Categories
Ezékiel

Ezékiel 39

Góg népe megsemmisül az ítélet napján

1 Te pedig, emberfia, prófétálj Gógról, és mondd: Így szól az én Uram, azÚr: Én ellened támadok, Góg, aki Rós, Mesek és Túbal fejedelme vagy!

2 Irányítlak és vezetgetlek, elhozlak a messze északról, és Izráel hegyeire viszlek.

3 Kiütöm az íjat bal kezedből, és kiverem a nyilakat jobb kezedből.

4 Izráel hegyein fogsz elesni valamennyi csapatoddal és a veled levő népekkel együtt; mindenféle ragadozó madárnak és mezei vadnak adlak eledelül.

5 A harcmezőn esel el; én megmondtam! – így szól az én Uram, azÚr.

6 Tüzet bocsátok Magógra és azokra, akik biztonságban laknak a szigeteken; akkor majd megtudják, hogy én vagyok azÚr!

7 Megismertetem szent nevemet népemmel, Izráellel, és többé nem hagyom, hogy gyalázzák szent nevemet. Akkor majd megtudják a népek, hogy én, azÚr, Izráel Szentje vagyok!

8 Eljön ez, és megtörténik – így szól az én Uram, azÚr–, ez az a nap, amelyről beszéltem.

9 Akkor Izráel városainak lakói kimennek, meggyújtják és elégetik a fegyvereket, a nagy és kis pajzsokat, az íjakat és a nyilakat, a buzogányokat és a dárdákat, és hét évig tüzelnek velük.

10 Nem kell fát hordaniuk a mezőről, az erdőből sem kell vágniuk, mert a fegyvereket használják tüzelőnek. Kifosztják fosztogatóikat, és prédát szereznek prédálóiktól – így szól az én Uram, azÚr.

11 Azon a napon nevezetes sírhelyet adok Gógnak Izráelben: a Vándorok völgyét a tengertől keletre, és az elzárja a vándorok előtt az utat. Ott temetik el Gógot egész seregével együtt; ezért fogják azt Góg serege völgyének nevezni.

12 Hét hónapon át fogja őket temetni Izráel háza, hogy megtisztítsa az országot.

13 Temetni fog az ország egész népe, és dicséretükre válik majd ez azon a napon, amelyen megmutatom dicsőségemet – így szól az én Uram, azÚr.

14 Férfiakat jelölnek ki arra, hogy állandóan járják az országot, és temessék el azokat, akik még a föld színén maradtak, hogy megtisztítsák az országot. Ha letelt a hét hónap, kezdjék meg a keresést,

15 járják végig az országot, és ha valaki emberi csontokat lát, állítson fel mellé egy jelet, míg a sírásók el nem temetik a Góg serege völgyében.

16 Van ott egy Sereg nevű város is. Így tisztítsák meg az országot!

17 Te pedig, emberfia – így szól az én Uram, azÚr–, mondd ezt a madaraknak, mindenféle szárnyasnak és mindenféle mezei vadnak: Gyűljetek össze, jöjjetek és gyülekezzetek mindenfelől az én véresáldozatom köré! Mert én nagy véresáldozatot készítek nektek Izráel hegyein: egyetek húst, igyatok vért!

18 Vitézek húsát eszitek, és a föld fejedelmeinek a vérét isszátok: Básánban hízott kosok, bárányok, bakok és bikák ezek mindnyájan.

19 Kövéret esztek a jóllakásig, és vért isztok a megrészegedésig az én véresáldozatomból, amelyet nektek készítek!

20 Jóllaktok majd asztalomnál lóval és lovassal, vitézzel és mindenféle harcossal! – így szól az én Uram, azÚr.

Izráel kegyelmet és békességet nyer

21 Megmutatom dicsőségemet a népek között, és minden nép meglátja, hogy én hajtottam rajtuk végre az ítéletet, és az én kezem nehezedett rájuk.

22 Izráel háza megtudja majd, hogy én, azÚr, vagyok az ő Istenük attól fogva továbbra is.

23 A pogány népek pedig megtudják, hogy bűne miatt kellett fogságba mennie Izráel házának, mert hűtlenné váltak hozzám, és én elrejtettem arcomat előlük; ellenségeik kezébe adtam őket, és sokan elestek fegyver által.

24 Tisztátalanságuk és vétkeik szerint bántam velük, amikor elrejtettem arcomat előlük.

25 Ezért így szól az én Uram, azÚr: Most jóra fordítom Jákób sorsát, és Izráel egész házán megkönyörülök, mert féltő szeretetre indulok szent nevemért.

26 Akkor elfelejthetik gyalázatukat és mindazt a hűtlenséget, amit ellenem elkövettek. Biztonságban laknak a földjükön, és senki sem háborgatja őket.

27 Visszahozom őket a népek közül, és összegyűjtöm őket ellenségeik országaiból: így mutatom meg rajtuk a többi nép szeme láttára, hogy én szent vagyok.

28 Majd megtudják, hogy én, azÚrvagyok az ő Istenük, amikor én, aki fogságba vittem őket a népek közé, ismét összegyűjtöm őket a földjükön, és nem hagyok ott közülük senkit.

29 Többé nem rejtem el orcámat előlük, mert kitöltöm majd lelkemet Izráel házára – így szól az én Uram, azÚr.

Categories
Ezékiel

Ezékiel 40

Ezékiel látomása az új templomról

1 Fogságunk huszonötödik évében, az év elején, a hónap tizedikén – tizennégy évvel azután, hogy bevették a várost, ugyanazon a napon – megragadott, és elvitt engem azÚr.

2 Isteni látomásban elvitt engem Izráel országába, letett egy igen magas hegyre, amelynek a déli oldalán egy városhoz hasonló építmény volt.

3 Odavitt engem, és egy férfit láttam, amint állt a kapuban. Olyannak látszott, mintha ércből lett volna; kezében lenzsinór és mérőnád volt.

4 Ez a férfi így szólt hozzám: Emberfia! Nyisd ki jól a szemedet, és hallgass meg mindent figyelmesen! Jól figyeld meg mindazt, amit mutatok neked, mert azért kellett idejönnöd, hogy meglásd ezeket a dolgokat. Mindazt, amit látsz, mondd el aztán Izráel házának!

A külső udvar kapuinak leírása

5 A templomon kívül körös-körül várfal húzódott. A férfi kezében egy hatkönyöknyi mérőnád volt (ez a könyök a szokásosnál egy tenyérrel hosszabb volt). Megmérte az építményt: egy mérőnád széles és egy mérőnád magas volt.

6 Azután a keletre néző kapuhoz ment, fölment a lépcsőjén, és megmérte a kapu küszöbét: egy mérőnád széles volt, és a másik küszöb is egy mérőnád széles.

