1 Megszólalt a súahi Bildád, és ezt mondta:
2 Istené a hatalom és a rettegés,
ő szerez békességet fenn a magasságban.
3 Csapatait nem lehet megszámolni;
kire ne ragyogna világossága?
4 Isten előtt lehet-e igaz a halandó,
lehet-e tiszta az,
aki asszonytól született?
5 Nézd a holdat: még az sem elég ragyogó,
szemében még a csillagok sem fényesek.
6 Hát még a halandó, ez a féreg,
és az ember fia, ez a pondró?
1 Ekkor Jób megszólalt, és ezt mondta:
2 Segítettél-e az erőtlennek,
támogattad-e a tehetetlen karját?
3 Adtál-e tanácsot az oktalannak,
hasznos volt-e sok tanításod?
4 Ki által mondtad el szavaidat,
kinek a lelke beszélt belőled?
5 Megremegnek az árnyak,
amelyek a vizek alatt nyugszanak.
6 A holtak hazája leplezetlen Isten előtt,
nincs eltakarva az enyészet helye.
7 Ő terítette északot
a kietlenség fölé,
függesztette ki a földet a semmiség fölött.
8 Fellegekbe zárta a vizeket,
nem hasad meg a felhő alattuk.
9 Eltakarta trónusát,
felhőt terjesztett ki fölötte.
10 Határt szabott a vizeknek
ott, ahol a világosság
találkozik a sötétséggel.
11 Az egek oszlopai meginognak
és megrendülnek fenyegetésétől.
12 Erejével fölriasztotta a tengert,
értelmével szétzúzta Rahabot.
13 Leheletétől kiderült az ég,
kezével átdöfte
a gyors kígyót.
14 Pedig ez csak a szegélye útjának,
és milyen halk az a szó, amelyet meghallunk belőle!
Ki tudná hát felfogni hatalmas tetteinek
mennydörgő szavát?!
1 Jób folytatta beszédét, és ezt mondta:
2 Az élő Istenre mondom,
aki megfosztott igazamtól,
és a Mindenhatóra,
aki megkeserítette lelkemet,
3 hogy amíg csak lélegzem,
és Isten lehelete van bennem,
4 nem szól ajkam álnokságot,
nem mond nyelvem hamisságot.
5 Távol legyen tőlem,
hogy igazat adjak nektek!
Míg csak meg nem halok,
nem engedek feddhetetlenségemből.
6 Igazamhoz ragaszkodom, nem hagyom,
egyetlen napomért sem bánt a lelkiismeret.
7 Úgy járjon ellenségem,
mint a bűnös ember,
és aki ellenem támad, mint az álnok.
8 Mert van-e reménye az elvetemültnek,
ha véget vet neki Isten,
és számon kéri tőle életét?
9 Meghallgatja-e Isten a kiáltását,
amikor végszükségbe kerül?
10 Lelheti-e örömét a Mindenhatóban?
Segítségül hívhatja-e
bármikor az Istent?
11 Hadd tanítsalak benneteket
Isten hatalmáról!
Nem tartom titokban
a Mindenható tervét.
12 Hiszen mindnyájan látjátok!
Miért beszéltek hát hiábavalóságot?
13 Ez jut a bűnös embernek Istentől,
ilyen örökséget kapnak
az erőszakoskodók a Mindenhatótól:
14 Ha sok gyermeke lesz is,
fegyver vár rájuk,
a kenyérnek is szűkében lesznek utódaik.
15 Maradékukat dögvész viszi sírba,
özvegyei nem siratják őt.
16 Ha annyi ezüstöt halmozna is fel,
mint a por,
és úgy rakná egymásra ruháit,
mint más a vályogtéglát:
17 összehordta, de az igazak
öltik majd magukra,
az ezüstön pedig
az ártatlanok osztoznak.
18 Háza, amelyet épített, mint a molyfészek,
vagy mint a lombsátor,
melyet a csősz készít.
