Categories
Zsoltárok

Zsoltárok 53

Az emberek romlottsága

1 A karmesternek: „A betegség” kezdetű ének dallamára. Dávid tanítókölteménye.

2 Azt gondolja magában a bolond,

hogy nincs Isten!

Romlottak és utálatosak tetteik,

senki sem tesz jót.

3 Isten letekint a mennyből

az emberekre, hogy lássa,

van-e köztük értelmes,

aki keresi az Istent.

4 Mindnyájan elpártoltak tőle,

egyaránt megromlottak.

Senki sem tesz jót,

egyetlen ember sem.

5 Nem tudják a gonosztevők,

akik úgy eszik népemet,

ahogy a kenyeret eszik,

de Istenhez nem kiáltanak,

6 hogy majd egyszer igen megrettennek,

akik addig nem rettegtek!

Mert szétszórja Isten

támadóid csontjait,

megszégyeníted őket,

mert Isten megvetette őket.

7 Bárcsak eljönne a Sionról

Izráel szabadulása!

Amikor Isten jóra fordítja népe sorsát,

ujjong majd Jákób, és örül Izráel.

Categories
Zsoltárok

Zsoltárok 54

Könyörgés segítségért

1 A karmesternek: Húros hangszerre. Dávid tanítókölteménye,

2 abból az időből, amikor a zífiek Saulhoz mentek, és ezt mondták neki: Nem tudod, hogy Dávid nálunk rejtőzködik?

3 Istenem, segíts meg neveddel,

szolgáltass nekem igazságot hatalmaddal!

4 Istenem, hallgasd meg imádságomat,

figyelj beszédemre!

5 Mert idegenek támadtak rám,

erőszakos emberek törtek életemre,

akik nem törődnek Istennel. (Szela.)

6 De Isten megsegít engem,

az Úr megtartja életemet.

7 Szálljon a baj támadóimra,

semmisítsd meg őket igazságoddal!

8 Készségesen áldozok neked,

magasztalom neved,

Uram, mert jó vagy.

9 Mert minden nyomorúságból kimentettél engem,

megvetéssel nézek ellenségeimre.

Categories
Zsoltárok

Zsoltárok 55

Panasz a hűtlen barátok miatt

1 A karmesternek: Húros hangszerre. Dávid tanítókölteménye.

2 Istenem, figyelj imádságomra,

ne zárkózz el könyörgésem elől!

3 Figyelj rám, hallgass meg engem!

Bánatomban bolyongok, és sóhajtozom

4 az ellenség hangoskodása,

a bűnösök nyomorgatása miatt.

Mert bajt zúdítanak rám,

és haraggal támadnak rám.

5 Szívem vergődik keblemben,

halálos rémület fogott el.

6 Félelem és reszketés lepett meg,

borzongás járt át.

7 Ezért így szóltam:

Miért is nincs szárnyam,

mint a galambnak,

hogy elrepülhetnék,

és nyugton lehetnék?

8 Messzire bujdosnék,

a pusztában laknék. (Szela.)

9 Sietve keresnék menedéket

a szélvész és a vihar elől.

10 Kergesd szét őket, Uram,

zavard össze nyelvüket!

Csak erőszakot és viszályt látok a városban;

11 ez megy éjjel-nappal falai közt,

vész és nyomor van benne.

12 Romlás uralkodik benne,

nem távozik tereiről

a zsarnokság és a csalás.

13 Nem az ellenség gyaláz engem,

azt elszenvedném.

Nem gyűlölőm hatalmaskodik rajtam,

előle elrejtőzném.

14 Hanem te, magamfajta ember,

bizalmas jó barátom,

15 akivel meghitt barátságban voltam;

az Isten házába együtt jártunk

a gyülekezet körében.

16 Törjön rájuk a halál!

Szálljanak elevenen a holtak hazájába,

mert gonoszsággal van tele lakóhelyük.

17 Én pedig Istenhez kiáltok,

és azÚrmegsegít engem.

18 Bár reggel, délben, este

gondban vagyok, és sóhajtozom,

ő meghallja hangomat.

19 Megszabadít engem támadóimtól,

hogy békességem legyen,

bár sokan vannak ellenem.