7 Egy-egy őrszoba egy mérőnád hosszú és egy mérőnád széles volt; az őrszobák közötti tér öt könyök, a kapu küszöbe pedig, a kapu csarnoka mellett, a templom felől egy mérőnád volt.

8 Megmérte a kapu csarnokát a templom felől: egy mérőnád széles volt.

9 Megmérte a kapu csarnokát: nyolc könyök volt, pillérei pedig két könyök vastagok voltak. A kapu csarnoka a templomra nézett.

10 A keleti kapunak mind a két oldalán három-három őrszoba volt, mind a három azonos méretű, és a pillérek is azonos méretűek voltak mind a két oldalon.

11 Azután megmérte a kapunyílás szélességét: tíz könyök volt, a kaputér pedig tizenhárom könyök.

12 Az őrszobák előtti terület egy könyök volt, és egykönyöknyi terület volt a másik oldalon is. Mindegyik őrszoba hat könyök volt az egyik oldalon, és hat könyök a másik oldalon is.

13 Azután megmérte a kaput az egyik őrszoba hátsó falától a másiknak a hátsó faláig: huszonöt könyök széles volt, ahol egyik bejárat a másikkal szemben volt.

14 Így járt el a csarnoknál is: az húsz könyök volt, a kapu csarnokát pedig udvar vette körül.

15 A bejárati kapu elejétől a kapu csarnokának a végéig a távolság ötven könyök volt.

16 Az őrszobákon kőkeretes ablakok voltak, meg a pilléreiken is belül, a kapu felé körös-körül. Ugyanilyen ablakai voltak a csarnoknak is befelé körös-körül. A pilléreken pálmadísz volt.

17 Azután bevitt engem a külső udvarba. Ott kamrák voltak: az udvarnak körös-körül volt egy kikövezett része, és harminc kamra volt a kikövezett részen.

18 A kövezet a kapuk oldaláig ért, és szélessége megfelelt a kaputér hosszának. Ez volt az alsó kövezet.

19 Azután megmérte a szélességet az alsó kapu homlokzatától a belső udvar kapujának külső homlokzatáig: száz könyök volt. Amilyen volt keleten, olyan volt északon is.

20 Megmérte a külső udvar északra néző kapujának a hosszúságát és szélességét is.

21 Ennek is volt három-három őrszobája mind a két oldalon, továbbá pillérei és előcsarnoka, az első kapu méretei szerint: ötven könyök volt a hosszúsága, huszonöt könyök a szélessége.

22 Ablakai, pillérei és pálmadíszei is megfeleltek a keletre néző kapu méreteinek. Hét lépcsőfok vezetett föl oda, ezek felől volt az előcsarnok.

23 Az északi kapuval szemben is volt a belső udvarnak egy kapuja, ugyanúgy, mint a keleti kapunál. Egyik kaputól a másikig a távolságot száz könyöknek mérte.

24 Azután déli irányba vezetett, ott volt a déli kapu. Megmérte a pilléreit és az előcsarnokát: ezek is ugyanolyan méretűek voltak.

25 Ennek is meg az előcsarnokának is ugyanolyan ablakai voltak körös-körül, mint amazok az ablakok. A kapu hosszúsága ötven könyök, szélessége huszonöt könyök volt.

26 Följáratának hét lépcsőfoka volt, ezek felől volt az előcsarnoka. Pálmadíszek is voltak a pillérein mind a két oldalon.

27 A belső udvarnak dél felé is volt egy kapuja. Egyik kaputól a másikig a távolságot dél felé is száz könyöknek mérte.

A belső udvar kapui és építményei

28 Azután bevitt engem a belső udvarba, a déli kapuhoz, és megmérte a déli kaput: méretei ugyanazok voltak, mint a külsőknek.

29 Őrszobáinak, pilléreinek és előcsarnokának ugyanazok voltak a méretei. Ennek is meg előcsarnokának is voltak ablakai körös-körül. A kapu hosszúsága ötven könyök, szélessége huszonöt könyök volt.

30 Körös-körül csarnokok voltak: hosszúságuk huszonöt könyök volt, szélességük pedig öt könyök.

31 A kapu előcsarnoka a külső udvarra nézett, pillérein pálmadíszek voltak, és följáratának nyolc lépcsőfoka volt.

32 Azután elvitt engem a belső udvarban kelet felé, és megmérte a kaput: méretei ugyanazok voltak.

33 Őrszobáinak, pilléreinek és előcsarnokának is ugyanazok voltak a méretei. Ennek és az előcsarnokának is voltak ablakai körös-körül. Ötven könyök volt a hosszúsága, huszonöt könyök a szélessége.

34 Előcsarnoka a külső udvarra nézett, pillérein pálmadíszek voltak mind a két oldalon, és följáratának nyolc lépcsőfoka volt.

35 Azután elvitt engem az északi kapuhoz, és megmérte: méretei ugyanazok voltak.

36 Ennek is voltak őrszobái, pillérei és előcsarnoka, ablakai is voltak körös-körül. Ötven könyök volt a hosszúsága, huszonöt könyök a szélessége.

37 Előcsarnoka a külső udvarra nézett, pálmadíszek voltak a pillérein mind a két oldalon, és följáratának nyolc lépcsőfoka volt.

38 Volt egy kamra is, amelynek az ajtaja a kapu csarnokára nézett. Ott mosták meg az égőáldozatot.

39 A kapu csarnokának egyik oldalán is meg a másik oldalán is volt két asztal. Azokon darabolták föl az égőáldozatot, a vétekáldozatot és a jóvátételi áldozatot.

40 A külső oldalon, az északi kapu bejáratához vezető lépcsőnél is volt két asztal, meg a kapu csarnokának másik oldalán is volt két asztal.

41 Egyik oldalon is meg a másik oldalon is négy asztal volt a kapu mellett, összesen nyolc asztal: ezeken darabolták föl az áldozatokat.

42 Az égőáldozat számára négy asztal volt faragott kőből: másfél könyök hosszú, másfél könyök széles és egy könyök magas. Ezekre tették azokat az eszközöket, amelyekkel az égőáldozatot és a véresáldozatot földarabolják.

43 A peremük egytenyérnyi volt, befelé hajlóan odaerősítve körös-körül. Az asztalokra tették az áldozati húst.

44 A belső kapu mellett volt két kamra a belső udvarban, az egyik az északi kapu oldalán dél felé nézett, a másik a déli kapu oldalán észak felé.

45 Akkor így szólt hozzám az a férfi: Ez a kamra, amely dél felé néz, azoké a papoké, akik a templomban végzik tennivalójukat.