19 Gazdagon fekszik le,
de többé ezt nem teszi:
mire fölnyitja szemét, már nem lesz semmije.
20 Rémület lepi meg, mint az árvíz,
éjjel ragadja el a forgószél.
21 Fölkapja a keleti szél, és ő elmegy,
elragadja őt lakóhelyéről.
22 Dobálja kíméletlenül,
futva menekül előle.
23 Összecsapják tenyerüket miatta,
és fölszisszennek lakóhelyén.
1 Az ezüstnek megvan a bányája,
az aranynak is a helye,
ahol mossák.
2 A vasat a földből hozzák elő,
a rezet pedig kőzetből olvasztják.
3 Véget vet az ember a sötétségnek,
és végigkutatja sorra
a sűrű homályban és sötétségben rejlő köveket.
4 Aknát törnek lakatlan helyen,
elfeledett tájon, ahol senki sem jár,
abban függnek, himbálóznak,
messze az emberektől.
5 A föld, amelyből kenyér terem,
odalent olyan, mintha tűz pusztította volna.
6 A zafír kőzetben található,
az arany pedig rögöcskékben.
7 Ösvényét nem ismeri a ragadozó madár,
a sólyom szeme sem pillantja meg.
8 Nem járnak ott vadállatok,
az oroszlán sem lépked rajta.
9 A legkeményebb követ is megmunkálja,
a hegyek tövét is földúlja az ember.
10 A sziklákban folyosót hasít,
és felkutatja valamennyi kincsét.
11 A beszivárgó víz útját eltömi,
és napvilágra hozza, ami rejtve van.
12 De a bölcsesség hol található?
Hol van az értelem lelőhelye?
13 Nem ismeri értékét a halandó,
nem található az élők földjén.
14 A mélység ezt mondja: Nincs bennem!
A tenger ezt mondja: Nálam sincsen!
15 Nem lehet megvenni színaranyért,
nem lehet árát ezüstben kimérni.
16 Nem fizethető meg Ófír aranyával,
sem drága ónixszal vagy zafírral.
17 Nem ér föl vele az arany és az üveg,
arany ékszerekért sem kapható cserébe.
18 Szóba sem jöhet a korall és a kristály:
a bölcsesség drágább kincs
az igazgyöngyöknél.
19 Nem ér föl vele az etióp topáz,
színarannyal sem lehet megfizetni.
20 Honnan jön tehát a bölcsesség?
Hol van az értelem lelőhelye?
21 Rejtve van minden élő szeme előtt,
az ég madarai elől is el van takarva.
22 Az enyészet helye és a halál így szól:
Csak hírét hallottuk fülünkkel.
23 Isten ismeri az ahhoz vezető utat,
ő tudja annak lelőhelyét.
24 Mert ő ellát a föld pereméig,
mindent lát az ég alatt.
25 Amikor megszabta a szél erejét,
és megállapította a vizek mértékét,
26 megszabta az eső rendjét
és a mennydörgő viharfelhő útját,
27 akkor megtekintette és számba vette,
elkészítette és megvizsgálta a bölcsességet.
28 Az embernek pedig ezt mondta:
Íme, az Úr félelme a bölcsesség,
és a rossz elkerülése az értelem.
1 Jób folytatta beszédét, és ezt mondta:
2 Bárcsak olyan volnék,
mint amilyen hajdan,
mint mikor még Isten vigyázott rám!
3 Amikor mécsese világított fejem fölött,
sötétben is az ő világosságánál járhattam;
4 mint amilyen ifjúkorom idején voltam,
amikor Istennel közösségben
élhettem sátramban;
5 amikor még velem volt a Mindenható,
és körülöttem voltak gyermekeim;
6 amikor lépteim tejszínben fürödtek,
és mellettem a kősziklából is
patakokban ömlött az olaj.