20 Meghallgat Isten,

és megalázza őket az,

aki ősidők óta trónján ül. (Szela.)

Mert nem akarnak megváltozni,

és nem félik az Istent.

21 Kezet emelt jó barátjára,

és meggyalázta a szövetséget.

22 Szája simább a vajnál,

de viszálykodáson jár az esze.

Beszéde lágyabb az olajnál,

pedig olyan, mint a kivont kard.

23 Vesd azÚrra terhedet,

és ő gondot visel rád!

Nem engedi sohasem,

hogy ingadozzon az igaz.

24 Istenem, te taszítod őket a sírnak mélyére.

A véreskezű és álnok emberek

az emberélet felét sem érik el.

De én benned bízom!

Categories
Zsoltárok

Zsoltárok 56

Könyörgés nagy veszélyben

1 A karmesternek: „A messzi fák galambja” kezdetű ének dallamára. Dávid bizonyságtétele abból az időből, amikor a filiszteusok elfogták Gátban.

2 Légy kegyelmes hozzám, Istenem,

mert bosszút lihegnek ellenem,

szüntelenül támadnak

és gyötörnek engem.

3 Ellenségeim szüntelenül bosszút lihegnek,

sokan támadnak rám kevélyen.

4 Ha félek is, benned bízom!

5 Istenben, akinek igéjét dicsérem,

Istenben bízom, nem félek,

ember mit árthat nekem?!

6 Szüntelenül elferdítik szavaimat,

minden gondolatukkal

rosszat akarnak nekem.

7 Összefognak, lesben állnak,

lépteimet figyelik,

mert az életemre törnek.

8 Megmenekülhetnek-e gazságuk ellenére?

Taszítsd el haragodban

e népséget, Istenem!

9 Te számon tartod bolyongásomat.

Gyűjtsd könnyeimet tömlődbe,

legyenek benne könyvedben!

10 Meghátrálnak majd ellenségeim,

amikor hozzád kiáltok.

Ebből tudom meg, hogy Isten velem van.

11 Istenben, akinek igéjét dicsérem,

azÚrban, akinek igéjét dicsérem,

12 Istenben bízom, nem félek,

ember mit árthat nekem?!

13 Tartozom neked, Istenem, fogadalmaimmal,

megadom hálaáldozatomat.

14 Hiszen megmentettél engem a haláltól,

lábamat az elbukástól,

hogy járhassak Isten színe előtt

az élet világosságában.

Categories
Zsoltárok

Zsoltárok 57

Bizalom Istenben

1 A karmesternek: A „Ne veszíts el” kezdetű ének dallamára. Dávid bizonyságtétele abból az időből, amikor Saul elől a barlangba menekült.

2 Könyörülj, Istenem, könyörülj rajtam,

mert nálad keres oltalmat a lelkem!

Szárnyaid árnyékában keresek oltalmat,

míg elvonul a veszedelem.

3 A felséges Istenhez kiáltok,

Istenhez, aki mellém áll.

4 Segítséget küld nekem a mennyből,

csúffá teszi üldözőimet. (Szela.)

Isten elküldi szeretetét és hűségét.

5 Oroszlánok között fekszem,

amelyek felfalják az embereket.

Foguk lándzsa és nyíl,

nyelvük éles kard.

6 Magasztaljanak téged a mennyben, Istenem,

dicsőítsenek az egész földön!

7 Hálót vetettek lábaim elé,

megalázták lelkemet.

Vermet ástak nekem,

de maguk estek bele. (Szela.)

8 Kész a szívem, Istenem,

kész a szívem arra,

hogy énekeljek és zengedezzek!

9 Ébredj, lelkem,

ébredj, lant és hárfa,

hadd ébresszem a hajnalt!

10 Magasztallak, Uram, a népek közt,

zsoltárt zengek rólad a nemzetek közt,

11 mert szereteted az égig ér,

hűséged a magas fellegekig.

12 Magasztaljanak téged a mennyben,

Istenem, dicsőítsenek az egész földön!