46 Az a kamra pedig, amely északra néz, azoké a papoké, akik az oltárnál végzik tennivalójukat: ezek Cádók leszármazottai. A léviták közül ezek járulhatnak azÚrhoz a szent szolgálat végzésére.

47 Azután megmérte az udvart: hosszúsága száz könyök, szélessége is száz könyök, tehát négyzet alakú volt. A templom előtt volt az oltár.

A templomépület leírása

48 Azután bevitt engem a templom csarnokába, és megmérte a csarnok pilléreit: öt könyök volt az egyik oldalon, és öt könyök a másik oldalon. A kapu szélessége pedig három könyök volt az egyik oldalon, és három könyök a másik oldalon.

49 A csarnok hosszúsága húsz könyök volt, szélessége tizenegy könyök, és tíz lépcsőfok vezetett föl oda. A pilléreknél oszlopok voltak, egy az egyik oldalon, egy a másik oldalon.

Categories
Ezékiel

Ezékiel 41

1 Azután bevitt a templomba, és megmérte a pilléreket. Hat könyök széles volt az egyik oldalon, és hat könyök széles a másik oldalon: ilyen szélesek voltak a pillérek.

2 A bejárat szélessége tíz könyök volt, a bejárat oldalfala pedig öt könyök volt az egyik oldalon, és öt könyök a másik oldalon. Megmérte a templom hosszúságát is: negyven könyök volt, a szélessége pedig húsz könyök.

3 Azután bement a legbelső részbe, és megmérte a bejárat pilléreit: két könyök vastagok voltak. A bejárat hat könyök széles volt, a bejárat oldalfalai pedig hét könyök hosszúak voltak.

4 Megmérte a hosszúságát: húsz könyök volt, a szélessége pedig a templom felől húsz könyök. Akkor ezt mondta nekem: Ez a szentek szentje.

A templom körül levő építmények

5 Ezután megmérte a templom falát: hat könyök volt, a templomot körülvevő oldalépítmény szélessége pedig mindenütt négy könyök volt.

6 Harminc oldalfülke volt, egyik fülke a másik mellett, három sorban egymás fölött. A templom fala lépcsőzetesen volt építve az oldalfülkék számára körös-körül, hogy erősen álljanak, és a templom falába ne kelljen belekötni őket.

7 Az oldalfülkék emeletről emeletre szélesedtek, mert a templom fala lépcsőzetesen épült emeletről emeletre körös-körül: ezért lettek az oldalfülkék emeletről emeletre egyre szélesebbek. Az alsó sorról a középsőn át lehetett fölmenni a felsőre.

8 Láttam, hogy a templom mellett körös-körül kiemelkedő kövezet van, az oldalfülkék alapjától oldalra egy teljes mérőnádnyira, vagyis hatkönyöknyire.

9 Az oldalépítmény külső falának szélessége öt könyök volt. Volt egy szabad térség is a templom oldalfülkéi

10 és a kamrák között: ez húsz könyök széles volt mindenütt a templom körül.

11 Az oldalépítmény bejáratai a szabad térségre nyíltak, az egyik bejárat észak felé, a másik bejárat dél felé. A szabad térségen körös-körül volt egy öt könyök széles fal.

12 Az elkülönített helyen, a nyugat felőli melléképület hetven könyök széles volt; a melléképület fala öt könyök széles volt körös-körül, a hosszúsága pedig kilencven könyök volt.

13 Azután megmérte a templomot: száz könyök hosszú volt. Az elkülönített hely, a melléképület és annak falai száz könyök hosszúak voltak.

14 A templom eleje és az elkülönített hely keleti része száz könyök széles volt.

15 Megmérte a melléképület hosszúságát a mögötte levő elkülönített hely felől: a két oldalán levő falakkal együtt száz könyök volt.

A templom belső díszítése

A templom belseje és az udvari csarnok

16 meg a küszöbök, az ablakkeretek és az ablakmélyedések is a bejárattal szemben három oldalon faburkolattal voltak ellátva körös-körül, a földtől az ablakokig, az ablakok pedig zárhatók voltak.

17 A bejárattól a templom legbelsejéig meg onnan kifelé az egész falat körös-körül befelé és kifelé egyforma méretű

18 kerúbok és pálmák díszítették, úgyhogy minden pálma egy-egy kerúb közé került. Mindegyik kerúbnak két arca volt:

19 emberarc nézett az egyik oldalon levő pálmára, oroszlánarc a másik oldalon levő pálmára. Ilyen díszítés volt az egész templomban körös-körül.

20 A földtől a bejárat felső részének a magasságáig kerúbok és pálmák díszítették a templom falát.

21 A templom ajtófélfái négyszögletesek voltak. A szentély előtt pedig olyasmi látszott,

22 mint egy faoltár. Három könyök volt a magassága, két könyök a hosszúsága. Fából voltak a sarkai, az alapja meg az oldalai. Akkor így szólt hozzám: Ez azÚrszíne előtt álló asztal.

23 Kétszárnyú ajtaja volt a templomnak és a szentélynek.

24 Ezeknek az ajtóknak két szárnyuk volt, két lengő ajtószárny: kettő volt az egyik ajtón, és két szárnya volt a másik ajtónak is.

25 A templom ajtószárnyait ugyanolyan kerúbok és pálmák díszítették, mint a falakat. A csarnok előtt kívül fakorlát volt.

26 Kőkeretes ablakok és pálmadíszek voltak mind az egyik, mind a másik oldalon, a csarnok oldalainál. A templom oldalfülkéinél is korlátok voltak.

Categories
Ezékiel

Ezékiel 42

A papok használatára rendelt kamrák

1 Azután kivitt engem a külső udvarba északi irányban, és odavitt azoknak a kamráknak az épületéhez, amelyek az elkülönített hellyel szemben és a melléképülettel szemben északra voltak.

2 Hossza száz könyök volt, szélessége pedig ötven könyök; a bejárat északra nézett.

3 A belső udvar húszkönyöknyi térségével és a külső udvar kövezett részével párhuzamosan teraszok voltak egymással szemben, három szinten.

4 Belül a kamrák előtt tíz könyök széles, száz könyök hosszú járda volt; bejárataik északra néztek.

5 Az építmény felső kamrái rövidebbek voltak az alsó és a középső kamráknál, mert a teraszok helyet vettek el belőlük.

6 Mivel három szinten voltak, és nem voltak olyan oszlopaik, mint az udvari oszlopok, azért kellett az alsókhoz, majd a középsőkhöz képest, a földszinttől fölfelé egyre kisebbre készíteni.

