Categories
Jeremiás

Jeremiás 16

Jeremiás élete ítéletet példáz

1 Majd így szólt hozzám azÚrigéje:

2 Ne végy senkit feleségül, ne legyenek fiaid és leányaid ezen a helyen!

3 Mert ezt mondja azÚra fiakról és a leányokról, akik ezen a helyen születnek, az anyákról, akik szülik, és az apákról, akik nemzik őket ebben az országban:

4 Halálos betegségben halnak meg, nem gyászolják meg és nem temetik el őket, trágyává lesznek a föld színén. Fegyver és éhínség miatt lesz végük, holttestük pedig az ég madarainak és a föld állatainak lesz az eledele.

5 Mert ezt mondja azÚr: Ne menj be gyászolók házába, siratni se menj, részvétet se mutass irántuk! Mert elveszem a békességet ettől a néptől – így szól azÚr–, a szeretetet és az irgalmat.

6 Meghal ennek az országnak apraja-nagyja. Nem temetik el és nem gyászolják meg őket, nem vagdossák össze magukat, és hajukat sem nyírják le értük.

7 Nem törnek kenyeret a gyászolónak vigasztalásul a halottért, és nem itatják meg a vigasztalás kelyhével se apjáért, se anyjáért.

8 Lakodalmas házba se menj be, és enni-inni ne ülj le közéjük!

9 Mert ezt mondja a SeregekUra, Izráel Istene: Majd meglátjátok, hogy még a ti időtökben véget vetek ezen a helyen a hangos, vidám örvendezésnek, a vőlegény és a menyasszony örömének!

10 Ha majd elmondod ennek a népnek mindezeket, megkérdezik tőled: Miért fenyeget bennünket azÚrennyi nagy veszedelemmel? Milyen bűnt és vétket követtünk el Istenünk, azÚrellen?

11 Így válaszolj nekik: Azt, hogy őseitek elhagytak engem – így szól azÚr–, más isteneket követtek, azokat szolgálták és imádták. Engem pedig elhagytak, és nem tartották meg törvényemet.

12 Ti meg még őseiteknél is nagyobb gonoszságot követtetek el, hiszen ti mindnyájan megátalkodott gonosz szívetek szerint éltek, és nem hallgattok rám.

13 Ezért eldoblak benneteket ebből az országból egy olyan országba, amelyet nemcsak ti, de még őseitek sem ismertek. Ott majd szolgálhattok más isteneket éjjel-nappal. Nem kegyelmezek meg nektek!

Ígéret a hazatérésről

14 De majd eljön az idő – így szól azÚr–, amikor nem azt mondják többé, hogy él azÚr, aki fölhozta Izráel fiait Egyiptom földjéről,

15 hanem azt, hogy él azÚr, aki fölhozta Izráelt észak földjéről és mindazokból az országokból, amelyekbe szétszórta őket. Mert visszaviszem őket földjükre, amelyet őseiknek adtam.

16 Íme, sok halászt hívatok – így szól azÚr–, hogy halásszák ki őket. Azután sok vadászt hívatok, hogy hajtsák össze őket minden hegyről, minden halomról és sziklahasadékból.

17 Bizony, szemmel tartom minden útjukat. Nem rejtőzhetnek el előlem, és bűnük nem maradhat rejtve szemem előtt.

18 Előbb azonban kétszeresen megfizetek nekik bűnükért és vétkükért, mert meggyalázták országomat holt bálványaikkal, és megtöltötték örökségemet utálatos szokásaikkal.

A pogányok is megtérnek

19 Ó,Uram, én erőm és mentsváram,

menedékem a nyomorúság idején!

Hozzád jönnek majd a nemzetek

a föld legszéléről is, és ezt mondják:

Bizony, hamis isteneik

voltak elődeinknek,

hiábavalók, egyik sem ér semmit!

20 Hiszen nem istenek azok,

akiket istenként készít

magának az ember!

21 Ezért most megmutatom,

ezúttal megmutatom nekik

kezemnek hatalmát, és megtudják,

hogyÚraz én nevem!

Categories
Jeremiás

Jeremiás 17

Júda bűne és bűnhődése

1 Júda vétke föl van írva

vasból készült íróvesszővel,

rá van vésve gyémántheggyel

szívük táblájára

és oltáraik szarvára.

2 Mert fiaik is oltáraikkal

és bálványoszlopaikkal törődnek

a zöldellő fáknál,

a magas halmokon

3 és a síkságból kiemelkedő hegyeken.

Vagyonodat és minden kincsedet

zsákmányul adom másoknak

áldozóhalmaid és vétkeid miatt,

melyeket országszerte elkövettél.

4 Elveszíted örökségedet,

melyet neked adtam,

ellenségeid szolgájává teszlek

olyan országban,

amelyet nem ismersz,

mert lángra lobbantottad haragomat,

örökké égni fog!

Az Istenben bízók élete

5 Ezt mondja azÚr:

Átkozott az a férfi,

aki emberben bízik,

és testi erőre támaszkodik,

azÚrtól pedig elfordul szíve!

6 Olyan lesz, mint bokor a pusztában:

nem remélhet a jövőtől semmi jót.

Kövek között tengődik a pusztában,

a szikes, lakatlan földön.

7 De áldott az a férfi,

aki azÚrban bízik,

akinek azÚra bizodalma.

8 Mert olyan lesz,

mint a víz mellé ültetett fa,

amely a folyóig ereszti gyökereit.

Nincs mitől félnie, ha eljön a hőség,

lombja üde zöld marad.

Száraz esztendőben sem kell aggódnia,

szüntelenül termi gyümölcsét.