Categories
Zsoltárok

Zsoltárok 58

Isten igazságot tesz a földön

1 A karmesternek: A „Ne veszíts el” kezdetű ének dallamára. Dávid bizonyságtétele.

2 Valóban igazat beszéltek,

ti, hatalmasok,

és pártatlanul ítélkeztek

az emberek fölött?

3 Hiszen álnokságon jár az eszetek,

arra törekedtek, hogy az országban

erőszakkal érvényesüljetek.

4 Pártütők a bűnösök,

már amikor a világra jönnek,

tévelygők a hazugok,

amint megszületnek.

5 Mérgük olyan, mint a kígyóméreg,

olyanok, mint a süket vipera,

amelynek oly tompa a füle,

6 hogy nem hallja a kígyóbűvölőt,

a varázslásban jártas igézőt.

7 Istenem, törd össze

szájukban a fogakat!

Zúzd össze,Uram,

az oroszlánok állkapcsát!

8 Tűnjenek el, mint a szétfolyó víz!

Ha lőni akarnak,

nyilaik legyenek tompák!

9 Járjanak úgy, mint a csiga,

amely széjjelmállik,

vagy mint az elvetélt magzat,

amely nem látott napvilágot.

10 Mielőtt tüske nőne cserjéteken,

ragadja el a forgószél,

akár élő, akár elszáradt.

11 Örül az igaz, ha látja a megtorlást,

lába a bűnösök vérében fürdik.

12 Az emberek pedig ezt mondják:

Mégis van az igaznak jutalma!

Mégis van Isten,

aki igazságot tesz a földön!

Categories
Zsoltárok

Zsoltárok 59

Könyörgés oltalomért

1 A karmesternek: A „Ne veszíts el” kezdetű ének dallamára. Dávid bizonyságtétele abból az időből, amikor Saul embereket küldött, hogy tartsák szemmel a házát, és öljék meg.

2 Ments meg ellenségeimtől, Istenem,

védj meg támadóimtól!

3 Ments meg a gonosztevőktől,

szabadíts meg a vérszomjas emberektől!

4 Mert ólálkodnak körülöttem,

életemre törnek a hatalmasok,

pedig se bűnöm, se vétkem, ó,Uram!

5 Bár nincs semmi bűnöm,

sietnek, hogy rám rontsanak.

Serkenj föl, jöjj ide, láss meg!

6 Hiszen te vagy,Uram,

a Seregek Istene, Izráel Istene!

Ébredj föl, büntesd meg e népeket,

ne kegyelmezz az alávaló gonoszoknak! (Szela.)

7 Esténként visszatérnek,

morognak, mint a kutyák,

csatangolnak a városban.

8 Szájuk tajtékzik,

ajkuk között mintha kardok volnának.

Azt gondolják, nem hallja őket senki.

9 De te,Uram, nevetsz rajtuk,

csúffá teszed e népeket.

10 Te vagy az én erőm,

rád figyelek, Isten az én erős váram.

11 Szeretetével jön felém Istenem.

Még megengedi Isten,

hogy lássam ellenségeim vesztét.

12 Ne öld meg őket,

hogy népem ne felejtsen!

Tedd őket bujdosókká hatalmaddal,

taszítsd el őket, Uram, mi pajzsunk!

13 Ejtse őket csapdába gőgjük,

vétkes szájuk és ajkuk beszéde,

hiszen csupa átok és hazugság,

amit beszélnek!

14 Végezz velük haragodban!

Végezz velük, hogy ne legyenek!

Hadd tudják meg az egész földön,

hogy Isten uralkodik Jákóbon! (Szela.)

15 Esténként visszatérnek,

morognak, mint a kutyák,

csatangolnak a városban.

16 Ennivaló után kóborolnak,

és ha nem laknak jól, vonítanak.

17 Én pedig hatalmadról énekelek,

magasztalom minden reggel hűségedet.

Mert erős váram vagy,

menedékem, mikor bajba jutok.

18 Te vagy az én erőm,

rólad zeng énekem.

Erős váram az Isten,

az én hűséges Istenem!

Categories
Zsoltárok

Zsoltárok 60

Isten megaláz, de fel is magasztal

1 A karmesternek: A „Liliomok” kezdetű ének dallamára. Intelem, Dávid tanító bizonyságtétele

2 abból az időből, amikor a naharajimi és a cóbái arámok ellen harcolt, Jóáb pedig visszafordult, és levágott a Sós-völgyben tizenkétezer edómi embert.