7 Amikor a városkapuhoz mentem,
és elfoglaltam helyemet a téren,
8 ha megláttak az ifjak, hátrahúzódtak,
az öregek pedig fölkeltek,
és állva maradtak.
9 A vezető emberek
a beszédben megálltak,
és szájukra tették a kezüket.
10 A fejedelmek hangja elnémult,
és nyelvük az ínyükhöz tapadt.
11 Aki csak hallott rólam,
boldognak mondott,
és aki csak látott,
jó bizonyságot tett rólam.
12 Mert megmentettem
a segítségért kiáltó nincstelent
és az árvát, akinek nem volt támasza.
13 Az elhagyatott áldása szállt rám,
és az özvegy szívét felvidítottam.
14 Igazságot öltöttem magamra,
jogosságom palástként és süvegként borított be engem.
15 A vaknak szeme voltam,
és lába a sántának.
16 Atyja voltam a szegényeknek,
és az ismeretlen ügyét is
jól megvizsgáltam.
17 Összetörtem az álnok állkapcsát,
és fogai közül kihúztam a zsákmányt.
18 Azt gondoltam, hogy
fészkemmel együtt halok meg,
és mint a főnixmadár, sokáig élek.
19 Gyökerem a vízig nyúlik,
ágaimra éjjel harmat száll.
20 Dicsőségem ifjú marad, akárcsak én,
íjam is folyton megújul kezemben.
21 Figyelmesen hallgattak rám,
elnémultak, ha tanácsot adtam.
22 Beszédem után nem szóltak tovább,
szavam harmatként hullott rájuk.
23 Úgy vártak engem, ahogyan az esőt,
ahogy tátott szájjal a tavaszi esőt lesik.
24 Ha rájuk nevettem,
nemde bízni kezdtek,
ha derűs volt az arcom,
ők sem szomorkodtak.
25 Én döntöttem el, mikor mit tegyenek,
és én ültem élükön; úgy laktam közöttük,
mint a katonái közt a király,
mint aki gyászolókat vigasztal.
1 Most azonban kinevetnek engem,
akik fiatalabbak nálam,
akiknek az apját annyira sem becsültem,
hogy juhászkutyáim közé soroljam.
2 Mire mentem volna kezük erejével?
Hiszen életerejük odalett.
3 Ínségtől és éhségtől legyengülve
a kopár földet rágják
a már régen elpusztult pusztaságon.
4 Vadsóskát tépnek a bokrok mellett,
és rekettyegyökér a kenyerük.
5 Kiközösítik őket,
és rájuk kiáltanak, mint a tolvajokra.
6 Völgyek szakadékaiban kell lakniuk,
a föld és a sziklák üregeiben.
7 A bokrok között kiáltoznak,
bogáncskórók alatt gyülekeznek.
8 Esztelen senkiházik,
akiket korbáccsal vertek ki az országból.
9 És most ezek gúnyolódnak rajtam,
és köszörülik rajtam a nyelvüket.
10 Utálkozva húzódnak el tőlem,
és nem átallnak arcomba köpni.
11 Meglazította Isten íjamon a húrt,
és megalázott engem,
ezért bánnak velem zabolátlanul.
12 Jobb felől csőcselék támad rám,
lábamnak gáncsot vetnek,
és pusztulásom útját egyengetik.
13 Ösvényemet felszaggatják,
romlásomon fáradoznak,
és nincs, aki megfékezze őket.
14 Mint valami széles résen,
úgy törnek ellenem:
romba dőlt falak közt zúdulnak rám.
15 Rémület tört rám,
és úgy űzte el méltóságomat, mint a szélvész;
boldogságom eltűnt, mint a felleg.
16 Fogytán van már a lelkierőm,
a nyomorúság napjai tartanak fogva.
17 Éjszaka nyilallnak csontjaimban,
és kínjaim nem csillapodnak.
18 Hatalmas erővel kapta el ruhámat,
szorosan átkarolt derekamnál fogva,
19 és belevert a sárba;
hasonló lettem a porhoz és a hamuhoz.