Isten az emberi szívek ismerője

9 Csalárdabb a szív mindennél,

javíthatatlan; ki tudná kiismerni?!

10 Én, azÚrvagyok

a szívek ismerője,

a vesék vizsgálója,

mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete

és tetteinek gyümölcse szerint megérdemli.

11 Aki törvénytelenül gyűjt gazdagságot,

olyan, mint a madár,

amely idegen tojásokon ül.

Élete derekán itt kell hagynia,

és a végén bolondnak tartják.

12 Ó, dicső trónus,

kezdettől fogva felséges

a hely, ahol szentélyünk áll!

13 Uram, te vagy Izráel reménysége,

megszégyenülnek mind,

akik elhagynak téged.

A tőled elpártolók nevét a porba írják,

mert elhagyták azUrat,

a friss víznek forrását.

A próféta Isten oltalmát kéri

14 Gyógyíts meg,Uram,

akkor meggyógyulok,

szabadíts meg, akkor megszabadulok,

csak téged dicsérlek.

15 Lásd, ők ezt mondogatják nekem:

Hol van azÚrigéje?

Teljesedjék már be!

16 Én nem vonakodtam attól,

hogy pásztorod legyek,

és a végzetes napot nem kívántam.

Te tudod, mi jött ki ajkamon,

ismert volt az előtted.

17 Ne ejts rémületbe engem,

légy oltalmam a veszedelem napján!

18 Szégyenüljenek meg üldözőim,

ne én szégyenüljek meg!

Ők rettegjenek, ne én rettegjek!

Rájuk hozd el a veszedelem napját,

ismételten zúzd össze őket!

Felhívás a szombat megszentelésére

19 Ezt mondta nekem azÚr: Menj, és állj ki a nép kapujába, amelyen Júda királyai járnak ki és be, azután Jeruzsálem valamennyi kapujába,

20 és ezt mondd nekik: Halljátok azÚrigéjét, Júda királyai, ti, júdaiak mind, és Jeruzsálem minden lakója, akik bejártok ezeken a kapukon!

21 Így szól azÚr: Nagyon vigyázzatok, ne hordjatok ki és ne vigyetek be semmiféle terhet Jeruzsálem kapuin szombaton!

22 Házatokból se vigyetek ki terhet szombaton, és ne végezzetek azon semmiféle munkát, hanem szenteljétek meg a szombati napot, ahogyan őseiteknek megparancsoltam!

23 De ők nem hallgattak és nem figyeltek rá, hanem megmakacsolták magukat, nem engedelmeskedtek, és nem fogadták meg az intést.

24 De ha ti figyelmesen hallgattok rám – így szól azÚr–, és nem visztek be terhet a város kapuin szombaton, és megszentelitek a szombati napot azzal, hogy semmiféle munkát nem végeztek azon,

25 akkor olyan királyok és vezérek fognak bejárni ennek a városnak a kapuin, akik Dávid trónján ülnek, és harci kocsin meg lovon járnak; bejárnak majd ők és vezéreik meg Júda férfiai és Jeruzsálem lakói, és lakott lesz ez a város örökre.

26 És ide járnak majd Júda városaiból, Jeruzsálem környékéről, Benjámin földjéről, a Sefélá-alföldről, a hegyvidékről és a Délvidékről mindazok, akik égőáldozatot, véresáldozatot, ételáldozatot és füstáldozatnak való tömjént hoznak, meg akik hálaáldozatot hoznak azÚrházába.

27 De ha nem hallgattok rám, és nem szentelitek meg a szombatot, ha terhet hordtok, és úgy mentek be szombaton Jeruzsálem kapuin, akkor olthatatlan tüzet gyújtok kapuiban, és az megemészti Jeruzsálem palotáit!

Categories
Jeremiás

Jeremiás 18

Jeremiás a fazekasnál

1 Ezt az igét mondta azÚrJeremiásnak:

2 Indulj, menj el a fazekas házába, mert ott akarom közölni veled igéimet.

3 Elmentem tehát a fazekas házába, aki éppen a korongon dolgozott.

4 De rosszul sikerült az edény, amelyet a fazekas agyagból készített a kezével. Ekkor egy másik edényt készített belőle a fazekas, ahogyan azt jónak látta.

5 Ekkor így szólt hozzám azÚrigéje:

6 Vajon nem bánhatok-e én is úgy veled, Izráel háza, mint ez a fazekas? – így szól azÚr. Hiszen olyanok vagytok a kezemben, Izráel háza, mint az agyag a fazekas kezében.

7 Megtörténik, hogy kimondom egy népről vagy országról, hogy kigyomlálom, lerombolom és elpusztítom.

8 De ha megtér gonoszságából az a nép, amelyről beszéltem, akkor én is megbánom, hogy veszedelmet akartam zúdítani rá.

9 Megtörténik, hogy megígérem egy népnek vagy egy országnak, hogy felépítem és elplántálom.

10 De ha azt műveli, amit rossznak látok, és nem hallgat a szavamra, akkor megbánom, hogy jót akartam vele tenni.

11 Most azért mondd meg Júda férfiainak és Jeruzsálem lakóinak, hogy ezt mondja azÚr: Én most veszedelmet készítek, és tervet szövök ellenetek! Térjetek meg azért mindnyájan gonosz útjaitokról, jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket!

12 De ők ezt mondták: Ne fáradj! Mert mi csak a magunk feje után megyünk, és megátalkodott, gonosz szívünk szerint élünk!

A nép hűtlensége érthetetlen

13 Azért ezt mondja azÚr:

Kérdezzétek csak meg a népeket:

ki hallott ilyesmit?