3 Ó, Isten! Elvetettél,

szétszórtál bennünket!

Megharagudtál ránk,

állíts helyre minket!

4 Megrendítetted, megrepesztetted a földet.

Gyógyítsd be sebeit, mert megindult.

5 Szörnyű dolgokat láttattál népeddel,

bódító borral itattál minket.

6 De jelt adtál az istenfélőknek,

hogy megmeneküljenek az íj elől. (Szela.)

7 Segítsen jobbod,

és hallgass meg minket,

hogy megmenekülhessenek kedveltjeid!

8 Isten így szólt szentélyében:

Örömmel adom örökségül Sikemet,

és kiosztom a Szukkót-völgyet.

9 Enyém Gileád, enyém Manassé,

Efraim sisak a fejemen,

Júda a kormánypálcám,

10 Móáb pedig a mosdómedencém,

Edómra teszem sarumat,

Filiszteán diadalmaskodom!

11 Ki visz el az erős városba,

ki vezet el engem Edómba?

12 Csak te, Istenünk,

noha elvetettél minket,

te, Istenünk, bár nem jársz seregeinkkel!

13 Adj nekünk mégis segítséget

az ellenség ellen,

mert az emberi segítség mit sem ér!

14 Isten segítségével

hatalmas dolgokat viszünk véghez,

ellenségeinket ő tapossa el.

Categories
Zsoltárok

Zsoltárok 61

Vágyódás Istenhez

1 A karmesternek: Húros hangszerre. Dávidé.

2 Hallgasd meg panaszomat, Istenem,

figyelj imádságomra!

3 A föld széléről kiáltok hozzád,

mert elepedt a szívem.

Vezess el engem a kősziklára,

mert az igen magas nekem!

4 Hiszen te vagy menedékem,

erős bástyám az ellenség ellen.

5 Hadd lakjam mindenkor sátradban,

hadd meneküljek szárnyad oltalmába! (Szela.)

6 Mert hallottad, Istenem,

amit megfogadtam,

a nevedet félőkkel együtt

adtál nekem örökséget.

7 Adj napokat a király napjaihoz,

évei nemzedékekre terjedjenek!

8 Ülhessen trónján mindenkor Isten előtt,

szeretet és hűség oltalmazza őt!

9 Akkor állandóan éneklek nevedről,

naponként teljesítem, amit megfogadtam.

Categories
Zsoltárok

Zsoltárok 62

Megnyugvás Istenben

1 A karmesternek, Jedútúnnak: Dávid zsoltára.

2 Csak Istennél csendesül el lelkem,

tőle kapok segítséget.

3 Csak ő az én kősziklám és szabadítóm,

erős váram, nem ingadozom sokáig.

4 Meddig támadtok egyetlen emberre,

miért akarjátok mindnyájan megölni?

Olyan, mint a düledező fal

és a bedőlt kerítés!

5 Csak azon tanácskoznak,

hogyan taszítsák le a magasból.

Hazugságban telik kedvük,

szájukkal áldanak, szívükben átkoznak. (Szela.)

6 Csak Istennél csendesül el lelkem,

tőle kapok reménységet.

7 Csak ő az én kősziklám és szabadítóm,

erős váram, nem ingadozom.

8 Istennél van segítségem és dicsőségem,

erős sziklám és oltalmam az Isten.

9 Bízzatok benne mindenkor, ti, népek,

öntsétek ki előtte szíveteket,

Isten a mi oltalmunk! (Szela.)

10 Csak pára az emberek élete,

hazug látszat a halandóké.

Ha mérlegre kerülnek,

a páránál is könnyebb mindegyik.

11 Ne bízzatok zsarolt javakban,

rablott holmival ne kérkedjetek!

Ha gyarapszik is vagyonotok,

ne bizakodjatok el!

12 Szólott egyszer az Isten,

és ezt a két dolgot értettem meg:

Istennél van az erő;

13 nálad van, Uram, a szeretet.

Te megfizetsz mindenkinek

tettei szerint.