20 Segítségért kiáltok hozzád, de te nem válaszolsz.
Ott állok előtted, de észre sem veszel.
21 Kegyetlenné váltál irántam.
Erős kézzel üldözöl engem.
22 Fölemelsz, és elsodorsz a széllel,
szétmállasztasz a viharban.
23 Jól tudom, hogy halálba viszel,
abba a házba, ahol minden élő találkozik.
24 De a roskadozó
nem nyújthatja ki a kezét?
Aki veszélyben van,
nem kiálthat segítségért?
25 Nem sírtam-e azért,
kire nehéz napok jártak?
Nem volt-e lelkem szomorú a
szegény miatt?
26 Bizony, jót reméltem, de rossz következett.
Világosságot vártam, és sűrű homály jött.
27 Nyugtalanság tört rám, mely nem csillapodik;
elértek a nyomorúság napjai,
28 feketén járok, de nem a nap hevétől.
Fölkelek, és segítségért kiáltok a gyülekezetben.
29 A sakálok testvére lettem
és a struccok társa.
30 Bőröm megfeketedett, és hámlik le rólam,
csontom pedig ég a láz miatt.
31 Citerám gyászosan szól,
sípom síró hangon.
1 Szövetséget kötöttem a szememmel,
hogy ne tekintsen a szüzekre.
2 Mi lett volna akkor osztályrészem
Istentől onnan fentről,
vagy örökségem a Mindenhatótól
a magasságból?
3 Hiszen veszedelem vár az álnokra,
szerencsétlenség a gonosztevőkre!
4 Jól láthatja utaimat Isten,
és számon tarthatja minden lépésemet.
5 Ha hamisságban jártam,
és lábam csalásra sietett,
6 mérjen meg engem hiteles mérleggel,
és megtudja Isten, hogy feddhetetlen vagyok.
7 Ha lépteim a jó útról letértek,
ha szívem a szememet követte,
vagy kezemhez szenny tapad,
8 más egye meg, amit vetettem,
és ami nekem sarjadt,
tépjék ki tövestül!
9 Ha szívem asszony után bolondult,
és leselkedtem felebarátom ajtajánál,
10 másnak őröljön a feleségem,
és mások hajoljanak rá.
11 Mert fajtalan dolog ez,
és bírák elé való bűn.
12 Olyan tűz ez, amely
az enyészet helyéig leér,
és minden jövedelmemet
gyökerestül pusztítja el.
13 Ha semmibe vettem szolgám
vagy szolgálóleányom igazát,
amikor vitájuk támadt velem,
14 mitévő lennék, ha rám támadna Isten,
mit felelnék neki, ha számon kérné?
15 Nem az alkotta-e őt is,
aki engem az anyaméhben?
Nem ugyanaz formált-e
bennünket az anyaölben?
16 Ha megtagadtam a nincstelenek kívánságát,
és az özvegy szemeit epedni engedtem,
17 ha falatomat egymagam ettem meg,
és az árva nem evett belőle,
18 akit ifjúságom óta apjaként neveltem,
és úgy vezetgettem, mint aki anyám méhéből való,
19 ha elnéztem, hogy az elesett ruhátlan,
és a szegénynek nincs takarója,
20 ha nem áldhatott engem, mert dereka
juhaim gyapjától fölmelegedett,
21 ha az árva vagyonára rátettem kezemet,
mert láttam, hogy a kapuban
segítségemre vannak,
22 akkor essék le vállam a lapockámról,
törjön le tőből a karom!
23 Hiszen rettegtem Isten csapásától,
és fenségét nem bírom elviselni.
24 Ha reménységemet aranyba vetettem,
és azt gondoltam, hogy csak
a színaranyban bízhatom,
25 ha annak örültem,
milyen gazdag vagyok,
és mennyi mindent tudtam szerezni magamnak,
26 ha néztem a napvilágot, hogyan ragyog,
és a holdat, hogy milyen pompával halad,
27 ha csak titokban is
olyan bolondságot tettem,
hogy csókot hintettem
feléjük kezemmel,
28 ez is bírák elé való bűn volna,
mert megtagadtam volna
az Istent odafönt.