7 Volt kívül egy fal, amely a kamrákkal párhuzamosan a külső udvar irányában húzódott a kamrák mentén, ennek a hossza ötven könyök volt.

8 A kamrák teljes hosszúsága a külső udvar felől ötven könyök volt, a templom felől pedig száz könyök.

9 Ezek alatt a kamrák alatt kelet felől volt egy bejárat azok számára, akik a külső udvar felől érkeztek.

10 Az udvar falának szélességében dél felől is voltak kamrák az elkülönített hellyel és a melléképülettel szemben,

11 és előttük futott egy út. Ugyanolyanok voltak, mint az északi kamrák, ugyanolyan hosszúak és szélesek voltak, azoknak megfelelők voltak a kijárataik és a bejárataik is:

12 olyanok voltak, mint a dél felőli kamrák bejáratai. Az út elejénél egy bejárat volt: ez az út a megfelelő fal előtt volt, amelyen kelet felől lehetett bemenni.

13 Azután ezt mondta nekem: Az északi és a déli kamrák, amelyek az elkülönített hely előtt vannak, szent kamrák. Ott ehetik meg a papok, akik azÚrhoz járulnak, az igen szent áldozatokat. Ott helyezik el az igen szent áldozatokat: az ételáldozatot, a vétekáldozatot és a jóvátételi áldozatot, mert szent az a hely.

14 Ha a papok bemennek oda, nem jöhetnek ki addig a szent területről a külső udvarra, míg ott bent le nem teszik ruháikat, amelyekben a szent szolgálatot végzik, mert szentek azok. Más ruhába kell öltözködniük, úgy mehetnek a nép számára kijelölt helyre.

A templomtér kerülete

15 Miután lemérte a belső építményeket, kivitt engem a kelet felé néző kapuhoz, és mérni kezdett körös-körül.

16 Megmérte a keleti oldalt mérőnáddal: ötszáz könyök volt mérőnáddal mérve. Majd megfordult,

17 és megmérte az északi oldalt: ötszáz könyök volt mérőnáddal mérve. Majd megfordult,

18 és a déli oldalt is megmérte: az is ötszáz könyök volt, mérőnáddal mérve.

19 Azután a nyugati oldal felé fordulva megmérte azt: ötszáz könyök volt mérőnáddal mérve.

20 Mind a négy égtáj felől megmérte. Kőfala volt körös-körül, amelynek a hosszúsága is ötszáz, a szélessége is ötszáz könyök volt. Ez választotta el a szent területet a közönségestől.

Categories
Ezékiel

Ezékiel 43

Isten dicsősége az új templomban

1 Azután odavezetett engem a kapuhoz, ahhoz a kapuhoz, amely keletre néz.

2 És íme, Izráel Istenének a dicsősége közeledett kelet felől; zúgása olyan volt, mint nagy vizek zúgása, a föld pedig ragyogott dicsőségétől.

3 A látvány, amelyet láttam, olyan volt, mint az, amelyet akkor láttam, amikor a város pusztulása bekövetkezett. Ugyanolyan volt, mint az a látvány, amelyet a Kebár-folyó mellett láttam. Ekkor arcra borultam.

4 AzÚrdicsősége pedig bement a templomba a keletre néző kapun át.

5 Ekkor fölemelt engem a lélek, bevitt a belső udvarba, és láttam, amint azÚrdicsősége betölti a templomot.

6 Hallottam, hogy a templomból szól hozzám valaki – pedig az a férfi mellettem állt –,

7 és ezt mondja nekem: Emberfia! Ez az én trónusomnak és lábaimnak a helye, ahol Izráel fiai között fogok lakni örökre. Nem szennyezi be többé szent nevemet Izráel háza, sem ők, sem királyaik paráznasággal, a királyok holttestével és áldozóhalmokkal

8 meg azzal, hogy küszöbüket az én küszöböm mellé, ajtófélfáikat pedig az én ajtófélfáim mellé helyezték, úgyhogy csak egy fal volt köztem és köztük. Beszennyezték szent nevemet utálatos tetteikkel, azért elbántam velük haragomban.

9 Most azonban felhagynak a paráznasággal, és elviszik előlem a királyok holttestét, én pedig köztük fogok lakni örökre.

10 Te, emberfia, mondd el Izráel házának, hogy milyen ez a templom. Ők pedig szégyenkezzenek bűneik miatt, és azután mértékül vehetik ezt a mintát.

11 Ha majd szégyenkezni fognak mindazok miatt, amiket elkövettek, akkor ismertesd velük a templom tervét és elrendezését, kijáratait és bejáratait, egész tervét és előírásait, egész tervét és a rá vonatkozó törvényeket; rajzold le a szemük láttára, hogy jegyezzék meg tervének és előírásainak minden részletét, és valósítsák meg!

12 Ez a templom törvénye. A hegy tetején körülhatárolt egész terület igen szent. Íme, ez a templom törvénye.

Az új oltár

13 Ezek az oltár méretei könyökben megadva (ez a könyök a szokásosnál egy tenyérrel hosszabb volt): körülötte volt egy egy könyök mély és egy könyök széles árok, amelynek a szélén egyarasznyi szegély volt. Ilyen magas volt az oltár:

14 az árok fenekétől az alsó tömb két könyök magas volt, a szélessége pedig egy könyök; a kisebb tömbtől a nagyobb tömbig négy könyök, és a szélessége egy könyök.

15 Maga a tűztér négy könyök magas volt, és a tűztérből négy szarv emelkedett ki.

16 A tűztér hosszúsága tizenkét könyök volt, a szélessége is tizenkét könyök: a négy oldala tehát egy négyzetet alkotott.

17 A felső tömb hosszúsága tizennégy könyök volt, a szélessége is tizennégy könyök, egyformán mind a négy oldalán. Egy félkönyöknyi szegély vette körül, az árok pedig egy könyök volt körös-körül. Az oltár lépcsője kelet felől volt.

18 Azután ezt mondta nekem: Emberfia! Így szól az én Uram, azÚr: Ezek az oltárra vonatkozó rendelkezések, arra az időre, amikor majd elkészül, hogy égőáldozatot mutassanak be rajta, és vért hintsenek rá.

19 A Cádók leszármazottai közül való lévita papoknak, akik elém járulhatnak a szent szolgálat végzésére – így szól az én Uram, azÚr–, adj egy bikaborjút vétekáldozatul!

20 Végy a véréből, és kend meg az oltár négy szarvát, a felső tömb négy sarkát meg a szegélyt körös-körül! Így mutass be vétekáldozatot, és végezz engesztelést érte!