Nagyon borzalmas, amit elkövetett

Izráel szűz leánya.

14 Eltűnik-e a hó

a Libánon sziklás tetejéről?

Kiszáradnak-e a másoktól érkező,

hűs vizű patakok?

15 De az én népem elfelejtett engem,

és a hitvány bálványoknak tömjénezik!

Eltántorították őket útjukról,

a régi ösvényről,

hogy más csapásokon járjanak,

egyenetlen úton.

16 Így teszik pusztává országukat,

mely iszonyatos marad örökre;

aki csak arra jár, megborzad,

és a fejét csóválja.

17 Keleti szélként szórom szét őket

az ellenség előtt.

A hátamat mutatom nekik,

és nem az arcomat

a pusztulásuk napján.

A papok és a próféták összeesküsznek Jeremiás ellen

18 Akkor ezt mondták: Gyertek, találjuk ki, mit tehetnénk Jeremiás ellen! Mert nem igaz, hogy nincs már a papnál tanítás, a bölcsnél tanács és a prófétánál ige! Gyertek, győzzük le vitában, hogy ne kelljen többé figyelnünk soha a szavára!

19 Figyelj rám,Uram,

halld meg, mit beszélnek ellenfeleim!

20 Szabad a jóért rosszal fizetni?

Hiszen vermet ástak nekem!

Emlékezz rá, hogy eléd álltam,

és szót emeltem értük,

hogy elfordítsam róluk haragodat.

21 Büntesd azért fiaikat éhínséggel,

és tedd őket fegyver martalékává!

Asszonyaik legyenek

meddők és özvegyek,

férfiaikat terítse le a halál,

ifjaikat háborúban

a fegyver vágja le!

22 Jajkiáltás hangozzék házaikból,

ha portyázó csapatokat hozol

rájuk hirtelen!

Mert vermet ástak,

hogy megfogjanak,

és csapdákat raktak lábam elé.

23 De te,Uram, ismered

ellenem szőtt gyilkos terveiket.

Ne bocsásd meg bűnüket,

ne töröld el színed elől vétküket!

Roskadjanak össze előtted,

bánj el velük haragod idején!

Categories
Jeremiás

Jeremiás 19

Az eltört cserépedény

1 Ezt mondta azÚr: Menj el a fazekashoz, és vegyél tőle egy cserépkorsót! Azután végy magad mellé néhány embert a nép és a papok vénei közül,

2 és menj ki a Ben-Hinnóm-völgybe, a fazekasok kapujának bejáratához, és hirdesd ott azokat az igéket, amelyeket én mondok neked!

3 Ezt mondd:

Halljátok azÚrigéjét, Júda királyai és Jeruzsálem lakói! Így szól a SeregekUra, Izráel Istene: Én olyan veszedelmet hozok erre a helyre, hogy belecsendül a füle annak, aki csak hallja!

4 Mert elhagytak engem, ezt a helyet pedig idegenné tették számomra azzal, hogy más isteneknek tömjéneztek benne, akiket nem ismertek sem ők, sem őseik, sem Júda királyai. Sok ártatlan vért is ontottak ezen a helyen.

5 Áldozóhalmokat is építettek Baalnak, hogy elégessék fiaikat égőáldozatul Baalnak, pedig ezt nem parancsoltam, nem rendeltem el, sőt eszembe sem jutott!

6 Azért eljön az az idő – így szól azÚr–, amikor nem Tófetnek nevezik többé ezt a helyet, sem Ben-Hinnóm-völgynek, hanem az Öldöklés völgyének.

7 Meghiúsítom ezen a helyen Júda és Jeruzsálem terveit: kiszolgáltatom őket ellenségeiknek, akik az életükre törnek, hogy fegyverrel ejtsék el őket. Holttestüket pedig az ég madarainak és a föld állatainak adom eledelül.

8 Ezt a várost pusztává és iszonyatossá teszem, és aki csak erre jár, megborzad, és iszonyat fogja el a várost ért mindenféle csapás miatt.

9 Megetetem velük fiaik és leányaik húsát, egyik ember megeszi a másiknak a húsát az ostrom és a szorongatás idején, amikor majd szorongatják őket ellenségeik, akik az életükre törnek.

10 Ezután törd össze a korsót azoknak a férfiaknak szeme láttára, akik veled mentek,

11 és mondd nekik, hogy így szól a SeregekUra: Úgy összetöröm ezt a népet és ezt a várost, ahogyan összetörik a cserépedényt, úgyhogy nem lehet többé megjavítani. A Tófetben pedig temetni fognak, mert másutt nem lesz elég hely a temetkezéshez.

12 Így cselekszem ezzel a hellyel és lakóival – így szól azÚr. A Tófethez teszem hasonlóvá ezt a várost.

13 Jeruzsálem házai és Júda királyainak palotái olyan tisztátalanok lesznek, mint az egész Tófet, mindazokkal a házakkal együtt, amelyeknek a tetején az ég minden seregének tömjéneztek, és italáldozatokat mutattak be más isteneknek.

Pashúr kalodába záratja Jeremiást

14 Amikor Jeremiás visszaért a Tófetből, ahová prófétálni küldte azÚr, kiállt azÚrházának udvarára, és ezt mondta az egész népnek:

15 Így szól a SeregekUra, Izráel Istene: El fogom hozni erre a városra és a hozzá tartozó többi városra mindazt a veszedelmet, amit kijelentettem róla. Mert megmakacsolták magukat, és nem hallgattak az én igéimre.

