a négy égtáj felől, a föld szélétől az ég határáig.

28 Tanuljatok a fügefa példájából: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.

29 Így ti is, amikor meglátjátok, hogy ezek történnek, tudjátok meg, hogy közel van ő, az ajtó előtt!

30 Bizony mondom nektek, hogy nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik.

31 Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.

32 Azt a napot viszont vagy azt az órát senki nem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya.

33 Vigyázzatok, virrasszatok! Mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő.

34 Amint az útra kelő ember is, amikor elhagyja házát, megbízza szolgáit, mindegyiket a maga feladatával, az ajtóőrnek is megparancsolja, hogy vigyázzon.

35 Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, mikor tér vissza a ház ura; este vagy éjfélkor, kakasszóra vagy reggel;

36 ha váratlanul megérkezik, nehogy alva találjon titeket!

37 Amit pedig nektek mondok, azt mindenkinek mondom: Vigyázzatok!