21 Azután vedd a vétekáldozatra szánt bikát, és égesd el azt a templomhoz tartozó kijelölt helyen, a szentélyen kívül!

22 Másnap pedig vigyél egy hibátlan kecskebakot vétekáldozatul! Ugyanúgy mutassák be vétekáldozatul az oltárért, ahogyan a bikát bemutatták.

23 Miután megvolt a vétekáldozat, mutass be áldozatul egy hibátlan bikaborjút és egy hibátlan kost a nyájból!

24 Vidd oda azokat azÚrszíne elé, a papok pedig szórjanak rájuk sót, és mutassák be azokat égőáldozatul azÚrnak!

25 Hét napon át mindennap készíts el egy kecskebakot vétekáldozatul, továbbá egy bikaborjút és egy kost a nyájból; hibátlanokat készítsenek!

26 Hét napon át végezzenek engesztelést az oltárért, így tisztítsák meg, és így avassák föl!

27 Ezeknek a napoknak az elteltével, a nyolcadik naptól kezdve készítsék oda a papok az oltárra égőáldozataitokat és békeáldozataitokat, én pedig kegyelmes leszek hozzátok – így szól az én Uram, azÚr.

Categories
Ezékiel

Ezékiel 44

A keleti kaput zárva kell tartani

1 Azután visszavitt engem a szentély keletre néző külső kapujához, de az zárva volt.

2 Akkor ezt mondta nekem azÚr: Ez a kapu zárva marad. Nem nyithatják ki, és nem mehet be rajta senki, mert azÚr, Izráel Istene ment be rajta; ezért marad zárva.

3 Csak a fejedelem tartózkodhat ott, és étkezhet azÚrszíne előtt, mivel fejedelem ő. A kapu csarnoka felől menjen be, és arra is jöjjön ki.

A léviták szolgálati beosztása

4 Azután bevitt engem az északi kapun a templom elé, és láttam, hogy azÚrdicsősége betöltötte azÚrházát. Ekkor arcra borultam.

5 AzÚrezt mondta nekem: Emberfia! Jó figyeld meg: nyisd ki jól a szemedet, és hallgasd meg mindazt figyelmesen, amit elmondok neked azÚrházára vonatkozó rendelkezésekről és törvényekről! Jól figyelj arra, hogy kik mehetnek be a templomba, és kiket kell eltávolítani a szentélyből!

6 Mondd meg Izráelnek, ennek az engedetlen népnek: Így szól az én Uram, azÚr: Elég volt már mindenféle utálatos dolgotokból, Izráel háza!

7 Hiszen idegeneket, körülmetéletlen szívű és testű embereket engedtetek bejönni; jelenlétük szentélyemben meggyalázta házamat, amikor kenyeret, kövérjét és vért hoztatok nekem áldozatul. Ezzel megszegtétek szövetségemet, tetézve utálatos dolgaitokat.

8 Nem ti végeztétek a tennivalókat a szent dolgok körül, hanem rájuk bíztátok, hogy azok végezzék a tennivalókat helyettetek az én szentélyemben.

9 Ezt mondta az én Uram, azÚr: Az idegenek, az Izráel fiai között élő körülmetéletlen szívű és testű idegenek nem mehetnek be a szentélyembe.

10 Azok a léviták pedig, akik eltávolodtak tőlem, amikor tévelygett Izráel – tévelygett, mert a bálványokat követte –, bűnhődjenek bűnükért,

11 és ilyen szolgálatot teljesítsenek a szentélyemben: őrködjenek a templom kapuinál, és szolgáljanak a templomnál! Ők vágják le a nép égőáldozatát és véresáldozatát, és álljanak szolgálatukra!

12 Mivel bálványaik előtt szolgálták őket, és ezzel bűnbe vitték Izráel házát, azért felemelt kézzel tettem esküt arra – így szól az én Uram, azÚr–, hogy bűnhődni fognak bűnükért.

13 Nem járulhatnak elém, hogy mint papok szolgáljanak nekem, és nem nyúlhatnak a nekem szentelt dolgokhoz, sem az igen szent áldozatokhoz. Szégyenkezve kell viselniük utálatos tetteik következményét.

14 Arra rendelem őket, hogy a templom körül végezzék a tennivalókat, mindenféle szolgálatot és mindazt, amit el kell ott végezni.

A papi szolgálat kiváltsága

15 De a Cádók leszármazottai közül való lévita papok, akik szentélyemben végezték tennivalójukat, amikor Izráel fiai tévelyegtek, ők elém járulhatnak, hogy szolgáljanak engem. Ők állhatnak színem elé, hogy kövérjét és vért mutassanak be nekem áldozatul – így szól az én Uram, azÚr.

16 Ők mehetnek be a szentélyembe, és ők járulhatnak asztalomhoz, hogy engem szolgáljanak; ők végezhetik előttem a tennivalókat!

17 Ha bemennek a belső udvar kapuihoz, vászonruhába öltözzenek! Ne viseljenek gyapjúruhát, amikor szolgálatukat végzik a belső udvar kapuinál és a templomban.

18 Vászonsüveget viseljenek a fejükön, és vászonnadrágot a derekukon. Ne öltözzenek úgy föl, hogy megizzadjanak!

19 Ha pedig kijönnek a külső udvarba a kint levő néphez, vessék le azt a ruhájukat, amelyben a szolgálatot végezték, és tegyék le azt a szent kamrákban! Öltözzenek másik ruhába, hogy a szent ruhájukkal meg ne érintsék a népet!

20 Fejüket ne borotválják kopaszra, de hosszú hajat se növesszenek, hanem egyenletesen nyírassák a hajukat!

21 A papok nem ihatnak bort, amikor a belső udvarba mennek.

22 Özvegy vagy elbocsátott asszonyt nem vehetnek feleségül, csak Izráelből származó hajadont; papnak az özvegyét azonban elvehetik.

23 Oktassák a népemet, hogy különbséget tudjon tenni a szent és a közönséges között, és tanítsák meg őt a tisztátalan és tiszta megkülönböztetésére!

24 Peres ügyekben ők álljanak elő ítélkezni: az én törvényeim alapján ítélkezzenek! Ünnepeimre vonatkozó minden törvényemet és rendelkezésemet tartsák meg, és szombatjaimat szenteljék meg!

25 Halotthoz nem mehet, nehogy tisztátalanná váljék. Csak apjáért, anyjáért, fiáért, leányáért, testvéréért vagy nővéréért – ha az még nem volt férjnél – vállalhatja a tisztátalanságot.

26 Megtisztulása után számoljanak hét napot!

27 És amikor újra bemegy a szent helyre, a belső udvarba, hogy szolgálatot végezzen a szentélyben, mutasson be vétekáldozatot – így szól az én Uram, azÚr.