Categories
Jeremiás

Jeremiás 20

1 De Pashúr pap, Immér fia, aki azÚrháza felügyelőinek volt a vezetője, meghallotta, hogy mit prófétált Jeremiás.

2 Ezért megverette Jeremiás prófétát, majd bezáratta abba a kalodába, amely a felső Benjámin-kapuban volt, azÚrháza mellett.

3 Reggel, amikor kivétette Pashúr Jeremiást a kalodából, ezt mondta neki Jeremiás: Nem Pashúrnak nevez téged azÚr, hanem így: Iszonyat mindenütt!

4 Mert ezt mondja azÚr: Iszonyatot támasztok benned és minden barátodban. Elhullanak ellenségeik fegyvere által szemed láttára. Egész Júdát pedig Babilónia királyának kezébe adom, aki fogságba viszi őket Babilóniába, vagy karddal vágatja le őket.

5 Neki adom ennek a városnak minden vagyonát, szerzeményét és értékét. Júda királyainak összes kincsét is ellenségeik kezébe adom. Zsákmányul ejtik, elveszik, és Babilóniába viszik.

6 Te pedig, Pashúr, házad összes lakójával együtt fogságba mégy, és Babilóniába kerülsz. Ott halsz meg, ott temetnek el téged is meg összes barátodat is, mivel hazugságot prófétáltál nekik!

Jeremiás kesereg, hogy próféta lett

7 Rászedtél,Uram,

és én hagytam, hogy rászedj.

Erősebb voltál nálam, és legyőztél!

Nevetnek rajtam egész nap,

engem gúnyol mindenki.

8 Ahányszor csak megszólalok,

kiáltanom kell és hirdetnem,

hogy erőszak és elnyomás uralkodik.

AzÚrigéje csak gyalázatot

és gúnyt szerzett nekem egész nap.

9 Azt gondoltam: nem törődöm vele,

nem szólok többé az ő nevében.

De perzselő tűzzé vált szívemben,

csontjaimba van rekesztve.

Erőlködtem, hogy magamban tartsam,

de nincs rajta hatalmam.

10 Hallom, hogy sokan suttogják:

Iszonyat mindenütt?!

Jelentsétek föl! Föl is jelentjük!

Akik jóakaróim voltak,

mind a bukásomra várnak:

Talán rá lehet szedni!

Hatalmunkba ejtjük,

és bosszút állunk rajta!

11 De azÚrvelem van,

mint egy erős vitéz.

Ezért elbuknak üldözőim,

nem bírnak velem.

Csúfosan felsülnek,

kudarcot vallanak,

gyalázatuk soha nem megy majd feledésbe!

12 Ó, SeregekUra,

aki megvizsgálod az igazat,

aki belelátsz a vesékbe és a szívekbe!

Hadd lássam, hogy állsz bosszút rajtuk,

mert eléd tártam ügyemet!

13 Énekeljetek azÚrnak,

dicsérjétek azUrat,

mert kiragadja a szegény ember életét

a gonoszok kezéből!

14 Átkozott az a nap,

amelyen születtem,

ne legyen áldott az a nap,

amelyen anyám szült!

15 Átkozott az az ember,

aki hírül vitte apámnak,

hogy fiúgyermeke született,

és nagy örömet szerzett neki!

16 Úgy járjon az az ember,

mint a városok,

amelyeket szánalom nélkül

elpusztított azÚr:

reggel jajkiáltást halljon,

délben harci zajt!

17 Miért nem öltek meg anyám méhében,

hogy anyám lett volna a sírom,

és méhe örökre terhes maradt volna!

18 Minek is jöttem ki anyám méhéből,

ha csak gyötrelmet és szenvedést látok,

és napjaim szégyenben érnek véget?!

Categories
Jeremiás

Jeremiás 21

Jeremiás válaszol a király követeinek

1 Ezt az igét mondta azÚrJeremiásnak, amikor Cidkijjá király elküldte hozzá Pashúrt, Malkijjá fiát és Cefanjá papot, Maaszéjá fiát ezzel az üzenettel:

2 Kérdezd meg ügyünkben azUrat, mert Nebukadneccar, Babilónia királya háborút indított ellenünk! Talán csodát tesz velünk azÚr, ahogyan máskor, és ő is elvonul tőlünk.

3 Jeremiás így felelt nekik: Mondjátok meg Cidkijjának,

4 hogy ezt mondta azÚr, Izráel Istene: Én visszafordítok a kezetekben minden fegyvert, amellyel Babilónia királya és a káldeusok ellen harcoltok, akik ostromolnak benneteket a várfalon kívül, és behozom őket a város közepébe.

5 Mert én magam harcolok ellenetek kinyújtott kézzel és erős karral, lángoló haraggal és nagy felháborodással.

6 Megverem e város lakóit, embert és állatot egyaránt: súlyos dögvészben halnak meg.

7 Azután pedig – így szól azÚr– Cidkijját, Júda királyát, udvari embereit és a népet, akik megmaradnak e városban a dögvész, a fegyver és az éhínség után, kezébe adom Nebukadneccarnak, Babilónia királyának és ellenségeiknek, akik az életükre törnek. Kardélre hányja őket, nem szánja, nem kíméli, és nem irgalmaz nekik.

8 Ennek a népnek pedig mondd meg: Így szól azÚr: Én most elétek adom az élet útját és a halál útját.

9 Aki ebben a városban marad, az fegyver, éhínség és dögvész miatt fog meghalni. Aki azonban kimegy, és a benneteket ostromló káldeusokhoz pártol, az megmarad, és ajándékul kapja az életét.

10 Mert e város ellen fordulok, vesztére és nem javára – így szól azÚr. Babilónia királyának a kezébe kerül, és ő fölperzseli azt.