29 Nem örültem gyűlölőm vesztének,
nem ujjongtam, ha baj érte,
30 nem szoktam számmal vétkezni,
átkot kérve valakire.
31 Nem mondhatták sátram vendégei,
hogy valaki nem lakott jól nálam hússal.
32 Nem hált jövevény az utcán,
ajtómat kitártam az átutazó előtt.
33 Ha emberi módon
eltitkoltam vétkeim,
keblembe rejtve bűnömet,
34 bizony, akkor tarthatnék
a nagy tömegtől,
retteghetnék a nemzetségek megvetésétől,
hallgatnék, és az ajtón sem lépnék ki.
35 Bárcsak meghallgatna valaki!
Íme, ez a végszóm:
Válaszoljon a Mindenható,
írjon vádiratot mint vádlóm!
36 Bizony, én azt a vállamra venném,
és a fejemre kötném, mint koronát.
37 Lépteim számát is megmondanám neki,
mint egy fejedelem, úgy járulnék elé.
38 Ha a termőföldem ellenem kiáltott,
és barázdái együtt siránkoztak,
39 ha termését fizetség nélkül ettem,
vagy művelőit agyonhajszoltam:
40 tövis teremjen búza helyett,
és gyom árpa helyett!
Itt végződnek Jób beszédei.
1 Ez a három férfi nem válaszolt többé Jóbnak, mivel ő igaznak tartotta magát.
2 Akkor haragra gerjedt a Búzból, Rám nemzetségéből való Elíhú, Barakél fia. Megharagudott Jóbra, amiért igaznak tartotta magát Istennel szemben.
3 De a három barátjára is megharagudott, mert nem találták meg a kellő választ, hogy bűnösnek nyilváníthassák Jóbot.
4 Elíhú azonban várt a Jóbhoz szóló beszédével, mert azok idősebbek voltak nála.
5 De amikor látta Elíhú, hogy a három férfi nem tud már mit felelni, akkor megharagudott.
6 Megszólalt hát a Búzból való Elíhú, Barakél fia, és ezt mondta:
Én még fiatal vagyok, ti pedig öregek.
Ezért hátrahúzódtam, és féltem
elmondani nektek, amit tudok.
7 Azt gondoltam:
beszéljenek a korosabbak,
adják tudtul a bölcsességet az idősebbek.
8 De csak a lélek az a halandóban,
a Mindenható lehelete,
ami értelmessé teszi.
9 Nem az idősek a bölcsek,
és nem a vének értenek az ítélethez.
10 Ezért azt mondom, hallgass rám,
hadd mondjam el én is, amit tudok.
11 Én kivártam, amíg beszéltetek,
figyeltem, amíg okoskodtatok,
amíg kerestétek a megfelelő szavakat.
12 Figyelmesen hallgattalak titeket,
de senki sem tudta Jóbot megcáfolni,
egyikőtök sem felelt meg mondásaira.
13 Ne mondjátok:
Olyan bölcsességre bukkantunk,
melyet csak Isten győzhet le, ember nem.
14 Nem hozzám intézte szavait,
ezért nem a ti mondásaitokkal felelek neki.
15 Megrettentek, nem válaszoltak többé.
Cserbenhagyták őket a szavak.
16 Vártam, de ők nem beszéltek.
Megálltak, és nem szóltak többet.
17 Hadd mondjam hát el én is a magamét,
hadd mondjam el én is, amit tudok!
18 Mert tele vagyok szavakkal,
szorongat belülről a lélek.
19 Olyan már a bensőm,
mint a lezárt újbor,
széthasad, mint erjedő musttól a tömlő.