28 Lesz nekik örökségük: én leszek az örökségük! Ezért ne adjatok nekik birtokot Izráelben: én leszek az ő birtokuk!

29 Az ételáldozatból, a vétekáldozatból és a jóvátételi áldozatból fognak élni, és övék lesz mindaz, amit Izráelben esküvel szentelnek azÚrnak.

30 Minden első termésnek és minden felajánlásnak a legjava, bármiből ajánljátok fel, a papoké lesz. A tésztátokból készült első lepényt is adjátok a papnak, hogy áldás nyugodjék házatokon!

31 Semmiféle döglött vagy széttépett állatot, legyen az madár vagy egyéb állat, nem ehetnek a papok.

Categories
Ezékiel

Ezékiel 45

A szent terület kijelölése

1 Ha majd sorsvetéssel felosztjátok az országot, és mindenki megkapja a maga örökségét, ajánljatok fel az országból szent felajánlásként azÚrnak egy huszonötezer könyök hosszú és húszezer könyök széles területet! Az így körülhatárolt terület szent lesz.

2 Ebből a szent helyé lesz egy ötszázszor ötszáz könyöknyi négyzet, körülötte pedig ötven könyök szélességű legelő lesz.

3 Ebből a lemért területből mérj ki egy huszonötezer könyök hosszú és tízezer könyök széles területet: ezen lesz a szentély, amely igen szent.

4 Az ország szent területe ez: a papoké, a szentély szolgáié lesz, akik a szent szolgálat végzésére járulnak azÚrhoz. Itt lesz hely a házaik számára, és itt lesz a szentély szent területe.

5 Egy huszonötezer könyök hosszú és tízezer könyök széles terület pedig a lévitáké, a templom szolgáié lesz; ez lesz a birtokuk és a lakóhelyük.

6 Adjatok a városnak birtokul egy ötezer könyök széles és huszonötezer könyök hosszú területet a felajánlott szent terület mentén! Izráel egész házáé lesz ez.

7 A fejedelemé lesz a föld a felajánlott szent területnek és a város birtokának mindkét oldalán a felajánlott szent terület mellett meg a város birtoka mellett a nyugati szélétől nyugat felé, a keleti szélétől kelet felé. Hosszúsága olyan lesz, mint az egyes törzsek birtokrészeié, a nyugati határtól a keleti határig.

8 Ez a föld lesz a fejedelmek birtoka Izráelben, és többé ne nyomorgassák népemet! A többi földet pedig adják át Izráel háza törzseinek!

9 Így szól az én Uram, azÚr: Most már elég volt, Izráel fejedelmei! Hagyjatok fel az erőszakkal és a nép sanyargatásával, törvényesen és igazságosan járjatok el! Ne forgassátok ki többé népemet az örökségéből! – így szól az én Uram, azÚr.

10 Hiteles mérleget, hiteles vékát és hiteles batot használjatok!

11 A véka és a bat azonos űrtartalmú legyen! A bat a hómernak egy tizedrésze legyen, és a véka is a hómernak egy tizedrésze legyen; a hómert kell alapul venni.

12 A sekel húsz géra legyen! Az ötsekeles öt sekel legyen, a tízsekeles tíz sekel, egy mina pedig ötven sekel legyen nálatok!

Áldozati rendtartás

13 Felajánlásként adjatok minden hómer búzából egyhatod vékát, és minden hómer árpából egyhatod vékát.

14 Az olajból rendelt rész, batban megadva az olajat, ez: minden kór olajból egytized bat. Tíz bat tesz ki egy hómert, ahogyan tíz bat tesz ki egy kórt is.

15 Izráel nyájaiból minden kétszáz juh után adjatok egy juhot ételáldozatnak, égőáldozatnak és békeáldozatnak, hogy engesztelést végezzenek velük – így szól az én Uram, azÚr.

16 Az ország egész népe járuljon hozzá ehhez a felajánláshoz, amely Izráel fejedelmét illeti.

17 A fejedelem kötelessége pedig az lesz, hogy égőáldozatokat, ételáldozatot és italáldozatot vigyen az ünnepeken, újholdkor és szombatonként meg Izráel házának valamennyi ünnepén. Ő készíttessen vétekáldozatot, égőáldozatot és békeáldozatot, hogy engesztelést végezzenek Izráel házáért.

18 Ezt mondja az én Uram, azÚr: Az első hónap első napján végy egy hibátlan bikaborjút, és mutass be vétekáldozatot a szentélyért!

19 A pap vegyen a vétekáldozat véréből, és kenje meg a templom ajtófélfáját meg az oltár felső tömbjének négy sarkát és a belső udvar kapujának ajtófélfáját.

20 Így kell tenni a hónap hetedik napján a tévedésből vagy tudatlanságból vétkezők miatt, és így végezzetek engesztelést a templomért!

21 Az első hónap tizennegyedik napján ünnepeljétek meg a páskát! Az ünnep hét napján kovásztalan kenyeret kell enni.

22 A fejedelem készíttessen azon a napon egy bikát vétekáldozatul önmagáért és az ország egész népéért.

23 Az ünnepnek mind a hét napján készíttessen hét hibátlan bikát és hét hibátlan kost égőáldozatul azÚrnak, hét napon át mindennap; vétekáldozatul pedig naponként egy kecskebakot.

24 Ételáldozatul készíttessen egy véka lisztet bikánként és egy vékát kosonként, olajból pedig egy hínt minden véka liszthez.

25 A hetedik hónap tizenötödik napján, az ünnepen ugyanúgy készíttessen vétekáldozatot, égőáldozatot, ételáldozatot és olajat, mint ezen a hét napon.

Categories
Ezékiel

Ezékiel 46

Az áldozati rendtartás folytatása

1 Ezt mondja az én Uram, azÚr: A belső udvar keletre néző kapuja legyen bezárva a hat munkanapon, de szombaton és újhold napján legyen nyitva.

2 A fejedelem kívülről, a kapu csarnokán át menjen be, és álljon meg a kapuban az ajtófélfánál, amíg a papok elkészítik égőáldozatát és békeáldozatát, ő imádkozzék a kapu küszöbén, azután menjen ki, de a kaput ne zárják be estig.

3 Az ország népe is ennek a kapunak a bejáratánál imádkozzék szombaton és újholdkor azÚrszíne előtt.

4 Az az égőáldozat, amelyet a fejedelem szombaton mutat be azÚrnak, hat hibátlan bárány és egy hibátlan kos legyen.

5 Az ételáldozat legyen a koshoz egy véka finomliszt, a bárányokhoz pedig adjon annyi ételáldozatot, amennyit akar, továbbá egy hín olajat minden véka finomliszthez.