Jeruzsálem elpusztul

11 Júda királyi házának pedig mondd meg:

Halljátok azÚrigéjét,

12 Dávid háza! Így szól azÚr:

Törvényesen ítéljetek reggelenként,

mentsétek meg a kizsákmányoltat elnyomójától,

különben fellángol haragom, mint a tűz,

és égni fog olthatatlanul

gonosztetteik miatt!

13 Én rátok támadok, akik a völgyben

és a fennsík szikláján laktok

– így szól azÚr–,

akik ezt gondoljátok:

Ki törhetne ránk,

ki hatolhat be erődjeinkbe?

14 Ezért megbüntetlek titeket

saját tetteitek gyümölcse szerint

– így szól azÚr:

Tüzet gyújtok erdőtökben,

amely mindenestül megemészti azt!

Categories
Jeremiás

Jeremiás 22

Jövendölés a királyi ház és Jeruzsálem ellen

1 Ezt mondta azÚr: Menj Júda királyának a palotájába, és mondd el ott ezt az igét!

2 Mondd: Júda királya, aki Dávid trónján ülsz, hallgasd meg azÚrigéjét udvari embereiddel és népeddel együtt, akik bejártok ezeken a kapukon!

3 Ezt mondja azÚr: Járjatok el törvényesen és igazságosan! Mentsétek meg a kizsákmányoltat elnyomójától! A jövevényt, az árvát és az özvegyet ne nyomorgassátok! Ne erőszakoskodjatok, és ne ontsatok ártatlan vért ezen a helyen!

4 Ha eszerint jártok el, akkor olyan királyok fognak bejárni ennek a háznak a kapuin, akik Dávid trónján ülnek, és harci kocsin meg lovon járnak; bejárnak majd ők udvari embereikkel és népükkel együtt.

5 De ha nem hallgattok ezekre az igékre, én magamra esküszöm – így szól azÚr–, hogy rommá lesz ez a ház!

6 Mert ezt mondja azÚrJúda királyának palotájáról:

Ha olyan volnál is, mint a Gileád

vagy a Libánon csúcsa,

akkor is pusztává teszlek,

lakatlan várossá.

7 Pusztítókat küldök ellened,

csupa fölfegyverzett embert.

Kivágják legszebb cédrusaidat,

és tűzre vetik azokat.

8 Sok nép megy majd el e város mellett, és azt kérdezik egymástól: Miért bánt el így azÚrezzel a nagy várossal?

9 Akkor majd ezt fogják felelni: Azért, mert elhagyták Istenüknek, azÚrnak szövetségét, más isteneket imádtak, és azokat tisztelték.

Siratóének Sallúm fölött

10 Ne a halottat sirassátok,

és ne azt sajnáljátok!

Azt sirassátok, aki elmegy,

mert nem tér vissza többé,

nem láthatja viszont szülőföldjét.

11 Mert ezt mondja azÚrSallúmról, Jósiás fiáról, Júda királyáról, aki apja, Jósiás után lett király: Aki most elmegy erről a helyről, nem tér vissza ide többé.

12 Ott hal meg, ahová fogságba viszik, nem látja többé ezt az országot!

Jövendölés Jójákímról

13 Jaj annak,

aki nem igaz úton építi a házát,

és törvénytelen módon a felső szobáit,

felebarátját ingyen dolgoztatja,

és a bérét nem adja meg neki,

14 de ezt mondja: Hatalmas palotát építek,

tágas felső szobákat!

Ablakokat vágat rá,

cédrusfával burkolja,

és vörösre festeti!

15 Attól leszel király,

hogy halmozod a cédrust?

Apád talán nem evett és nem ivott?

De törvényesen és igazságosan járt el:

ezért ment jól a dolga!

16 Jogához segítette

a nincstelent és szegényt,

ezért ment jól a dolga!

Így tesz, aki ismer engem

– így szól azÚr.

17 Szemed és szíved nem törődik mással,

csak a magad hasznával.

Kiontod az ártatlanok vérét,

elnyomsz és sanyargatsz másokat!

18 Azért ezt mondja azÚrJójákímról, Jósiás fiáról, Júda királyáról:

Nem fogják így elsiratni:

Jaj, bátyám! Jaj, öcsém!

Így sem siratják el:

Jaj, uram! Jaj, felség!

19 Úgy temetik el, mint egy szamarat;

kivonszolják, kidobják

Jeruzsálem kapuin.

Jeruzsálem panaszos éneke

20 Menj föl a Libánonra, és jajgass,

a Básánon is hallasd hangodat!

Jajgass az Abárímon,

mert tönkrementek mind a szeretőid!

21 Intettelek, mikor még békében éltél,

de azt mondtad: Nem hallgatok rád!

Így éltél ifjúságod óta,

nem hallgattál a szavamra.

22 Pásztoraidat elsodorja a szél,

szeretőid fogságba mennek,

te pedig majd akkor szégyenkezni

és pirulni fogsz

minden gonoszságodért.

23 A Libánonon trónolsz,

a cédrusok közt van a fészked?!

Hogy fogsz majd nyögni,

ha rád törnek a fájdalmak,

mint a szülő asszonyra a vajúdás!

Jövendölés Konjáhúról

24 Életemre mondom neked, Konjáhú, Jójákím fia, Júda királya, ha pecsétgyűrű volnál is a jobb kezemen, még onnan is lehúználak! – így szól azÚr.

25 Azoknak a kezébe adlak, akik az életedre törnek, akiktől iszonyodsz: Nebukadneccarnak, Babilónia királyának és a káldeusoknak a kezébe!