20 Beszélek tehát, hogy levegőhöz jussak.
Megnyitom számat, és válaszolok.
21 Nem leszek elfogult
sem erre, sem arra,
senkinek nem fogok hízelegni.
22 Nem is értek én a hízelgéshez,
meg el is ragadna gyorsan az Alkotóm.
1 Halld meg ezért, Jób, az én szavaimat,
figyelj minden beszédemre!
2 Most már kinyitom a számat,
nyelvem hegyén a szó.
3 Őszinte szívvel szólok,
és tudós ajkam tisztán beszél.
4 Engem Isten Lelke alkotott,
a Mindenható lehelete éltet.
5 Felelj meg nekem, ha tudsz,
készülj, és állj ki ellenem!
6 Lásd, én is olyan vagyok Isten előtt, mint te:
agyagból formáltak engem is.
7 Ne félj és ne ijedj meg tőlem,
nem akarlak erőszakkal kényszeríteni.
8 Te azt mondtad fülem hallatára,
és én hallottam hangos szavaidat:
9 „Tiszta vagyok, vétség nélkül,
ártatlan vagyok, nincs bűnöm,
10 Isten mégis talál bennem kivetnivalót,
ellenségének tekint engem,
11 béklyót tett a lábamra,
szemmel tartja minden ösvényemet.”
12 Erre azt felelem, hogy nincsen igazad,
mert nagyobb az Isten a halandó embernél.
13 Miért vádoltad azzal,
hogy egyetlen szóra sem felel?
14 Hiszen szól az Isten így is meg úgy is,
de az emberek nem törődnek vele.
15 Álomban, éjszakai látomásban,
amikor mély álomba merül az ember,
vagy a fekvőhelyén szendereg,
16 akkor ad kijelentést az embernek,
és intelmeit pecsétjével hitelesíti.
17 Így téríti el az embert a rossz cselekedettől,
és így óvja meg őt a kevélységtől.
18 Így akarja lelkét megóvni a sírtól,
és életét, hogy ne döfje át fegyver.
19 Így fegyelmezi betegágyán fájdalommal
és csontjainak szüntelen háborgásával.
20 Megutáltatja vele az ételt,
lelkével kedvenc eledelét.
21 Lesoványodik, húsa már alig látható,
azelőtt nem látható csontjai kiállnak.
22 Közeledik lelke a sírgödörhöz
és élete a halottakhoz.
23 Ha van mellette egy angyal a sok közül,
aki közvetít feléje,
és megmondja az embernek kötelességét,
24 akkor könyörül rajta Isten,
és ezt mondja:
Váltsd ki, hogy ne jusson a sírba,
elfogadom a váltságdíjat!
25 Hadd duzzadjon teste az ifjúi erőtől,
térjen vissza ismét fiatalsága!
26 Istenhez könyörög,
és ő kegyelmes lesz hozzá,
megengedi, hogy arcát
örvendezve nézze,
és újból elfogadja a halandót igaznak.
27 Ő pedig énekben mondja el az embereknek:
Vétkeztem, mert görbévé tettem az egyenest,
de Isten nem eszerint fizetett meg nekem.
28 Megváltott engem,
hogy ne jussak a sírba,
és életem a világosságban gyönyörködhessen.
29 Mindezt kétszer-háromszor is megteszi
Isten az emberrel,
30 hogy visszahozza őt a sírból,
és ráragyog az élők világossága.
31 Figyelj, Jób, hallgass rám!
Légy csendben, most én beszélek!
32 Ha lesz mondanivalód, válaszolj;
beszélj, mert neked szeretnék igazat adni.
33 Ha pedig nem lesz, akkor hallgass rám!
Légy csendben, majd én bölcsességre tanítalak.
1 Majd tovább beszélt Elíhú, és ezt mondta:
2 Hallgassatok szavaimra, bölcsek,
figyeljetek rám, ti, tudósok!
3 Mert a fül úgy vizsgálja a szavakat,
ahogyan az íny kóstolja az ételt.