6 Újhold napján adjon egy hibátlan bikaborjút, hat bárányt meg egy kost; ezek is hibátlanok legyenek.

7 A bikához egy véka finomlisztet, a koshoz is egy vékát készítsen ételáldozatul, a bárányokhoz pedig annyit, amennyit akar, továbbá egy hín olajat minden véka finomliszthez.

8 Ha bemegy a fejedelem, a kapu csarnokán át menjen be, és ugyanazon az úton távozzék.

9 De ha az ország népe megy be azÚrszíne elé az ünnepeken, akkor aki az északi kapun át ment be imádkozni, az a déli kapun át távozzon; aki pedig a déli kapun át ment be, az az északi kapun át távozzon. Ne azon a kapun át térjen vissza, amelyen bement, hanem a szemben levőn át távozzon.

10 A fejedelem pedig ugyanakkor menjen be, amikor azok bemennek, és akkor távozzon, amikor azok távoznak.

11 A különféle ünnepeken legyen az ételáldozat egy véka liszt egy bikához, egy véka egy koshoz, a bárányokhoz annyi, amennyit akar; az olajból pedig egy hín minden véka finomliszthez.

12 Ha a fejedelem önkéntes áldozatot készíttet, akár égőáldozatot, akár békeáldozatot mutat be önkéntes áldozatul azÚrnak, akkor nyittassa ki a keletre néző kaput, és úgy készíttesse el égőáldozatát vagy békeáldozatát, ahogyan a nyugalom napján szokta elkészíttetni. Amikor távozik, zárják be a kaput utána.

13 Készíttessen naponként egy egyéves hibátlan bárányt égőáldozatul azÚrnak; minden reggel készíttesse el.

14 Ételáldozatul készíttessen hozzá minden reggel egyhatod véka finomlisztet és egyharmad hín olajat, amelyet a finomlisztbe kell keverni. AzÚrnak szóló ételáldozat ez, örök érvényű, állandó rendelkezés.

15 Így készítsék el a bárányt, az ételáldozatot és az olajat minden reggel; állandó égőáldozat ez.

A fejedelem birtokának öröklési rendje

16 Ezt mondja az én Uram, azÚr: Ha a fejedelem ajándékot akar adni az örökségéből valamelyik fiának, akkor az a fiáé lehet, hiszen az örökségen belül marad a birtokuk.

17 De ha az egyik szolgájának ad ajándékot az örökségéből, akkor az csak a felszabadulás meghirdetésének évéig lehet azé, azután visszaszáll a fejedelemre, mert az ő öröksége az, és a fiaié kell hogy legyen.

18 A nép örökségéből azonban nem vehet el a fejedelem, hogy ki ne szorítsa őket a birtokukból. A maga birtokából adjon örökséget a fiainak, nehogy elszéledjen népem a maga birtokáról.

Az áldozati konyhák

19 Azután bevitt engem oda, ahol a kapu mellett a papoknak rendelt szent kamrák voltak, amelyek északra néztek. Volt ott a nyugati szélén egy helyiség.

20 Ezt mondta nekem: Ezen a helyen főzzék a papok a jóvátételi áldozatot meg a vétekáldozatot, és ott süssék az ételáldozatot, mert nem szabad kivinniük a külső udvarba, hogy a nép meg ne érintse a szent dolgokat.

21 Azután kivitt a külső udvarba, és odavezetett az udvar négy sarkához: az udvar mindegyik sarkában egy-egy kisebb udvar volt.

22 Az udvar négy sarkában kisebb udvarok voltak: ezek negyven könyök hosszúak és harminc könyök szélesek voltak; mind a négynek ugyanaz volt a mérete.

23 Mind a négyet kerítés vette körül, a kerítések mellé pedig körös-körül tűzhelyek voltak telepítve.

24 Azt mondta nekem: Ezek a konyhák, itt főzik a templom szolgái a népnek jutó részt a véresáldozatból.

Categories
Ezékiel

Ezékiel 47

A templomból forrás fakad

1 Azután visszavitt engem a templom bejáratához. Ott víz fakadt a templom küszöbe alól kelet felől, mert a templom keletre néz. A víz a templom déli oldala mellől, az oltártól délre folyt tovább.

2 Azután kivitt engem az északi kapun át, és körülvitt kívül a keletre néző külső kapuhoz. A víz ott folydogált a kapu déli oldalánál.

3 Azután kelet felé ment mérőzsinórral a kezében, lemért ezer könyököt, és átvezetett a vízen: a víz bokáig ért.

4 Ismét lemért ezret, és átvezetett a vízen: a víz térdig ért. Újra lemért ezret, és átvezetett: a víz derékig ért.

5 Amikor újabb ezret mért, már nem tudtam átkelni a patakon, mert annyira mély volt a víz, hogy úszni kellett volna benne: a patakon nem lehetett átgázolni.

6 Akkor ezt kérdezte tőlem: Láttad-e, emberfia? Majd visszavezetett engem a patak partján.

7 Ahogy visszafelé mentem, láttam, hogy a patak partján innen is, túl is igen sok fa van.

8 Ezt mondta nekem: Ez a víz a keleti vidék felé tart, az Arábá-völgyben folyik tovább, és a tengerbe ömlik, a sóssá vált tengerbe, és meggyógyul tőle a víz.

9 Élni fog benne mindenféle élőlény, csak úgy nyüzsögnek majd, és ahová csak eljut a patak, igen sok hal lesz. Eljut oda ez a víz, és meggyógyul. Élni fog benne minden, ahová csak eljut a patak.

10 Halászok állnak majd ott, és Én-Gedítől Én-Eglajimig hálók szárítóhelye lesz. Olyan sok hal lesz benne és annyiféle, mint a Nagy-tengerben.

11 De a posványai és a mocsarai nem gyógyulnak meg, hogy sót adhassanak.

12 A patak partján innen is, túl is mindenféle gyümölcsfa nő majd. Levelük nem hervad el, gyümölcsük nem fogy el: havonként új terem, mert a szentélyből folyik oda a víz. Gyümölcsük eledelül szolgál, levelük pedig orvosságul.

Az új ország határai

13 Így szól az én Uram, azÚr: Ez lesz a határ, ezen belül osszátok fel az országot Izráel tizenkét törzse között; de Józsefnek két rész jusson!

14 Ugyanakkora örökséget osszatok az egyiknek, mint a másiknak! Fölemelt kézzel tettem esküt, hogy őseiteknek adom, most pedig rátok száll ez az ország örökségül.