26 Szülőanyáddal együtt egy másik országba doblak; nem ott születtetek, de ott fogtok meghalni!

27 Nem térhetnek vissza abba az országba, ahova oly nagyon szeretnének majd visszatérni.

28 Vajon hitvány, törött edény

ez a Konjáhú, amely senkinek sem kell?

Miért dobták hát el gyermekével együtt?

Miért dobták őket olyan országba,

amelyet nem ismertek?

29 Ország, ország, ország!

Hallgass azÚrszavára!

30 Így szól azÚr:

Úgy tartsátok számon ezt az embert,

mintha gyermektelen volna,

olyan emberként,

akinek sikertelen az élete.

Mert egyetlen leszármazottjának sem sikerül

Dávid trónjára ülnie

és valaha is uralkodnia Júdában.

Categories
Jeremiás

Jeremiás 23

A hűtlen pásztorok és az eljövendő király

1 Jaj a pásztoroknak, akik veszni hagyják és szétszélesztik legelőm nyáját! – így szól azÚr.

2 Azért ezt mondja azÚr, Izráel Istene a pásztorokról, akik népemet pásztorolják: Ti hagytátok, hogy elszéledjen és szétszóródjon a nyájam, nem törődtetek vele. Hát én majd törődöm veletek és gaztetteitekkel! – így szól azÚr.

3 Összegyűjtöm nyájam maradékát minden országból, ahová szétszórtam őket, és visszahozom őket legelőjükre, ahol szaporodni és sokasodni fognak.

4 Olyan pásztorokat adok melléjük, akik majd jól pásztorolják őket. Nem kell többé rettegniük és ijedezniük, számolgatni sem kell őket – így szól azÚr.

5 Eljön majd az idő

– így szól azÚr–,

amikor igaz sarjadékot

támasztok Dávidnak,

olyan királyt, aki bölcsen uralkodik,

törvényesen és igazságosan

jár el az országban.

6 Az ő napjaiban szabad lesz Júda,

Izráel is biztonságban él,

és így fogják nevezni:

AzÚra mi igazságunk!

7 Eljön majd az idő – így szól azÚr–, amikor nem azt mondják többé, hogy él azÚr, aki fölhozta Izráel fiait Egyiptom földjéről,

8 hanem azt, hogy él azÚr, aki fölhozta, hazahozta Izráel házának utódait észak földjéről és mindazokból az országokból, amelyekbe szétszórta őket; és a maguk földjén fognak lakni.

Harc a hamis próféták ellen

9 A prófétákról:

Összetört a szívem,

reszket minden csontom.

Olyan vagyok, mint a részeg,

és mint aki bortól lett mámoros,

ha azÚrra és szent igéjére gondolok.

10 Mert tele van az ország

házasságtörőkkel,

átkozódás miatt

gyászol a föld,

és szárazak a puszta legelői.

Törekvésük gonosz,

erejük a jogtalanság.

11 Próféta és pap egyaránt elvetemült,

még házamban is

megtalálom gonoszságukat

– így szól azÚr.

12 Ezért síkossá válik útjuk,

a homályban elcsúsznak

és elesnek rajta,

mert veszedelmet hozok rájuk,

büntetésük esztendejét!

– így szól azÚr.

13 Samária prófétáinál

botrányos dolgot látok:

Baal nevében prófétálnak,

és félrevezetik népemet, Izráelt.

14 Jeruzsálem prófétáinál

borzasztó dolgokat látok:

házasságtörők, hazugságban élnek,

bátorítják a gonosztevőket,

ezért senki sem tér meg gonoszságából.

Olyanok előttem

mindnyájan, mint Sodoma,

lakói pedig, mint Gomora.

15 Így szól tehát a SeregekUra

a próféták ellen:

Ürömmel etetem meg őket,

és méreggel itatom meg őket,

mert Jeruzsálem prófétái terjesztik

az elvetemültséget az egész országban.

16 Ezt mondja a SeregekUra:

Ne hallgassatok a próféták szavára,

amikor prófétálnak nektek;

bolonddá tesznek benneteket!

Saját szívük látomását hirdetik,

nem azt, amit azÚradott.

17 Váltig mondják azoknak,

akik megvetnek engem:

Azt mondja azÚr, hogy békességetek lesz!

És ezt mondják mindazoknak,

akik megátalkodott szívük szerint élnek:

Nem jön rátok veszedelem!

18 Mert ki volt jelen azÚrtanácsülésén,

ki látta őt,

és hallotta igéjét?

Ki figyelt igéjére,

és ki hallgatta engedelmesen?

19 Íme, azÚrforgószele,

lángoló haragja árad,

mint kavargó szélvész kavarog

a bűnösök feje fölött.

20 Nem szűnik azÚrharagja,

amíg el nem végzi

és meg nem valósítja

szíve szándékait.

Az utolsó napokban

értitek majd meg ennek az értelmét.

21 Nem küldtem e prófétákat,

mégis igyekeztek;

nem szóltam hozzájuk,

mégis prófétáltak.

22 Ha tanácsülésemen ott lettek volna,

akkor az én igéimet

hirdetnék népemnek,

megtérítenék őket

gonosz útjukról és gaztetteikből.

A hazug jövendölések ellen

23 Nemcsak a közelben vagyok Isten

– így szól azÚr–,

hanem Isten vagyok a távolban is!

24 El tud-e rejtőzni valaki

olyan helyre, ahol nem látom?

– így szól azÚr.

Nem én töltöm-e be

az eget és a földet?

– így szól azÚr.