4 Keressük meg együtt az igazságot,
értsünk egyet abban, mi a jó.
5 Hiszen ezt mondta Jób: Igaz vagyok,
de Isten megfosztott igazamtól.
6 Hazudnék, ha azt mondanám,
hogy nem nekem van igazam!
Halálos nyíl talált el,
pedig nem vagyok hitszegő.
7 Melyik ember olyan, mint Jób?
Úgy issza a gúnyolódást, mint a vizet,
8 egy társaságban forog a gonosztevőkkel,
és a bűnös emberekkel jár!
9 Mert ezt mondja:
Nem használ az embernek,
ha örömét leli Istenben.
10 Azért ti, okos emberek,
hallgassatok rám!
Távol van Istentől a bűn,
és a Mindenhatótól az álnokság.
11 Tettei szerint fizet az embernek:
mindenki azt találja, amit keresett.
12 Bizonyos, hogy Isten
nem követ el törvénytelenséget,
és a Mindenható
nem ferdíti el az igazságot.
13 Ki bízta volna rá a földet,
és ki adta át neki készen a világot?
14 Ha csak magával gondolna,
visszavenné magához lelkét és leheletét,
15 egyszerre kimúlna minden élőlény,
és az ember visszatérne a porba.
16 Ha elég értelmes vagy, halld meg ezt,
szavaimra jól figyelj!
17 Kormányozhat-e, aki gyűlöli a törvényt?
És te bűnösnek tartod az igazat, a hatalmast,
18 aki megmondja a királynak is,
hogy semmirekellő,
és a fejedelmeknek, hogy bűnösök,
19 aki a vezetők javára sem lesz részrehajló,
és nem helyezi a gazdagot
a nincstelen elé,
mert mindenki az ő keze alkotása?!
20 Meghalnak hirtelen,
az éjszaka közepén.
Megrendülnek a népek és elenyésznek,
távoznia kell a hatalmasnak is,
mégpedig nem emberi erő által.
21 Mert ő szemmel tartja az ember útját,
és látja minden lépését.
22 Nincs az a sötétség és az a sűrű homály,
ahol elrejtőzhetnének a gonosztevők.
23 Mert nem szokta senkivel közölni előre,
hogy mikor kell ítéletre megállni előtte:
24 Hatalmasokat zúz össze
vizsgálgatás nélkül,
és másokat állít a helyükre,
25 mert ismeri tetteiket.
Egy éjjel ellenük fordul,
és szétmorzsolja őket.
26 Ott bünteti meg a bűnösöket,
ahol mindenki látja:
27 mert elfordultak tőle,
és útjaival semmit sem törődtek.
28 Hisz miattuk száll hozzá
a nincstelenek kiáltása,
ő pedig meghallgatja
a nyomorultak kiáltását.
29 Ha tétlen is marad, ki ítélhetné el?
Ha el akarja rejteni arcát,
ki láthatja meg?
De ő őrködik a népen és az embereken:
30 nem engedi uralkodni az elvetemülteket,
sem azokat, akik tőrbe csalnák a népet.
31 De ha valaki azt mondja Istennek:
Megbűnhődtem, többé nem teszek rosszat;
32 te taníts meg arra, amit én nem látok:
ha álnokságot követtem el,
nem teszem többé!
33 Talán büntesse meg őt is,
csak mert te megveted?
Most neked kell döntened, nem nekem;
mit tudsz hát felelni?
34 Ezt mondják majd nekem
az értelmes emberek
és a bölcs férfiú, aki engem hallgat:
35 Jób beszél, de értelmetlenül,
szavait nem fontolta meg.
36 Bár sokáig tartana Jób próbatétele,
mivel úgy felelt, mint az álnokok!
37 Hiszen vétkét hűtlenséggel tetézi,
gúnyolódva csapkod itt közöttünk,
és egyre csak Isten ellen beszél.