15 Ez lesz az ország határa: az északi határvonal a Nagy-tengertől Hetlónon át a Cedádba vezető útig,

16 Hamát, Bérótá és Szibrajim, amely a Damaszkusz és Hamát közti határon van, Hácér-Hattíkón, amely Haurán határán van.

17 Ez lesz tehát a határ a tengertől Hacar-Énánig: Damaszkusz és Hamát területe ettől északra esik. Ez az északi oldal.

18 A keleti oldal Haurán és Damaszkusz közé esik. Azután a Jordán a határ Gileád és Izráel földje között, egészen a keleti tenger mellett levő Támárig. Ez a keleti oldal.

19 A dél felé eső oldal Támártól a Kádés melletti Meríbá vizéig húzódik, azután a Nagy-tenger patakja mellett. Ez a dél felé eső oldal.

20 A nyugati oldal a Nagy-tenger a déli határtól a Hamátba vezető útig. Ez a nyugati oldal.

21 Ezt a földet fogjátok felosztani Izráel törzsei között.

22 És amikor elosztjátok magatok között az örökséget, a köztetek élő jövevényeknek is adjatok, akiknek fiai már nálatok születtek. Olyanoknak tekintsétek őket, mint Izráel fiait, veletek együtt ők is osztozzanak Izráel törzseinek örökségében!

23 Abban a törzsben adjatok nekik örökséget, amelyben jövevényként élnek! – így szól az én Uram, azÚr.

Categories
Ezékiel

Ezékiel 48

Az új ország felosztása

1 Így következnek a törzsek név szerint: az északi határszéltől kiindulva, amely a Hetlónba vezető út mentén halad Hamát felé Hacar-Énánig úgy, hogy Damaszkusz területe észak felé esik, Hamát mellett; a keleti oldaltól a nyugati oldalig Dáné lesz egy rész.

2 Dán területe mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Áséré lesz egy rész.

3 Ásér területe mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Naftálié lesz egy rész.

4 Naftáli területe mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Manasséé lesz egy rész.

5 Manassé területe mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Efraimé lesz egy rész.

6 Efraim területe mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Rúbené lesz egy rész.

7 Rúben területe mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Júdáé lesz egy rész.

8 Júda területe mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig lesz a felajánlott terület: szélessége huszonötezer könyök, hosszúsága pedig annyi, mint egy-egy birtokrészé a keleti oldaltól a nyugati oldalig. Ennek a közepén lesz a szentély.

9 Az a felajánlott terület, amelyet azÚrnak felajánlotok, huszonötezer könyök hosszú és tízezer könyök széles lesz.

10 A felajánlott szent terület így oszlik meg: a papoké északon huszonötezer könyök hosszú, nyugaton tízezer könyök széles, keleten tízezer könyök széles, délen huszonötezer könyök hosszú. Ennek a közepén lesz azÚrszentélye.

11 Ez a Cádók leszármazottai közül fölszentelt papoké lesz, akik előttem végezték tennivalójukat, és nem tévelyegtek, mint a léviták, amikor tévelygett Izráel.

12 Övék lesz ez, mint az országból felajánlott igen szent terület, a léviták területe mellett.

13 A lévitáké lesz a papok területe mentén egy huszonötezer könyök hosszú és tízezer könyök széles rész. Az egésznek a hosszúsága tehát huszonötezer könyök, szélessége pedig húszezer könyök.

14 Nem szabad ebből semmit sem eladniuk, sem elcserélniük, és nem szállhat át másra, mert ez az ország legjava, azÚrszent tulajdona.

15 Az az ötezer könyöknyi terület, amely a huszonötezer könyök szélességből még fennmaradt, a város közönséges területe lesz, lakóhelyül és legelőül. Ennek a közepén lesz a város.

16 Ezek a méretei: az északi oldala négyezer-ötszáz, a déli oldala négyezer-ötszáz, a keleti oldala négyezer-ötszáz és a nyugati oldala is négyezer-ötszáz könyök.

17 A város legelője észak felé kétszázötven, dél felé kétszázötven, kelet felé kétszázötven és nyugat felé is kétszázötven könyök lesz.

18 Ami megmarad a felajánlott szent terület hosszúságából – keletre tízezer könyök, nyugatra tízezer könyök –, az ott lesz a felajánlott szent terület mellett, termése pedig legyen a városban dolgozó emberek kenyere.

19 Ami pedig a városban dolgozó embereket illeti, Izráel minden törzséből fognak ott dolgozni.

20 A felajánlott terület összesen huszonötezerszer huszonötezer könyök. Ez a négyzet, amelyhez hozzátartozik a város birtoka is, legyen a felajánlott szent terület!

21 A fennmaradó rész a fejedelemé: a felajánlott szent területnek és a város birtokának mindkét oldalán, a huszonötezer könyöknyi területtől a keleti határig és nyugat felé a huszonötezer könyöknyi területtől a nyugati határig, a törzseknek kiosztott birtokrészek közé eső terület lesz a fejedelemé. Ennek a közepén lesz a felajánlott szent terület és a szent templom.

22 A léviták birtoka és a város birtoka a fejedelem birtokai közé, a fejedelem birtoka pedig Júda területe és Benjámin területe közé esik.

23 A többi törzs területe így következik: a keleti oldaltól a nyugati oldalig Benjáminé lesz egy rész.

24 Benjámin területe mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Simeoné lesz egy rész.

25 Simeon területe mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Issakáré lesz egy rész.

26 Issakár területe mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Zebuloné lesz egy rész.

27 Zebulon területe mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Gádé lesz egy rész.

28 Gád területe mellett a dél felé eső oldalon a határ Támártól a Kádés melletti Meríbá vizéig húzódik, azután a Nagy-tenger patakja mellett.

29 Ezt a földet kell örökségként sorsvetéssel felosztani, és így részesednek belőle Izráel törzsei – így szól az én Uram, azÚr.

Az új Jeruzsálem

30 Ezek lesznek a város kijáratai, a négyezer-ötszáz könyök hosszú északi oldalon kezdve.

31 A város kapui Izráel törzseiről kapják a nevüket. Három kapu van északon: Rúbené egy kapu, Júdáé egy kapu és Lévié egy kapu.

32 Négyezer-ötszáz könyök hosszú a keleti oldal, és három kapu van rajta: Józsefé egy kapu, Benjáminé egy kapu és Dáné egy kapu.

33 Négyezer-ötszáz könyök hosszú a déli oldal, és három kapu van rajta: Simeoné egy kapu, Issakáré egy kapu és Zebuloné egy kapu.

34 Négyezer-ötszáz könyök hosszú a nyugati oldal, és három kapu van rajta: Gádé egy kapu, Áséré egy kapu és Naftálié egy kapu.

35 A város kerülete tizennyolcezer könyök. A város neve pedig ez lesz: Ott van azÚr!