25 Hallottam, hogy mit mondanak a próféták, akik hazug módon így prófétálnak nevemben: Álmot láttam, álmot láttam!

26 Meddig tart még ez? Mit forgatnak a hazugságot prófétáló próféták a fejükben, mikor saját szívük csalárdságát prófétálják?

27 El akarják talán feledtetni népemmel az én nevemet álmaikkal, amelyeket elbeszélnek egymásnak, ahogyan Baal kedvéért őseik is elfeledték nevemet?

28 Az a próféta, aki álmot látott, mondja meg, hogy csak álom volt. De aki igét kapott, hirdesse igémet igazán!

Mi köze a szalmának

a tiszta búzához?

– így szól azÚr.

29 Nem olyan-e az én igém, mint a tűz

– így szól azÚr–,

vagy mint a sziklazúzó pöröly?

30 Ezért rátámadok az olyan prófétákra – így szól azÚr–, akik egymástól lopkodják igéimet!

31 Rátámadok az olyan prófétákra – így szól azÚr–, akik csak a szájukat járatják, és azt állítják, hogy az kijelentés.

32 Rátámadok az olyan prófétákra, akik hazug álmaikat beszélik el – így szól azÚr–, és félrevezetik népemet hazugságaikkal és kérkedésükkel. Pedig nem küldtem őket, nem adtam parancsot nekik, és használni sem tudnak ennek a népnek – így szól azÚr.

33 Ha megkérdezi tőled ez a nép vagy egy próféta vagy egy pap, hogy mi azÚrígérete, akkor ezt mondd nekik: Az az ígéret, hogy elvetlek benneteket – így szól azÚr.

34 Ha egy próféta, pap vagy a nép azÚrígéretéről beszél, megbüntetem azt az embert háza népével együtt.

35 Csak azt kérdezhetitek egymástól, egyik ember a másiktól, hogy mit válaszolt azÚr, vagy hogy mit szólt azÚr!

36 De azÚrígéretét ne emlegessétek többé, mert az ígéret csak emberi beszéd, amellyel megváltoztatjátok az élő Istennek, a SeregekUrának, Istenünknek az igéjét.

37 Csak azt lehet kérdezni a prófétától, hogy mit válaszolt neki azÚr, vagy hogy mit szólt azÚr!

38 Ha azonban azÚrígéretéről beszéltek, akkor így szól azÚr: Mivel ki mertétek mondani azt, hogy azÚrígérete, noha üzentem nektek, hogy ne beszéljetek azÚrígéretéről,

39 ezért fölemellek benneteket, és elvetlek benneteket színem elől azzal a várossal együtt, amelyet nektek és őseiteknek adtam.

40 Örök szégyennel és örök gyalázattal sújtalak titeket, amely soha nem megy majd feledésbe!

Categories
Jeremiás

Jeremiás 24

Látomás a két kosár fügéről

1 Ezt mutatta nekem látomásában azÚr: Két kosár füge volt letéve azÚrtemploma előtt. Ez azután történt, hogy Nebukadneccar, Babilónia királya fogságba vitte Konjáhút, Jójákím fiát, Júda királyát és Júda vezetőit meg a mesterembereket és várépítőket Jeruzsálemből, és elvitette őket Babilóniába.

2 Az egyik kosárban nagyon jó fügék voltak, amilyenek a korai fügék. A másik kosárban igen rossz fügék voltak, ehetetlenül rosszak.

3 Ezt kérdezte tőlem azÚr: Mit látsz, Jeremiás? Ezt feleltem: Fügéket. A jó fügék igen jók, a rosszak pedig igen rosszak, ehetetlenül rosszak.

4 Ekkor így szólt hozzám azÚrigéje:

5 Ezt mondja azÚr, Izráel Istene: Ahogy ezekre a jó fügékre nézek, olyan jó szándékkal nézek majd Júda foglyaira is, akiket a káldeusok országába küldtem erről a helyről.

6 Jó szándékkal tekintek rájuk, és visszahozom őket ebbe az országba: felépítem őket és nem döntöm romba, elplántálom és nem gyomlálom ki őket.

7 Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok azÚr. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek, mert teljes szívükkel megtérnek hozzám.

8 De amilyenek a rossz fügék, amelyek ehetetlenül rosszak – mondja azÚr–, olyanná teszem Cidkijját, Júda királyát, vezető embereit és Jeruzsálem maradékát, akik itt maradtak ebben az országban, meg azokat is, akik Egyiptomba települtek.

9 Elrettentő példává teszem őket a föld minden országa számára. Szitokszóként, átkaikban példálózva, maró gúnnyal fogják emlegetni őket mindenütt, ahová csak szétszórom őket.

10 Fegyvert, éhínséget és dögvészt bocsátok rájuk, amíg csak el nem tűnnek arról a földről, amelyet nekik és őseiknek adtam.

Categories
Jeremiás

Jeremiás 25

Babilónia Isten büntetésének az eszköze

1 Ez az ige szólt Jeremiáshoz Júda egész népéről Jójákímnak, Jósiás fiának, Júda királyának a negyedik esztendejében, amely Nebukadneccarnak, Babilónia királyának első esztendeje volt.

2 Ezt hirdette Jeremiás próféta Júda egész népének és Jeruzsálem minden lakójának:

3 Jósiásnak, Ámón fiának, Júda királyának a tizenharmadik esztendejétől fogva a mai napig, tehát huszonhárom éven át szólt hozzám azÚrigéje, én pedig hirdettem nektek, idejében hirdettem, de ti nem hallgattatok rám.

4 AzÚrelküldte hozzátok szolgáit, a prófétákat, idejében küldte, de ti nem hallgattatok és nem figyeltetek rájuk, meg sem hallgattátok őket.

5 A próféták ezt mondták: Térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról és gaztetteiből! Akkor mindörökké azon a földön lakhattok, amelyet nektek és őseiteknek adott azÚr.

6 Ne kövessetek más isteneket, ne tiszteljétek és ne imádjátok őket! Ne bosszantsatok engem kezetek csinálmányaival, hogy rosszat ne tegyek veletek!

7 De ti nem hallgattatok rám – így szól azÚr–, csak azért, hogy bosszantsatok kezetek csinálmányaival, a saját vesztetekre.

8 Azért ezt mondja a SeregekUra: Mivel nem hallgattatok az én igéimre,

9 elhozatom észak valamennyi nemzetségét – így szól azÚr– meg szolgámat, Nebukadneccart, Babilónia királyát. Rázúdítom erre az országra, lakóira és valamennyi szomszédos népre. Kiirtom őket, hogy megborzadva felszisszen, aki látja, mert örökre romhalmazzá teszem őket.

10 Megszüntetem náluk a hangos, vidám örvendezést, a vőlegény és a menyasszony örömét, a malomzúgást és a mécsvilágot.

11 Ez az ország szörnyű romhalmazzá lesz, és ezek a népek Babilónia királyának fognak szolgálni hetven esztendeig.

12 De ha majd letelik a hetven év, megbüntetem Babilónia királyát és népét – így szól azÚr– meg a káldeusok országát bűnei miatt, és pusztasággá teszem örökre.

13 Mert beteljesítem mindazt, amit erről az országról mondtam, mindazt, ami meg van írva ebben a könyvben, amelyet Jeremiás a népekről prófétált.

14 Ők is szolgálni fognak hatalmas népeknek és nagy királyoknak. Így fizetek meg nekik tetteikért, amelyeket elkövettek.

A harag serlege

15 Ezt mondta nekem azÚr, Izráel Istene: Vedd el kezemből ezt a poharat, amelyben a harag bora van, és adj inni belőle minden népnek, amelyhez küldelek.

16 Igyanak és tántorogjanak eszeveszetten a fegyver miatt, amelyet én küldök ellenük!

17 Elvettem a poharat azÚrkezéből, és inni adtam minden népnek, amelyhez küldött azÚr:

18 Jeruzsálemnek és Júda városainak, királyainak és vezetőinek, hogy romhalmazzá tegye azokat. Megborzad és felszisszen, aki látja, és átkaiban példálózik velük. Így van ez ma is.

19 Inni adtam a fáraónak, Egyiptom királyának, udvari embereinek, vezéreinek és egész népének;

20 minden keverék népnek és Úc földje minden királyának; a filiszteusok országa valamennyi királyának: Askelónnak, Gázának, Ekrónnak és Asdód maradékának,

21 továbbá Edómnak, Móábnak és az ammóniaknak,

22 Tírusz minden királyának, Szidón minden királyának és a tengeri szigetek királyainak:

23 Dedánnak, Témának, Búznak és minden körülnyírt hajúnak;

24 Arábia összes királyának és a keverék népek minden királyának, akik a pusztában laknak,

25 Zimrí összes királyának, Élám összes királyának és Média összes királyának,

26 észak összes királyának, a közelieknek és a távoliaknak egyaránt, egyiknek a másik után: a föld minden országának, ahány csak van a föld színén. Legvégül Sésak királyának is kell innia!

27 Mondd nekik: Így szól a SeregekUra, Izráel Istene: Igyatok, részegedjetek le, és hányjatok! Ejtsen el benneteket az ellenetek küldött fegyver, ne tudjatok fölkelni!

28 Ha pedig nem akarják elvenni kezedből a poharat, hogy igyanak belőle, ezt mondd nekik: Így szól a SeregekUra: Ki kell innotok!

29 Mert ha először arra a városra hoztam veszedelmet, amelyet rólam neveztek el, ti talán büntetlenül maradhattok? Nem maradtok büntetlenül! Mert a föld minden lakója ellen fegyvert küldök – így szól a SeregekUra.

A népek pusztulása

30 Te pedig prófétálj, és mondd el nekik ezeket az igéket:

Felharsan azÚrhangja a magasból,

mennydörög szent hajlékából,

harsányan rákiált legelőjére,

az ország minden lakójára;

szőlőtaposók módján kiált,

31 zúgása eljut a föld határáig.

Mert pere van azÚrnak a népekkel,

megítél minden embert,

a bűnösöket kardélre hányja

– így szól azÚr.

32 Ezt mondja a SeregekUra:

Indul a vész néptől néphez,

nagy forgószél támad a föld végéről.

33 Azon a napon annyi embert öl meg azÚra föld egyik szélétől a másikig, hogy nem tudják elsiratni, sem összegyűjteni, sem eltemetni őket: trágyaként hevernek szerte a földön.

34 Jajgassatok, pásztorok, kiáltozzatok,

hempergőzzetek meg a porban, vezetői a nyájnak,

mert eljött rátok a mészárlás ideje;

összetörtök, mint amikor

leesik a drága edény!

35 Nincs hová futniuk a pásztoroknak,

és menekülniük a nyáj vezetőinek.

36 Pásztorok kiáltása hangzik,

a nyáj vezetőinek jajgatása,

mert elpusztította legelőiket azÚr.

37 Kihaltak a békés delelőhelyek

azÚrizzó haragja miatt.

38 Elhagyta rejtekét,

mint egy hím oroszlán;

gyilkos fegyverétől,

izzó haragjától

országuk pusztasággá válik.